„Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” (Jn 13:35)
A Sepsibodoki Református Egyházközség fiataljai számára mozgalmas volt az elmúlt időszak: február végén a konfirmandusok kátés táborban voltak, virágvasárnap vallást tettek hitükről, áprilisban pedig, akik aszerint döntöttek, hogy szeretnének az ifjúsági közösség tagjaivá válni, egy összerázó ifis táborban vettek részt a Hargita megyei Ivóban.
Az ifis tábor két fő tematikát követett: a cél egyrészt a frissen konfirmáltak beavatása, befogadása volt, másrészt pedig hangsúlyt próbáltunk fektetni az önismeretre is. Az önismereti fókusz alapját a feltámadás története képezte: három személy – Mária Magdolna, Péter és János – háromféleképpen viszonyul Jézushoz és a feltámadáshoz. Vajon ki melyik személy lenne ebben a helyzetben? Mária Magdolna nő létére is képes lenne harcolni azért, hogy az „ellopott” testet visszaszerezze, nő, aki erős, és aki mások számára is láthatóvá teszi hitét. Péter kimarad a feltámadás csodájából, mert azt hiszi, hogy a tagadása miatt Jézus nem szeretheti őt, János viszont, aki elhitte ugyan a feltámadás csodáját, de mégsem mondja el azt a többieknek, mert ehhez több bizonyítékra van szüksége: hisz ugyan, de mások előtt nem vállalja fel hitét.
Azért, hogy ne csak elméletben beszéljünk önmagunkról, hanem aktívan is próbáljuk megismerni magunkat, egy lovardába látogattunk el, ahol egy izlandi ló „árult el sok mindent rólunk”. A foglalkozás első részében mindenki azt a feladatot kapta, hogy egy általa kiválasztott útvonalon vezesse végig kötőfék segítségével a lovat. Izgalmas feladat volt, hiszen, mint utólag kiderült, egy több száz kilós állatot vezetni a saját elképzelt útvonalunkon, a saját tempónkban nem is olyan egyszerű. És az, hogy miként sikerült vagy hogyan nem sikerült az általunk eltervezett úton vezetni a lovat, sokat elárul rólunk és a kapcsolatainkban való működésünkről. Árulkodó ugyanakkor az is – ez volt a foglalkozás második része –, hogy miként tudjuk párosan vezetni a lovat egy olyan útvonalon, amelyről csak nekünk van elképzelésünk, a ló viszont, akárcsak a társunk, saját elképzelt útvonallal rendelkezik. A tábor egy nagyon szép programpontja volt, amikor a részt vevő fiatalok megalkották „az ifi kapuját”, melynek egyik oldalán a régi ifisek foglaltak helyet. Innen elevenítettek fel régi ifis emlékeket, innen hangzott el, hogy miért jó ehhez a közösséghez tartozni.
Másik oldalról meg az újak fejezték ki félelmeiket, aggodalmaikat, és ugyanakkor vágyukat is aziránt, hogy ők is ehhez a közösséghez tartozhassanak. Úgy érzem, hogy az ezen a kapun való bemenetel, a közös főzés, a közös játékok, a beszélgetések, a titkos beavatás mind-mind elősegítette a csapatépítést, a csapat összekovácsolódását. Bízom benne, hogy sok időn át tudnak majd egymás iránt szeretettel lenni és közösségként Isten dicsőségére cselekedni.
Székely Erika
gyülekezeti munkatárs
