Demeter J. Ildikó
Négy évet ígértek, de négy hónapig sem tartott a béke a jobboldali kormánykoalícióban: a liberálisok olyan zajosan acsarognak a reformistákra, hogy a szociáldemokraták hangját (amint csak egy kávét kérnek), nem hallja senki sem. Az NLP és az USR–PLUS közötti feszültség mindjárt az első percben érezhető volt. Sok elégedetlenséget szült már a tisztségek elosztása is, és bár ez a folyamat még nem ért a végére (most a közmédia került sorra épp), a fő kormánypártban sokan követelték Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter menesztését, valószínűleg bele sem gondolva, hogy ezzel a koalíció szakadását is előidézhetik (mert a kisebbik kormánypárt kitart az embere mellett), azaz egy újabb politikai válság érkezik az egészségügyi és a gazdasági mellé.
Kenyértörésig azonban most sem fajult a helyzet, ám sajnos nem azért, mert a felek belátták, hogy felelősséggel tartoznak az ország iránt, hanem mert nagyon ragaszkodnak a nehezen megszerzett hatalomhoz. Amit nem tudnak jól (értsd: az állampolgárok javára) gyakorolni: a járványt tekintve több a kérdés, mint a megfelelő válasz. Képtelenség megérteni, hogy 13 hónappal a koronavírus hazai megjelenése után miért nincs lakosságarányos tesztelés, és így pontosabb kép a fertőzöttségről (például, hogy miként lehet a 300 ezres létszámú Hargita megyének kevesebb esete, mint a 200 ezres Háromszéknek), hogy miért kell éjszaka, kaotikus módon, betegeket és hozzátartozókat megalázva kiüríteni egy kórházat, és hogy miért nincs ennek felelőse, hogy miért adnak öthetes vakációt és ezzel szabad utat a fertőzés terjedésének (hiszen a jelenleg legjobban sújtott Bukarestből és Ilfov megyéből rajzanak ki tízezrek minden lehetséges alkalommal, ki ahová éri, a hegyekbe, a tengerpartra, falura), hogy miért jár román húsvétra hosszabb éjszakai kimenő, mint a magyar húsvétra, miért hirdeti Florin Cîțu kormányfő dátum szerint a járvány végét, mikor (a papíron csökkenő napi esetszám dacára) napról napra nő az intenzív osztályon fekvő koronavírusos betegek száma, miért nincs elég ágy és műszer, miért akadozik még mindig a más súlyos betegségekben szenvedők ellátása, miért olyan engedékenyek a szabályszegőkkel, és a sor folytatható. Az eddigiek alapján az is megjósolható, hogy adódnak majd újabb kérdések is, amelyek megoldására ugyanúgy hiába várunk majd.
Ennek jele az is, ahogy a Voiculescu körül (nem először) fellángolt botrányt – amelyet a tévés műsorvezetőből EP-képviselővé és az NLP első alelnökévé lett Rareș Bogdan hasonló gőzzel szított, mint korábban a magyarellenességet – elsimították a kormánykoalícióban: Ludovic Orban liberális pártelnök ugyan aggodalmát fejezte ki az egészségügyben történtek miatt, az USR–PLUS elnöke, Dan Barna szerint azonban csak a kommunikáción kell javítani. Hát ez egyébre is ráférne, de legfőként az egészségügy állapota marad el attól, ami a huszonegyedik században egy európai országban elvárható. Ennek javítását tűzte zászlajára a kormány és a szaktárca vezetője is, ám ezek a csaták egészen másról szólnak. Már megint. Így hajtják a vizet politikai ellenségeik, posztkommunisták és szélsőségesek malmára – mintha nem az előrelépés, hanem egy nagyszabású összeomlás lenne a cél.
