Demeter J. Ildikó
Romániában időnként az utakat is újraszámolják, leltárba veszik őket, így kilométerekben is láthatjuk, amit úgyis tudunk: hogy túl kevés autópályánk van és túl sok a földút a román hazában. A statisztikai intézet összesítéséből az is kiderül, hogy a közutak alig 45 százaléka korszerűsített, de ennek a 39 ezer kilométernek az egyharmada is felújításra szorul. Ehhez pénz kell, és ez nálunk valahogy mindig másfelé megy, az uniós átlagot meghaladó gazdasági növekedés majdnem fordítottan arányos az infrastruktúra fejlődésével, és az európai uniós alapokat is képtelen felhasználni az ország.
A számok lesújtóak. Vegyük csak az autópályákat: 31 évvel a kommunizmus bukása után mindössze 920 kilométerünk van, alig 90 kilométerrel több, mint Bulgáriának és bő 700 kilométerrel kevesebb, mint Magyarországnak, hogy csak azokat a szomszédokat említsük, akikhez hasonló helyzetben voltunk két-három évtizeddel ezelőtt. Egy főre lebontva még siralmasabb a helyzet: míg egy bolgár állampolgárra közel 12, egy anyaországi magyarra szinte 17, egy romániai lakosra 5 centiméternyi autópálya sem jut saját hazájában. Ígéret viszont annál több. Olyan közlekedésügyi miniszterünk még nemigen volt, aki ne azt mondta volna, hogy ezután másképp lesz, aki ne ígérte volna, hogy évenkénti átlagunk 31 kilométer új sztrádáról legalább 300-ra nő, mert vannak tervek és európai uniós alapok.
Csak utak nincsenek, habár számtalan gyönyörű, színes, újabban interaktív mesterterv létezik a meglévő, épülő, tervezett és álmodott autópályákról, körgyűrűkről, gyorsforgalmi és szekérutakról (bizony, ilyeneket is kellene építeni az országút mentén fekvő falvaknak); a kifizetett és valamilyen raktárban csendben elévült megvalósíthatósági tanulmányokkal Dunát lehetne rekeszteni, gyűlnek a folyton aktualizálásra szoruló műszaki dokumentációk, és azok is, amelyeket közben elástak, próbálnak elfeledtetni, mint a Brassó–Marosvásárhely autópályát, ami helyett mostanában a Brassó–Bákó összeköttetés került előtérbe, ki tudja, meddig. A mestertervek ugyanis idehaza nem azért készülnek, hogy azokat meg is valósítsák, dehogy! Jön egy új tárcavezető – a 32.-nél tartunk az eredeti román demokrácia 32. évében –, és újat rajzol, mégpedig nem is szakmai szempontok szerint, meg sem indokolva a módosítást. Így nem csoda, hogy megkezdett és félbehagyott útépítő telep, felbontott szerződés, peres eljárás is egyre több van már az országban, arról nem is beszélve, hogy az így-úgy, de csak haladó munkálatok is több évvel kifutottak az eredeti határidőből.
Most ismét új reményekkel tekintünk az új, „reformok iránt elkötelezett” kormányra, csakhogy a tavalyi (választási) évben biztosnak mondott hatalmas összegek sehogy sem akarnak formát ölteni. Az országos helyreállítási tervet a múlt héten másodszor dobta vissza az Európai Bizottság, pedig több autópályát is ebből akartak megépíttetni vagy befejezni állítólag jól felkészült minisztereink. Pillanatnyilag nagy a lendület, azonban félő, hogy a jövőben is inkább a terveket fogjuk újraszámolni, mint az új vagy felújított kilométereket.
