Megújult a kézdivásárhelyi iskolaújság

2008. november 1., szombat, Kovakő - diákmelléklet

Üdvözlök mindenkit Kézdivásárhelyről! Új tanév, új remények, új arcok. Mindenik tanév elejét ez teszi különlegessé. Senki sem tudja, mi történik majd, amikor már egy évvel nagyobb és bölcsebb is. Mindenkiben feltevődik a kérdés: mivel lesz különb, érdekesebb, színesebb az új év? Hiszen ez suli. Lehet ez érdekes?

Nos, a kételyek eloszlatására a Nagy Mózes Gimnázium diáklapja, az ISA szerkesztői tudják a választ. Az új évet egy hamarosan megjelenő új számmal kezdik, amely rengeteg fejlődésen, csiszoláson ment át az elmúlt nyár folyamán. Új szerkesztők bevonásával az arculat és a munkalégkör is megváltozott. Mivel a régi szerkesztőség nagy része tizenkettedikes, ballagni készül, az ISA fő célja új csapat verbuválása volt, amely folytatni tudja e feladatot.

Akkor hát lássunk egy kis ízelítőt, miket olvasgathatnak a diákok a 328 éves iskolaépület falai közt. Először is szóljunk pár szót a külalakról. Nagy változáson esik át, s már az első oldalon látható majd. Színesebb, érdekesebb lesz, ám megtartja fiatalos kinézetét, ez a rovatokra is kihat, hiszen a belső is megváltozik. Ám nem csak a külalak, a tartalom is megfogóbb, érdekfeszítőbb. Több új rovattal rukkolt elő az új szerkesztőség, amellyel a diákok igényeit próbálják minél jobban teljesíteni: Expo — Szabad idő rovat, amely a környék programjairól tájékoztat. Ebben az évben az ISA szórakoztató jellegét hangsúlyozzuk: a szokásos sportoldalban könnyen gyakorolható, de ritka sportág bemutatása is megjelenik. Elindítottunk egy filmrovatot is, amely mind a hollywoodi produkciókat, mind a helyi filmklubban vetítendő, viszonylag ismeretlen alternatív filmeket ismerteti.

A mai technológiával foglalkozó rovatunkból a legfrissebb információkhoz juthat mindenki nemcsak a számítógépek, de a technológiai hírek világából is. Ezenkívül rengeteg érdekes, szórakoztató rovatot tervezünk.

Mindenki nagy érdeklődéssel várja az idei tanév ÚJ ISA-ját.

Sz. T.-K.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1322
szavazógép
2008-11-01: Kovakő - diákmelléklet - x:

Az őszülő hajfürtökért

Ha kérdeznél, azt válaszolnám: Igen, tudnék mesélni róluk...
Sétapálcák, csendes séták a városka parkjában, sakkmeccsek egy-egy lombos fa árnyékában vagy megszokott beszélgetések csordavárás közben. Korosodó nénik krumpliszedéskor, ízléses kalapot viselő bácsik éppen pipáznak, vagy szivarjukat sodorják egy-egy vidéki kapualjban. A vasárnapi mise és az istentisztelet...
2008-11-03: Mi, hol, mikor? - x:

Mi, hol, mikor

Őszi Közművelődési Napok
A holnapi program: Csernátonban ingyen látogatható a Haszmann Pál Tájmúzeum, Csomakőrösön 10 órától az Uránia Filmklub népmeséket vetít az általános iskolában, Dálnokon 10 órától népmesevetítés a Darkó Jenő Általános Iskolában, Illyefalván a művelődési házban a Tamási Áron Színház bábtársulata bemutatja Vitéz László csodaládája című előadását, Kézdivásárhelyen a Nagy Mózes Gimnázium dísztermében a Folker együttes Kecsketánc című lemezének bemutatója, gyermektáncház, 18 órától a Vigadóban 18 órától Péter Alpár rajzkiállításának megnyitója ― Bálint Ágnes Egy egér naplója című mesekönyvének illusztrációi, utána Session Jazz Band-koncert,