Csakhogy a tavaly év végén sebtében összetákolt koalícióra nem jellemző a jóérzés és bizalom. Kényszerházasság ez, amelyben a két nagyobb párt mindenképpen főnököt akar játszani, a legkisebb, az RMDSZ pedig tehetetlenül figyeli veszekedésüket. A liberálisok nem győzik hangoztatni, hogy ez az ő kormányuk, az MRSZ-esek mindenképpen meg akarják mutatni, hogy nélkülük dugába dőlne minden.

Liberális erőfitogtatás

A mostani konfliktusok eredője a december végi osztozkodásnál keresendő. A parlamenti választásokon az elvárásoknál gyengébben szereplő NLP-nek túl sokat kellett engednie, hogy létrejöhessen az új kormány, melynek fejét ő adja. Két kényszer is szorította őket a tárgyalások során: egyrészt pártelnökük, Ludovic Orban ragaszkodott a képviselőház elnöki székéhez, de ami még fontosabb, Klaus Iohannis államelnök is saját embereinek követelt néhány minisztériumot: a külügyit, a honvédelmit, a belügyit és a pénzügyit, többnyire olyanokat, amelyeknek vezetői a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) oszlopos tagjai. Így kevés mozgásterük maradt a liberálisoknak, és nagyon fontos, pénzes tárcákat kényszerültek átengedni partnereiknek. Mindez elégedetlenséget szült a pártban, két alkalommal is puccsot szerveztek Orban ellen, de végül Iohannis elsimította a kitörni készülő botrányt.

A koalíciós pártok vezetői nyilatkoznak a kedd esti tárgyalások után. Fotó: Agerpres

A felszín alatti forrongás azonban maradt, és hétről hétre gyűrűzött tovább, a hétfői vezetőtanácsi üléseken egyre gyakrabban követeltek USR-s fejet. Valamit fel kellett hát mutatni, annál is inkább, mert elnökválasztásra készül a párt, a tisztségre pedig az egyre vitatottabb Orban mellett Cîțu is pályázik. A miniszterelnöknek erőt és határozottságot kellett felmutatnia. Meg is tette, igaz, igencsak vitatható módon. Áldozata az egészségügyi miniszter lett, aki az elmúlt időben hibát hibára halmozott, reformtervei pedig, úgy tűnik, liberális érdekeket is sértettek.

Voiculescu baklövései

Sokan fűztek reményeket Vlad Voiculescu miniszterségéhez, elhitték neki, hogy sikerül újjáépítenie, betegközpontúvá tennie az elavult, korrupcióval átszőtt, értelmetlenül és eredménytelenül pénznyelő egészségügyi rendszert. Nagy tervekkel lendült munkába, maga köré gyűjtötte bizalmi embereit, de a koronavírus-járványról mintha megfeledkezett volna. Olyan nagyot akart domborítani, hogy a jelen legnagyobb kihívása fölött átsiklott.

Az első botrányt a „speciálisoknak”, a belügy, a honvédelem, a titkosszolgálatok alkalmazottainak létrehozott külön oltásközpontok létezésének nyilvánosságra hozatalával okozta. Ekkor még élvezte a közvélemény szimpátiáját, hisz az ígért átláthatóság jegyében leleplezte, hogy léteznek egyenlőbbek az egyenlőknél, és vannak, akik hamarabb, könnyebben hozzájutnak az oltáshoz, sőt, családtagjaikat is előnyben részesíthetik. Cirkusz lett nyilatkozatából, ám aztán lecsengett, egyre több oltás érkezett, így csökkent a tétje annak, hogy egyesek pár hónappal hamarabb hozzáfértek.

Vlad Voiculescu pedig már jóval kevésbé volt meggyőző, amikor a járvány harmadik hullámának tetőzésekor kiderült, nincs elég hely az intenzív terápiákon, s bár feladatul kapta, nem növelte a súlyos betegek ellátásához szükséges ágyak számát. Még azt a fáradságot sem vette, hogy elmagyarázza, hiába szerelnek fel gépeket, ha nincs elég szakember, mintha nagy tervei mellett eltörpült volna ez a probléma.

A hibák sorozata azonban ezzel még nem zárult, elkapták maszk nélkül a parlament folyosóin, kiderült, saját minisztériumi rendeleteit sem ismeri, az éjszakai kórházkiürítés pedig már csak a hab volt a tortán. Mintha a nagyratörő ifjú titánt ilyen hétköznapi banalitások nem érdekelnék. Közben beletenyerelt jó néhány kényes ügybe is. Meglebegtette, versenyvizsgát ír ki a megyei egészségügyi igazgatóknak, mert azok képtelenek ellátni feladatukat. Még egy éve sincs, hogy a liberálisok saját embereiket ültették a pártalapon kiosztott tisztségekbe, és most jön valaki, aki tudást, hozzáértést követel? Nem csoda, hogy az NLP-ben, burkoltan ugyan, de robbant a bomba. Voiculescu kirúgása után kezdett igazán kitálalni, de bizonyítékok hiányában sok állítása inkább vagdalkozásnak tűnt. Arra azonban jó volt, hogy még inkább hiteltelenítse a bukaresti hatóságokat, tovább apassza az amúgy is törékeny és csekély bizalmat.

Aggódó vagy akadékoskodó reformerek?

Az MRSZ–PLUS pártszövetség teljes mellszélességgel kiállt Vlad Voiculescu mellett. Dan Barna előbb hallgatott, majd ahogy dagadt a botrány, egyre vehemensebb lett. Nem csoda, hisz a kirúgott minisztert a PLUS adta, neki pedig meg kell mutatnia, hogy méltó az immár egy párttá vált szövetség elnöki tisztségére, ugyanis ott is választások lesznek, és Dacian Cioloșsal kell megmérkőznie. Elkezdték hát egymást túllicitálva gyalázni a miniszterelnököt, leváltását követelték, kilépéssel fenyegetőztek. Párton belüli és pártok közötti erőfitogtatásnak lehettünk tanúi, hisz immár a 2024-es választásra gondolva azt is próbálták sugallani, hogy ők az igazi reformerek, a modern, európai román állam kiépítésének kerékkötője pedig éppen politikai partnerük, az NLP. Voltak harsányabb megnyilvánulások, akadt, aki politikai zombinak nevezte Cîțut, más szerint úgy viselkedik, mint egy gazdatiszt, de olyan MRSZ-es miniszter is került, aki hallgatott, megkezdett munkáját látta veszélyben.

Nagyon hamar egyértelművé vált, eszük ágában sincs kilépni a kormányból, csak a másodhegedűs szerepet elégelték meg, zsarolásuk csupán a nagyobb beleszólás eléréséről szól.

Ugyanakkor az MRSZ elégedetlenségének bőven van alapja, hisz a hatalom fő birtokosai nem tudnak szabadulni az évtizedek alatt beléjük ivódott szokásoktól, és a reformokat is csak ímmel-ámmal, főként szóban támogatják. Sorra robbannak a botrányok, melyek a politikai kinevezések kártékony voltát igazolják, hatalmukkal visszaélő kiskirályok, zsaroló államtitkárok lepleződnek le, és elő-előbukkannak a háttérből gazdasági érdekcsoportok is, amelyek hatalmas állami pénzekre ácsingóznak. Egyre inkább kitetszik, a liberálisok gyakorlata semmiben nem különbözik az oly sokat szidott, vörös pestisnek nevezett SZDP-étől. Ugyanaz zajlik, csak most mások a haszonélvezők. Régi párt, mely viszi tovább a régi beidegződéseket, folytatja az eddigi gyakorlatot, és nem tudni, hogy az MRSZ most készül-e beletanulni ebbe, vagy valóban sikerül ellenállniuk a nem is kis kísértésnek.

Az RMDSZ, mint légy a tejbe,

úgy csöppent a két nagyobb párt által kiélezett konfliktusba, így szófogadó, jó gyermekként békíteni próbálta az egyre hangosabban balhézó „nagyokat”, Kelemen Hunor több ízben is kifejtette, nincs más kormányzási alternatíva, muszáj egyezségre jutniuk. Aggódhattak, hisz éppen csak befészkelték magukat a bársonyszékekbe, alig szokták meg a minisztériumi levegőt, máris vége lehet mindennek? S amikor a két nagy párt kiegyezni látszott, úgy tűnt, rajtuk csattan az ostor, hisz az MRSZ ismét előkapta a kétfordulós polgármester-választást, ezzel próbált a nyíltan Cîțu mellett állást foglaló RMDSZ orrára koppintani.

Az RMDSZ már sokféle koalícióban részt vett, tapasztalatai szerteágazóak, és megszokta, a neki leosztott tárcákat irányíthatja, de a nagy dolgokba nincs sok beleszólása. Beérte annyival, amennyi jutott neki, és ami ezúttal nem is kevés, hisz jelentős, pénzes tárcákat vezethet, melyek jóvoltából nagy összegeket irányíthat a magyar érdekeltségű megyékbe, településekre. Bele is lendültek a munkába, naponta láthatjuk közleményeiket arról, éppen hány millió eurót utaltak ki különböző projektekre. Volt tehát a magyar szövetségnek is vesztenivalója, mert ezektől reméli megtépázott renoméja helyreállítását, egyre fogyatkozó szavazóbázisa visszahódítását.

Kelemen Hunor végig nagyon óvatos volt, többnyire közhelyeket pufogtatott, s amikor már muszáj volt, ő is elismerte, kicsit több egyeztetés nem ártana. De csak úgy, mintha maga sem gondolná komolyan, hogy ezután tényleg kíváncsiak lesznek álláspontjára.

Megszületett a béke

Jó néhány nap huzavona, egymásnak feszülés és többfordulós tárgyalás után kedd este megszületett a béke. Egy újabb nesze semmi, fogd meg jól paktum, amely olyan elvárásokat szögez le, melyek egy civilizált, normális országban kormányzást vállaló partnerek számára nem is kérdésesek.

Papírra vetették és aláírták a jóérzés és tisztességes együttműködés gyakorlatait, azaz ezután a miniszterelnök nem válthat le tárcavezetőt, csak ha tájékoztatta annak pártelnökét; a nagyszabású politikai döntéseket a koalíciós pártok egyetértésével hozzák meg, s tartózkodnak egymás nyilvános bírálatától. És ismét írásba foglalták a prioritások eddig is oly sokat hangoztatott listáját: a koronavírus elleni oltáskampányt, a közpénzek elköltésével kapcsolatos adatok átláthatóvá tételét, az egészségügyi reform folytatását, a „kiváltságosok” speciális nyugdíjainak reformját, az igazságügyi törvények módosítását és az intézményrendszer hatékonyabbá tételét.

Ki nyert és ki veszített?

Mi értelme volt az egyhetes iszapbirkózásnak? Ez továbbra is talány.

Úgy tűnik, a személyes gőgök, érzékenységek, érdekek csatájának lehettünk tanúi, amely során, a kormányoldalon legalábbis, mindenki veszített. Az eljövendő közvélemény-kutatások megmutatják majd, mennyit.

Nyert azonban az SZDP, amelynek bizalmi indexe szép lassan kúszik felfelé.

Nem tett jót a cirkusz Klaus Iohannis államelnök megítélésének sem, aki aláírásával s bizonyára szóbeli beleegyezésével is hitelesítette Voiculescu leváltását, majd az elnöki palota csendjébe visszavonulva megvárta, hogy lecsengjen odakint a botrány. Bizonyára pártok fölött állónak szeretett volna látszani, ám ezt az esélyt már rég eljátszotta, hisz számos alkalommal kimutatta, a liberálisokat tekinti saját embereinek, mindig, bármi áron az NLP-t támogatja. Most sokan várták volna békítő fellépését, közvetítő szerep vállalását, de nem tette, így kényelmesebb volt. Neki is sikerült újabb rossz pontokat szereznie.

Vesztesek vagyunk mi, mindannyian, Románia polgárai, hisz politikai vezetőink ismét hiteltelenítették magukat egy értelmetlen, önző játszmával. Járvány és válság idején, amikor minden eddiginél nagyobb szükség volna komoly, megbízható, hiteles irányítókra.