Elillant, maradtam magam sokéves emléktábláimmal, mindeniken az abszolút orvos, aki sebész főorvosként lélekgyógyász is volt akkor, amikor az erdélyi magyar s másmilyen betegek nagyon rászorultak. Történt az a bizonyos magyarországi ’56-os, kommunizmusellenes forradalom, melynek leveretése után Románia a legnagyobb készséggel büntette a maga elcsatolt magyarjait. Kolozsvárról Marosvásárhelyre került, majd Sepsiszentgyörgyre Darkó Zsigmond egyetemi sebész­professzor.

A folyamat máig, bocsánat: ma is tart, a mi kis városunkba kerül Koczka, Simó meg Darkó Zsigmond főorvossal a tekintély, az embertisztelet, a mindennapi áldozatkészség az élet érdekében. Darkó Zsigmond osztályvezető sebész főorvos rövid idő alatt híressé tette egykori nagyjai után kórházáról is Sepsiszentgyörgyöt.

Messze földről is érkeztek betegei Szentgyörgyre. A Sugás vendéglő törzsasztalánál is jelentkezett egy beteg, magam is ott ültem. Lélegzet-visszafojtva figyeltem, ahogy két méterről mondta a férfi, könnyeit visszatartva se tudván, beteg a felesége, de nagyon... Isten is megáldja a doktor urat, írja be a várakozó­sor elejére őt... Az osztályvezető főorvos azonnal megírta a papírt szolgálatos kollégájának: sor elejére, azonnali fölvétel, magam is megyek...

Keringenek a legendák, Darkó doktorról megigazulnak a himnuszok, meg az ingatag politikai kotyvalékok is. Száz évvel ezelőtt született, és szerintem véle együtt járt a nemes emberi igazság. Nem, bizony nem csak a műtőasztal vitte hírét, de az emberi jóság is, messzire. Szépirodalmi műveltsége is előkelő volt. Híre volt törzsasztalának, vendég írók, költők „kéredzkedtek” oda. Dr. Darkó Zsigmond fogadott, fogadta őket és meghallgatta. Emlékezzetek, fiatalok, Őrá, vigyétek a hírét emberi jóságáról. Száz év nagy idő. Darkó Zsigmondot feledni tán több század is kelletik.