Volker Wollmann a szerzője annak az összefoglaló jellegű, közel 400 oldalra rúgó kötetnek, amely számba veszi az egész ország, így a mi délkeleti térségeink kézműipari és ipari öntvényeit. A szerző Németföldön élő, erdélyi származású személy, aki éppen erdélyisége révén anyanyelvi szinten ismeri a román nyelvet, s ezen foglalta össze az általa megismert ipartörténeti kincs pontos és kifogástalan monográfiáját*.
Ipartörténeti szempontból annyira nélkülözhetetlen itthon ez a kötet, hogy román nyelvű kiadását a bukaresti kormány mellett működő Interetnikus Kapcsolatok Osztálya vállalta fel. A Nagyszebeni Német Demokratikus Fórum gondoskodása révén a szebeni Honterus Kiadónál jelent meg kifogástalan grafikai szerkesztésben.
A mi szempontunkból azért figyelemre méltó a munka, mert összefoglalja a fémből készült legfontosabb kézműipari termékeket, kiemelve a romániai templomok harangjait, megjelölve az egyházközségek felekezeti hovatartozását is. A szerző megkülönböztetett szorgalommal tanulmányozta és felhasználta a magyar nyelven megjelent hasonló témájú kiadványok és kötetek ipartörténeti adatait. Ismerteti és átveszi Benkő Elek Erdély középkori harangjai és bronz keresztelőmedencéi című, 2002-ben Kolozsváron megjelent kötetének adatait, felhasználja a gyergyói Márton László mérnök Hargita megyéről szóló, 2001-es kultúrtörténeti kötetét, e sorok írójának 2010-ben Baróton megjelent, főleg a Székelyföld területét lefedő Harangoskönyvét, figyelmét azonban nem kerülték el a Nyárád menti harangok sem, melyeknek összefoglalóját Gligor Róbert László készítette (Marosvásárhely, 2008). Figyelme kiterjedt a Monarchia előtti emlékekre is, melyeknek tetemes része erdélyi szász műhelyek terméke. Alapvető forrása volt Friedrich Müller 1860-ban megjelent erdélyi harangmonográfiája és a nemrég elhalt Patay Pálnak a Magyar Nemzeti Múzeum haranggyűjteményéről szóló, Budapesten 1989-ben megjelent kötete is.
Ezek után már nem csodálkozhat az olvasó, ha a kötetben rátalál Szotyor, Szacsva, Olasztelek, Erdőfüle, Maksa stb. legrégebbi harangjaira is, melyeknek fényképfelvételeit a Csernátonban élő Kerekes Zoltán készítette.
Külön érdeme a kiadványnak, hogy ismerteti az Erdély területén működő egykori és jelenlegi (Marosvásárhely, Székelyudvarhely) harangöntő műhelyeket.
Erdélyi magyar harangkincsünk a nagyvilágban is ismert lesz, ha a szerző kötete német nyelven is napvilágot lát, bizonyítékaként annak, hogy öntött kincseink különálló, sajátos részét képviselik a mai Románia kincseinek.
* Patrimoniu preindustrial și industrial în Romania. Sibiu, 2020
