Statisztikai tény, hogy ma már egyre későbbre tolódott a családalapítás, a gyermekvállalás időszaka. Az okok változatosak. És közben érezzük – nincs ez rendben így.
Míg az autóvezetői jogosítvány megszerzéséhez szükséges az elméleti tudás és egy bizonyos időtartamú gyakorlóvezetés, addig az életünk egyik legmeghatározóbb időszakára, a családalapításra, a gyermekvállalásra szinte egyáltalán nem készülünk fel. Ennek egyik oka lehet, hogy az iskolákban még mindig hiányzik a családi életre való nevelés. Fiúk és lányok számára majdnem egyformák az elvárások, ráadásul felerősödnek a versengési szempontok, és ennek megfelelően a nők jelentős része továbbtanul, másoddiplomás képzés esetén 24–26 éves korban végzik el az egyetemet. Harmincéves koruk előtt még „kipróbálnák az életet”, nehogy aztán később hiányérzetük legyen valami miatt.
A hiányérzetpótlás aztán hosszan elhúzódik, és a „kész felnőtt” még mindig a kamaszos igényei kielégítésének szintjén marad. Hogy is férhet bele az életbe egy társ, pláne egy gyermek? Kialakultak a szokások, a napi rutinok, a saját egzisztencia megteremtése is alapvető szükséglet, és már nagyon nehéz igazodni egy másik emberhez, akivel nap mint nap problémákat kellene megoldani. Gyerekek? Azt meg már végképp nem, mert hát a „nehezen” felépített karrier, élet feladását jelentenék.
Számos nő azért nem tud dönteni, mert egyszerre szeretne az elvárásoknak megfelelni: egyszerre akar jó munkaerő és anya lenni. És közben a szervezetük biológiai órája is ketyeg rendületlenül – az utódnemzésnek is megvan az ideális időszaka.
Mi történhet, ha a családalapítókat felváltaná a szinglik társadalma? A szakirodalom a biztos egzisztenciával bíró, karriert építő, 25–35 éves fiatalokat sorolja a szinglik közé, akik egyszemélyes háztartásuk ellenére figyelemre méltó fogyasztói réteget képviselnek – fiatalok és fogyasztóképesek, vagyis ideális célpontjai a marketingnek.
Férfiakat és nőket ez egyaránt érint. Már rég elmúltak 30 évesek, sokat dolgoznak, pihenésre, sportra, társkeresésre nem sok idejük marad. Aztán végre megvan minden, lakás, kocsi, oda utaznak, ahova akarnak, bármikor ehetnek étteremben, hétvégén addig alszanak, ameddig akarnak, és mégis valami hiányzik – a felelősség valaki iránt. Ilyenkor – néha már későn – keresnek bármilyen megoldást.
Talán nem látták volna a szüleiknél, hogy ők már ilyenkor rég neveltek néhány gyereket, és furcsán néztek azokra, akik még nem alapítottak családot? Nincs miért csodálkozni, a médiából szünet nélkül az áramlik felénk, hogy mindenkinek mindenből kizárólag a legjobb jár, és csak akkor lehetünk boldogok, ha ezeket megszerezzük. Mert megérdemeljük…
Vajon jobb apák és anyák azok, akik 30 vagy 40 évesen vállalnak gyermeket? Bizonyos vélekedések szerint az idősebb szülők nyugodtabbak, felelősségteljesebbek, az egzisztencia megteremtéséért folytatott harc már nem veszi el az időt a gyermek elől. Az újszülött érkezése átrendezi a család életét, kimerültséggel jár, de az érettebb szülőknél ez a veszély kisebb lehet.
Jobb később, mint soha – tartja a mondás. Valóban jobb annál, mint ha a modern félelem és a modern felelőtlenség miatt nem engednénk a gyermekeket megszületni.
Mert igazából a félelem az, ami nem engedi meg, hogy az élet terjedjen, a félelem az, ami szerint gátakat kell szabni, nehogy az új élet a „fejlett” világ kényelmét, az élvezet- és élményhajszolást veszélyeztesse.
Ha ma még tombol is a modern, pénzzel, életellenes hitelkonstrukciókkal embereket kizsigerelni akaró mentalitás, akkor sem övé az utolsó szó.
„Az Élet él és élni akar, / Nem azért adott annyi szépet, / Hogy átvádoljanak most rajta / Véres s ostoba feneségek.” (Ady Endre)
Kertész Tibor,
a Gyulafehérvári Főegyházmegye családpasztorációs központjának munkatársa
