Persze ez a felismerés nem derít jobb kedvre, dehogyis: még inkább lehangol, de hát úgy van felépítve az ember, hogy egy nagyobb baj eltörpíti benne a kisebbet, én meg úgy működök, hogy a magyar nyelv féltése felülírja bennem a saját kis bosszúságaim vagy sikertelenségeim okozta bántalmakat. Nem azt mondom, hogy valami abszolúte magyartalan szöveg olvastán lelkivilágom azonmód helyrebillen, csak elkezd foglalkoztatni valami más, ami tettre – esetünkben írásra – késztet, és ha a gondolat elkezd szárnyalni, a hétköznapi csip-csup dolgok máris elröppennek.

Bevallom azt is: néha lefényképezek egy-egy ilyen internetes kiírást, persze, nem az utókornak való átmentés, hanem a dokumentálás szándékával: íme, így írunk mi, erdélyi magyarok. Pontosabban: így használjuk mi írásban a magyar nyelvet. Mert nem ritka az olyan eset, hogy felebarátunk szépen, szabatosan beszél anyanyelvén, de ha tollat ragad, hát bizony sír a papír utána. Azért tegyük hozzá: általánosabb az, hogy aki írásban helytelenül használja a nyelvet, annak szájáról sem hangzik szépen az ige.

Hogy miért is keseredem el böngészés közben, annak szemléltetésére álljon itt néhány példa. Egy úriember a „Sepsiszentgyörgy-i Bolhapiac” nevű oldalon hirdeti: „Róncs autókat és rósz traktorokat kóbánt akkumulátorokat vásárólók”. Nem kell az Implom József Helyesírási Verseny győztesének lenni ahhoz, hogy az ember kiszúrja az alig nyolcszavas mondatban a helytelenül használt ékezeteket és a megspórolt betűket, a „kóbánt” szó megfejtéséhez azonban hiába venné le bárki is a polcról az Akadémiai Kiadó legfrissebb kiadású értelmező szótárát: ilyen szó nem létezik a magyar nyelvben. Egy másik úriember ugyanabban a csoportban hirdeti: „Hegesztést Vállalok (Igény szerint) Kapuk,kutya kerítéseket,korlátok,markoló kanalak felújítását rajz szerinti őszerakását Mérettől függetlenül. Kerítések hegesztését, terepre kiszálást is vállalok. (...) Ha fel keltettem érdeklődésedett hívj az alábbi telefon számon: 07xxx vagy sms-ben is válaszolok.” Lehet, a fiatalember jó szaki, az is lehet, a műszaki rajzot meg tudja fejteni, de valahogy én nem bíznám rá egy gép „őszerakását”.

És ha ezek után valaki azt hinné, csak mifelénk, szép Erdélyországban süllyedhet ily mélyre a magyar nyelv írásbeli használata, még egy hirdetés – naná, hogy ugyanarról az oldalról. Anyaországi úriember hirdeti: „5 fő segédmunkástt keresek feladatt sánc ásás többit telefonon 0036xxx szálas van!”

A „legszebb” azonban egy önérzetes székely atyafi bejegyzése, melyet akkor követett el, amikor a koronavírus-járvány miatt bevezetett megszorítások ellen tüntettek itt-ott némelyek. Hosszú a szöveg, de érdemes végigolvasni. Íme: „Mined hol tüntetések voltak az ország nagyobb városaiba! Kivéve Hargita és Kovászna megye! Nagy öszetartó székely népség hol vagyunk miert csak a Facebookon irogaton és okoskodunk azal sokat nem érünk el!! Öszintén szégyen h enyire egy gyáva népsségé váltunk!! Elnézzük h kutyaként akarnak báni velünk!! Minden tiszteletem azokanak ki kimertek meni este 8 ora után! Mi meg csak komentelgetünk a facebookon És halgatunk mint sz... a fűben!! Szegyen ha most nem állunk mi is ki akkor szerintem ne is veregesük a mélyünket h milyen öszetaró bátor népség a székely nép!!” Hogy igaza volt-e mélyszékely barátunknak, azt ki-ki eldöntheti magában, miként azt is, mikor kell megmutatnunk összetartozásunkat, bátorságunkat.

Azt azonban, hogy nem csak „mélyünket” veregető székely-magyarok vagyunk, leginkább azáltal bizonyíthatjuk, hogy helyesen használjuk anyanyelvünket. Szóban, írásban egyaránt.