A pálmafák lombjának hosszúkás árnyékát látni a füvön. Futónövények lilás virága a bungalók falán. A napozóágyak még üresek, de már sétál néhány ember a parton. A lámpák fénye sorra kezd kihunyni. Az üdülő lassan feltelik élettel...

Egy ebéd. Tizenhárman üljük körül az asztalt. Ünnepelünk. Keresztelő. A szülők arcán boldog elégedettség. A figyelem középpontjában a baba. Ahogyan visszamosolyog ránk, ahogyan próbálja utánozni arckifejezésünket, ahogyan nevet, amikor bolondosan rázzuk a hajunkat az ő szórakoztatására. Minden körülötte forog. És ez így van jól...

Egy fénykép. Eső utáni utcarészlet, egy srác falnak támaszkodva. Mindez fehér-feketében. Merthogy régi fotó, ezerkilencszázötvennyolcas. A kiállítóterem sarkában függ, mégis ezt veszem észre elsőnek. Odatipegek, elidőzöm előtte, aztán a többi előtt is. Magával ragad a hangulatuk, és az, ahogyan képesek megfogni egy pillanatot...

Egy vonat. Rajta rengeteg új arc. És köztük egy, amelyik beleírta magát emlékezetünkbe. Valaki, aki néhány órán át fontos része volt az életünknek. És még néhány napon át fontos része a beszélgetéseinknek. És akire pár év távlatából már csak egy dal fog emlékeztetni...

Egy íz. Az áfonyáé. És egy különleges film róla. És arról, hogy néha egy évbe telik átmenni az út túloldalára. Mindez neonfények között és különleges hangzású zenével átitatva. A végén pedig ott az a bizonyos ,,heppiend", amitől az embernek jó szájíze marad...

Egy torta. Méghozzá különleges, mert ez a tizennyolcadik. Mellé pedig rengeteg jókívánság, puszi, ajándék. És némi felelősség: egy cserepes virág gondozása. Locsolni kell, nehogy elszáradjon, de nem túl sokat, mert az is árt. És árt neki a túl kevés napfény, de a túl sok is. Egyszóval: nehéz feladat. De még nehezebb, ami ezután következik. Ez még csak a bemelegítő...

Egy nevetés. Vagyis nem egy, hanem megszámlálhatatlanul sok. Szerencsére! Hiszen ezek tettek széppé minden pillanatot, felejthetetlenné varázsolták az egész nyarat. Ezek vidítottak fel, ha néha csupán egykedvűen ücsörögtünk, és ezek vittek színt a nyári mindennapokba...

Képek, hangok, ízek — a nyárról. Ha lehetne, ezeket mind beleraknám egy dobozba, amit aztán a fiókomba rejtenék. De nem túl mélyre, hogy mindig kéznél legyen. És elővenném, ha esik az eső, ha fúj a szél, ha nincs egy bögre forró kapucsínóm. Mert ez még annál is jobb...

Borcsa Imola