Több mint háromszáz ellenőrzést végeztek a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség munkatársai az év első három hónapjában, amelyek során több mint száz szabályszegést tapasztaltak, ötven esetben pedig bírságoltak is, összesen 130 ezer lej feletti értékben – számolt be a hivatal felügyelője, Benke Enikő. A leggyakrabban tapasztalt rendellenesség a fogyasztók, vásárlók hiányos tájékoztatása volt a termékekkel kapcsolatosan, de a szolgáltatások terén is tapasztaltak szabálytalanságokat. Az előző év azonos időszakához képest ugyanakkor csökkent valamelyest a hatóságokhoz érkező panaszok száma, de továbbra is a legtöbben a mobiltelefon-, illetve az áramszolgáltatók miatt fordulnak a felügyelőséghez.
Amint azt a felügyelő kifejtette, a legtöbb ellenőrzésük országos hatóság által elrendelt vizsgálat volt, összesen 240, amelyek nyomán 86 kihágási jegyzőkönyvet állítottak össze, 38 esetben bírsággal is sújtva a szabálytalanságon ért vállalkozásokat. A pénzbüntetések összege meghaladta a 107 ezer lejt. Az országosan megszabott forgatókönyv szerint a szépségszalonokat keresték fel, a kereskedelmi egységekben pedig egyebek mellett a gyorsfagyasztott termékek tárolásának módját, az élelmiszerek feliratozását, a gázpalackok, ruházati termékek, építőanyagok forgalmazási körülményeit vizsgálták.
Saját hatáskörben a megyei hatóság ugyanakkor további 81 ellenőrzést végzett, ezek nyomán 12 esetben szabtak ki bírságot mintegy harmincezer lej értékben. Utóbbi ellenőrzések során autószerelő műhelyeket, autóalkatrész-forgalmazókat, gáz- és villanyszolgáltatókat, hagyományos termékeket, háztartási gépeket, kozmetikai cikkeket, ruhaneműt, lábbelit forgalmazó kereskedelmi egységeket kerestek fel. A felügyelők több rendben találkoztak hiányos tájékoztatással a termékeket vagy szolgáltatásokat illetően, lejárt szavatosságú árut is találtak, a használatra vonatkozó leírások is hiányoztak adott termékeknél, de nem megfelelően tárolt árura is leltek.
Benke Enikő arról is beszámolt, hogy a hivatalhoz érkező legtöbb bejelentés a mobiltelefon-szolgáltatókkal vagy a villanyszámlákkal kapcsolatos panasz volt. A tavalyi év azonos időszakához képest valamivel kevesebb, összesen 174 különböző tárgyú panasz érkezett a felügyelőséghez, ezek mintegy egyharmada (41) bizonyult megalapozatlannak, 31-et objektív okok miatt nem tudtak rendezni, hat esetében pedig kiderült, hogy igaza volt a panaszosnak, további huszonötöt pedig más intézményekhez irányítottak át. Hatvannégy esetben nem volt szükség a hatóság beavatkozására, mivel közös megegyezéssel rendezték azokat a felek, kilencet pedig végül visszavontak a benyújtók.
Benke Enikő elmondta, a mobiltelefon-szolgáltatók esetében több panaszuk is volt annak kapcsán, hogy önhatalmúlag módosítják az előfizetési szerződéseket, emiatt a felügyelőség bírságolt is. Az utóbbi időben megnőtt ugyanakkor az áramszolgáltató, az Electrica Rt. elleni panaszok száma, a túl magas havi fogyasztási számlák miatt. Kiderült, hogy a szolgáltató becsült számlákat bocsát ki, nem tartva be az energiaszabályozó hatóság ez irányú rendelkezéseit.
Érdekességként pár sajátos, és megalapozatlanként elutasított esetüket is ismertette. Az egyik panaszos azzal fordult a felügyelőséghez, hogy a járműve megsérült egy szállásadó hely parkolójában, miután az egyik vendég több tárgyat kidobott az egyik szoba ablakán és az a gépkocsin landolt. Egy hölgy azzal kereste meg őket, hogy a háza előtt található csatornafedők túl nagy zajt csapnak, amikor járművek haladnak át rajtuk, egy férfi pedig azért jelentett fel egy hagyományos élelmiszereket forgalmazó internetes kereskedelmi portált, mely külföldi kiszállítást is ígért, mivel nem kézbesítették a rendelést. Mint kiderült, a portál működtetői piackutatási célzattal csak rövid időre, tesztként élesítették a portált pont abban az időszakban, amikor a férfi odatévedt.