– Pszichológusként hogyan fogalmaznád meg az emberi értelem működését a mostani beszűkült élettérben?
– Ismereteim alapján nem tudok messzebbre visszamenni, mint a koncentrációs táborok élményeiből táplálkozó Viktor Emmanuel Frankl egzisztencialista pszichológus munkásságáig, aki az értelem pszichológiájának egyik atyja. Frankl koncepciója szerint az emberi értelem három alapvető forrásból táplálkozhat. Az első és legkézenfekvőbb forrás a cselekvés, amely által létrehozunk valami maradandót, újat, kimagaslót az alkotói folyamat végeredményeként. Viszont a cselekvést érthetjük úgy is, mint teljesítményt, akár a munkában, sportban, művészetekben elért teljesítmény. Az emberi cselekvőképesség által az önkifejezésben az ember alkot. Ezzel megélheti, hogy az élete értelemteli. Fontos szempont, hogy nem az egyén társadalmi hasznosságának szempontja érvényesül elsősorban, hanem az egyén szubjektív élményvilágában megélt rész.

A második forrás a megélés általi értelemteremtés, ezalatt érthetjük például átélni egy művészeti alkotás hatását, megélni a természet szépségeit vagy akár az istentisztelet átélésének felemelő lelkületével való azonosulást, és nem utolsósorban átélni az emberi kapcsolatoknak a pozitív és negatív érzéseit. Amikor beszűkül a cselekvésnek a lehetősége – mint ahogy a közelmúltban történt, amikor teljes vesztegzár alá kerültünk, és csak speciális feltételek mellett hagyhattuk el otthonainkat –, előtérbe kerül a befogadás, a megélés általi értelemteremtés. A megélés mindig előtérbe hozza az esztétikumot. Kiss Béla grafikus művésznek volt egy mondása: ,,Félelmetesen szép!” Ez a megfogalmazás előtérbe hozza az ambivalenciát. Az emberi természetben benne van a rettegés és a kíváncsiság egyszerre. Ha történik egy baleset, odasietünk, nem tudunk ránézni, borzongunk, de ugyanakkor nem tudjuk megállni, hogy elsétáljunk mellette.

Amikor az élmények befogadása is akadályoztatott, saját sorsunk felvállalása az, ami az értelem legfőbb forrása lehet. A szenvedésnek a felvállalása és ebben a saját sorsunknak a felvállalása jelentheti az értelemadásnak a harmadik forrását.

– Megértve Frankl koncepcióját, az emberi megismerésről mit érdemes tudni?
– Popper Péter pszichológus gyakran hangoztatta, hogy az emberi megismerésnek három formáját tartja számon. Az első az értelem általi megismerés. Ahogyan az ember megismerheti önmagát és a környező világot az ok-okozati összefüggések rendszerében. A második a hit általi megismerés, amelyben Énünk határai kitágulnak a személyes életünkön túlmutató tartományokba, szellemi létünk horizontjára. A harmadik a befogadás és a művészetek általi megismerés. Összegzésképp: mind Frankl, mind Popper arra mutat rá, hogy életünk nemcsak a külvilágban gyökerezik, hanem ugyanilyen érvénye van a lelki életnek és a hitéletünknek is. Tehát ha társadalmi életünk akadályoztatott is, lelki életünkben és a transzcendenssel való kapcsolatunkban akadálytalanul tovább élhetünk.

– Mindezek tükrében mit javasolsz, mire érdemes figyelni, hogy minél gördülékenyebben tudjuk túlélni a járvány teremtette nehéz időszakot?
– Amikor kicsúszik a lábunk alól a talaj, akkor összezavarodunk, stresszesek leszünk, a cselekvésben keressük a kiutat. Még többet, még jobban akarunk bármit megvalósítani. A dolgok kontrollálhatóságába vetett hitünk a cselekvésen nyugszik, ami együtt jár a birtoklási vággyal, próbáljuk megszerezni, tartalékolni, amit lehet. Nyilvánvaló, hogy ebben a feszült, cselekvőkész állapotban a befogadás képessége beszűkül a túlélésre, önmegváltásra. Mindezeken túl az embernek tudatosítania kell, hogy nem teremtett és nem vehet el, dolgok történnek az ő kontrollján kívül is. A ráció kultuszát a huszadik századi ember a huszonegyedik században az én kultuszára cserélte. A jelen helyzet szembesített minket azzal, hogy a felnőtt társadalom számára nem az a legfőbb kérdés, hogy személyként mit várunk el az élettől, és ebből mit ad meg nekünk az élet, hanem hogy mit kíván az élet tőlünk, és mit vagyunk képesek nyújtani az életnek.

Huszár Szilamér