Dr. Darkó Lajos Zsigmond 1921. május 18-án született Tordán polgári családban. Édesapja, Darkó Aladár bankigazgató, édesanyja háztartásbeli volt. Elemi és középiskoláit a szülővárosában végzi, ahol 1939-ben érettségizik, és még ezen év őszén beiratkozik a kolozsvári Regele Ferdinand Egyetem orvostudományi karára. Az első évet román nyelven végzi. 1940 őszén, a bécsi döntés után a visszaállított Magyar Királyi Tudományegyetemen folytatja.
Már egyetemista korában vonzódott a sebészethez. Ezt bizonyítja, hogy már 1942. június 1-jétől szeptemberig díjtalan gyakornokhelyettes, majd 1943. szeptember 1-jétől 1945. október 1-jéig gyakornok a kolozsvári 1-es számú klinikán. Időközben, 1944. szeptemberében doktori diplomát nyert. A sebészeti klinikákkal Novák és Klimkó professzorral ő is Nyugatra menekül, és egészen márciusig a Rókus Kórházban dolgozik, ekkor tér vissza Klimkó professzorral.
1945. október 1-jétől 1957. decemberig – amikor a fent említett tanársegédekkel együtt őt is menesztik – fizetett tanársegéd a marosvásárhelyi sebészeti klinikán. Nagyon lelkiismeretesen oktatta a rábízott csoportot. Igyekezett beléjük nevelni az aszepszis és az antiszepszis fontosságát, megtanítani a sebvarrás technikáját, az ügyesebbeknek egy-két bőröltés elvégzését, a cérna csomózását is megengedte. Megtanított a kötözésre is, „egy jó kötözésnek nemcsak jónak, hanem szépnek is kell lennie” – tanultam tőle.
1951-ben bevezették a diákok egynapos kórházi gyakorlatát, amelyből két hetet a belgyógyászaton és két hetet a sebészeten kellett eltölteni az ország különböző városaiban. Darkó tanársegéd minden évben részt vett ezeknek a nyári gyakorlatoknak a megszervezésében és ellenőrzésében. Mivel a sebészeten rotációs rendszerrel dolgoztak, a sebészet minden ágában otthonosan mozgott. Nemcsak az általános sebészetet, hanem a traumatológiát, az ortopédiát és az urológiát is művelte, de elsősorban a hasüregi sebészetben jeleskedett.
1955-ben kinevezik az 1-es számú járóbeteg-rendelő (poliklinika) igazgatójának, ahol a gyógyító és adminisztratív munkát kellett megszerveznie. Ezenkívül megszervezte a járóbeteg-rendelőhöz tartozó két legnagyobb marosvásárhelyi gyárban (a bútor- és bőrgyárban) a munkafolyamatok és az ebből fakadó leggyakoribb bántalmak közötti összefüggések tanulmányozását, illetve a megbetegedések csökkentése érdekében az egészségügyi nevelést.
A Marosvásárhelyre költözés után tanársegédként részt vett az egészségügyi minisztérium által szervezett, a közegészségügyi állapotokat javító intézkedésekben. 1948-ban a Maros felső folyásánál, Saramáson, Galócáson és Váralján a kiütéses tífusz leküzdéséért, 1950-ben a tölgyesi görög „menekülttáborban”, 1951-ben a balázsfalvi kórház sebészetén dolgozott egy-egy hónapig. A kor „divatja szerint” az úgynevezett tudományos komplex brigád tagja, tanárokkal és más foglalkozásúakkal járja a falvakat és terjeszti az egészségügyi kultúrát.
1952-től 1957-ig a Magyar Autonóm Tartomány fürdőbizottságának is elnöke volt. Az 1956–57-es tanévben Száva János tanár megbízásából a gyermekgyógyászati karon ő adta le az ortopédiát és a traumatológiát.
Ezt a szépen induló, sikeres oktatói pályát szakította meg az 1956 után hirtelen felgyorsuló nacionálkommunista intézkedések sorozata, és ahogy ő írja egy „tevékenységi beszámolójában”, „szolgálati érdekből” áthelyezték a Marosvásárhelytől pár száz kilométerre lévő vidéki városba osztályvezető főorvosnak.
Mint fennebb említettük, Klimkó Dezső professzor volt a főnöke és a mestere, akitől pontosságot és boszorkányos gyorsaságot tanult. (Állítólag egy szövődményes appendectomiát három perc alatt elvégzett.) Sepsiszentgyörgyre jőve, magával hozta a székelyföldi kisvárosba a klinika szellemét, nagy sebészeti tudását, gyakorlati jártasságát. Eddig nem volt urológiai ellátás, és bonyolultabb traumatológiai és ortopédiai eseteket sem tudtak itt megoldani, Marosvásárhelyre kellett küldeni. Természetesen a képességei kibontakozásának gátat vetett, hogy a szentgyörgyi kórház 2-es besorolású volt. Darkó főorvosnak a marosvásárhelyi módszertani központ még megengedte a tüdő-echinococcusok operációját és a végbél rezekcióját.
Nem vette figyelembe a kórház kompetenciáját akkor, amikor Románia miniszterelnöke, Ion Gheorghe Maurer, ha jól emlékszem, 1977-ben a megyénkben vadászva karambolozott és csípőficamot szenvedett. Darkó doktor úgy nyújtott elsősegélyt, hogy helyre is tette a ficamot. A Bukarestből repülőn érkezett professzorok nem is mertek hozzányúlni, megvárták a Párizsból hozott professzorokat, akiknek csak annyi teendőjük maradt, hogy gratuláltak Darkónak a tökéletes munkához.
Ötven ággyal vette át az osztályt, ami aztán százra bővült (úgy tudom, e baleset után hagyták gyorsan jóvá egy új megyei kórház építését), ahol minden sebészeti esetet elláttak, amit a besorolása engedett.
Már a következő évben, 1958-ban kinevezték Kovászna megye sebészeti problémáinak felelősévé. 1960-ban megválasztották Kovászna Megye Orvostudományi Társaságának elnökévé, amely tisztséget 1973-ig töltötte be, azután alelnök lett. 1969-től 1973-ig az Orvosok és Gyógyszerészek Kollégiumának tagja volt. 1959 és 1963 között a megyei egészségügyi technikumban sebészetet tanított.
Négy kitüntetést kapott.
Negyven tudományos dolgozatot mutatott be, huszonegy nyomtatásban jelent meg. Három nemzetközi konferencián vett részt.
*
A Sugás vendéglőben a régi kávéházi hangulatot idéző törzsasztalnál fiatal írók, költők, újságírók, színészek gyűltek össze Simó és Koczka főorvos társaságában egy-két órát eltölteni, megtárgyalva az időszerű politikai, irodalmi és képzőművészeti kérdéseket. Aztán ezt a törzsasztalt is „bepoloskázták”. Az akkor még fiatal írók, költők ma is nosztalgiázva emlékeznek ezekre a termékeny beszélgetésekre.
Dr. Darkó Zsigmond családos ember volt. Két lánygyermeket nevelt fel, Darkó Veronika orvost és Darkó Éva színésznőt.
A kommunista rendszer bukása utáni napokban még részt vett a megye új vezetőit megválasztó gyűléseken, de 1990. február 28-án infarktus érte és meghalt. A sepsiszentgyörgyi temetőben nyugszik.
Dr. Nagy Lajos
