Az oroszok első cárja, IV. (Rettegett) Iván a szomszédos tatár kánságok legyőzésével és meghódításával a moszkvai nagyfejedelemségből birodalmat kovácsolt. Korának hatalmas és kegyetlen uralkodója volt, akit félelemmel vegyes tisztelet övezett alattvalói körében. Keleti hódításait követően Livóniát is megtámadta. Ezzel azonban olyan ellenfelet szerzett magának, aki nem tűrte a leckéztetést és keményen visszavágott.

Iván cár bizonyára soha nem hitte volna, hogy a birodalmához képest jelentéktelen erdélyi fejedelemség uralkodója, Báthori István lesz az, aki megfosztja őt nyugati hódításának jelentős részétől. Báthorit 1576-ban koronázták lengyel királlyá. Trónra esélyes vetélytársa, I. (Habsburg) Miksa magyar király (II. Miksa néven német-római császár) azért került hátrányba vele szemben, mert Báthori 1575 júliusában Kerelőszentpálnál legyőzte a Habsburg uralkodó támogatását élvező Bekes Gáspár seregét. Ez a győzelem a fejedelem mellé állította a harcias királyra áhítozó lengyeleket. Azt várták tőle, hogy visszaszerzi Iván cártól az elragadott Livóniát (a mai Lett- és Észt­ország történelmi neve), amely korábban a német lovagrend fennhatósága alá tartozott.

Báthori komolyan vette feladatát, és erdélyi csapatokkal erősítette meg a lengyel–litván–német haderőt. Rettegett Iván eleinte fölényesen kezelte Bá­thorit, akit még az orosz követek is igyekeztek a cár iránti túlzott tiszteletre bírni. Krakkóban például addig nem akarták átadni a cár üzenetét, amíg Báthori állva és fejfedő nélkül nem érdeklődik Rettegett Iván cár hogyléte felől. A király ezt a szívességet nem tette meg nekik, sőt, utasította udvarmesterét, hogy tudassa az oroszokkal: nem kíván tőlük etikettet tanulni. A követek eredmény nélkül távoztak, a háború pedig hamarosan kezdetét vette.

Báthori szövetséget kötött a svédekkel, majd 1579 nyarán mindössze 16 ezer fős seregével megtámadta az oroszokat. Ügyelt arra, hogy a harcok orosz területeken folyjanak. Először Połock városát vette célba, amely 1563 óta az oroszok kezén volt. A város egy részét mesterségesen létrehozott, járhatatlan, erdős, bozótos, mocsaras terület védte. Az oroszok ebből az irányból nem számítottak támadásra, ezért az erődítmények ezen az oldalon valamelyest gyengébbek voltak. Báthori erdélyi katonái szekercékkel utat vágtak a barátságtalan rengetegben, és hosszú, megfeszített munkával elérték céljukat.

A vár ostroma augusztus 11-én kezdődött, de a támadóknak nehéz dolguk volt. Százhét ágyú tüzével kellett szembenézniük. Leginkább arra törekedtek, hogy meggyújtsák a fából készített várfalakat, de ez a próbálkozás nagy emberáldozatokat követelt. Háromheti harc után az ostromlók erőfeszítéseit siker koronázta. (…) Báthori egyesített serege elfoglalta Połockot.

A király ettől kezdve (a korábbinál jóval nagyobb létszámú seregeivel) három éven keresztül, több hullámban háborúzott a cárral, és egymás után foglalta vissza az orosz kézen lévő várakat, városokat. (…)
 

Vívjunk meg ketten

Rettegett Iván békére, illetve fegyverszünetekre felszólító ajánlatait Báthori elhárította, és ragaszkodott Livónia egészének visszaadásához. A cár, látva a lengyel király hadi sikereit, tehetetlen dühében sértő és gyalázkodó levelet küldött Bá­thorinak, amelyben többek között elvetemültnek, gyávának, esküszegőnek és istentelennek nevezte. Báthori 1581 nyarán írt válaszát Szádeczky Lajos történész ismertette 1884-ben a Századokban. A levél jól tükrözi Báthori eltökéltségét és személyes bátorságát: „udvari emberünk, akit hozzád követül küldtünk, átadta leveledet, amely a mi szidalmazásunkkal van tele. (...) Miképpen az oktalan állatot, szamarat vagy ökröt, ha a mocsárba esik, könyörületességből kihúzzák, úgy én is kezem nyújtom feléd, aki a rágalom fertőjébe süllyedtél; (...) Nincs jogod Livóniához, hacsak azt nem tartod annak, hogy nagyapád a novgorodi városi tanácsosokat és előkelő embereket lakoma ürügyével kihívatta a városból, s a népjog ellenére megkötözve elhurcoltatta, majd lemészároltatta őket. Így tesz a farkas a báránnyal. Így a rabló az utasokkal. Ilyen a te jogcímed is, aminél az útonállóké is különb. (...) te nem csak gyermekeket, de egész városok lakosságát, korra és nemre való különbség nélkül öletted le. Livóniához az a jogcímed van, mint nagyapádnak volt: az öldöklés.

A kívánt 400 000 forint hadikárpótlásra, azt írod, hogy hallatlan kívánság, és a tatárok között fordul ilyen elő, nem pedig keresztyén fejedelmek között. (...) Neked, aki őseiddel együtt annyi tartományt raboltál, soknak látszik ez? (...) Azt mondod: őseim példáját követem? Azt követhetem is bátran, de te a tieiddel, akik úgy tettek, mint a farkas midőn a juhnyájba beszabadul, bizony nem nagyon kérkedhetsz! (...) Csalárdságnak nevezed, hogy Sokolow várát tűzzel rontottuk le. Nem az én hibám, hanem a tied, hogy nem ismered a hadviselés módját és eszközeit; azzal a kötelezettséggel nem tartozom, hogy téged hadakozni tanítsalak! Azt írod, hogy Połock, Wladimir, Wielis és több váraidat árulók segítségével foglaltam el. Milyen hitvány ez az állításod (...) két évvel ezelőtt (1579-ben) ott voltál magad is Pleskow alatt seregeddel, miért nem védelmezted hát a tieidet? Jobbnak láttad odahagyni Sokolowot, azt parancsolván, hogy az ágyúkat rontsák el s a várat felgyújtván gyalázatos futással hagyják oda. Ha tagadnád, saját leveleddel bizonyítjuk be! Midőn pedig Vielkilukumot ostromoltuk, te a seregeddel ott voltál a közelben. Vajon miért nem siettél elénk? A leghitványabb tyúk a ragadozó sas vagy ölyv ellen védi és oltalmazza csibéit, és te, kétfejű sas (mert hisz ezt használod címerül) hol lappangsz, hogy sehol sem mutatod magadat? (...) te hóhéra vagy alattvalóidnak és nem fejedelme, aki népeid felett nem mint emberek, de mint vadállatok felett uralkodsz. (...) tán azért emlegeted mindegyre őseidet, hogy nekünk szemünkre vesd: nem királyi apától származtunk s választás útján jutottunk a királyságra? Voltak és vannak keresztyén országok most is, ahol a királyokat s fejedelmeket választják, s mégis nem kevesebb haszonnal uralkodnak, mint kipróbált, jeles férfiak, holott nem születési előny juttatja őket a trónra. Így választja a pápát a kardinálisok testülete, így a római császárt a választó fejedelmek. Így jutottunk mi is az összes lengyel rendek választásából a lengyel trónra. Mi nem irigyeljük tőled, hogy téged nem az emberek ítélete és nem a kipróbált erény tett a muszkák uralkodójává. Mi nem királytól származtunk, mégis királyságot nyertünk; teveled ez nehezen történt volna meg. Ha nem születtél volna annak, bizony soha nem jutottál volna fejedelemségre, mert téged erkölcseid inkább kondássá vagy rablóvá érdemesítenek! (...) okos ember előtt nem lehet kétséges, hogy mi szebb dolog: nemes és erényekben kitűnő atyától és nemes, tiszta erkölcsű anyától, avagy bűnös királytól és erkölcstelen királynétól származni? (...) Te nemcsak férfiakon kegyetlenkedtél, de asszonyokon, sőt magzatokon, akik még a világot sem látták; sőt mint egy pogány, magad parancsoltad, hogy szemed láttára tisztességes nőket megfertőzzenek. (...) Harabunda követünk előtt gőgösen felkiáltottál: tudják meg minden népek, hogy Vasziljevics Iván a világ istene s rajta kívül más isten nincs! (...) Fogj hát fegyvert, ha oly vitéz vagy, ülj lóra, jöjjünk össze mind a ketten meghatározott helyen és időben, azután mutasd meg, hogy milyen férfi vagy, s mennyire bízol igazságodban. Vívjunk meg ketten, hogy kevesebb keresztyén vér folyjon. Tudósíts, ha elfogadod, mi készen állunk a párviadalra. Megmutatja Isten, a legigazságosabb bíró, kinek van igaza. Ha visszautasítod, magad felett mondasz ítéletet, hogy nemcsak igazad nincs, de még gyáva is vagy, hogy nemcsak császári méltóság nincs benned, de még férfinak, sőt asszonynak sem vagy méltó. Bármit határoznál is; akár kiállsz ellenünk, akár elrejtőzöl előlünk, nem kételkedünk, hogy Isten velünk lesz s a mi igaz ügyünket diadalra, a tiedet végromlásra vezérli.”
 

Visszakapták Livóniát

Báthori tehát nem maradt adósa a cárnak. Szándékosan és indokoltan becsületsértő levelét azzal tetézte, hogy gyávának nevezte Rettegett Ivánt, majd párviadalra szólította fel. A cárt mélységesen felháborította és feldühítette a levél. Erről ugyancsak Szádeczky Lajos számolt be a Századokban (1885).

Az emlékezetes levélváltás előtt, 1580 őszén az orosz uralkodó követet küldött XIII. Gergely pápához, akitől azt kérte, hogy közvetítsen békét közte és Bá­thori között. Cserébe felajánlotta, hogy csatlakozik a pápa által kezdeményezett törökellenes szövetséghez, sőt, birodalmával együtt még a római egyházhoz is. Rettegett Iván számára ez a lépés rendkívül keserves és megalázó lehetett, hiszen évtizedeken keresztül sikeres hadjáratokhoz és hódításokhoz szokott. A pápa örömmel fogadta a nem várt ajánlatot, és Antonio Possevini személyében egy ügyes, tapasztalt követet küldött a szembenálló felekhez.

Possevini június közepén érkezett Vilnába (Vilnius), ahol beszámolt Báthorinak a pápa szándékairól. Ezek között (a békekötésen túlmenően) első helyen szerepelt a kereszténység erősítésének ügye, a törökellenes összefogás, amelyhez Lengyelország is csatlakozhatna, továbbá a vallási unió megteremtése az oroszokkal. Báthori kedvezően fogadta a pápai követ kijelentéseit, hiszen azokból kiderült: a pápa a békekötéssel főként Lengyelországnak akar kedvezni, mivel nem nagyon bízik a szalonképtelen, kiszámíthatatlan cárban. Possevini ezután a cár tartózkodási helyére, a Volga melletti Starisa városába utazott.

Rettegett Iván udvari emberei (…) arra biztatták Possevinit, hogy igyekezzen Báthorihoz a béketárgyalások folytatására. Megígérték, hogy a béke érdekében teljesítik a pápa valamennyi kívánságát. Szeptember 12-én a cár e szavakkal engedte útjára a pápai követet: „Antonio, te a lengyel királyhoz fogsz menni, üdvözlöd nevemben s tárgyalsz vele a békéről a pápa parancsából. Azután bármi lesz az eredmény, visszatérsz ide, mindig szívesen látunk, úgy a pápára, mint a te hasznos szolgálataidra való tekintettel.”

Possevini kiváló közvetítő­nek bizonyult. Gyakran csak rajta múlt, hogy a béketárgyalások nem jutottak zsákutcába. A szemben álló felek végül 1582. január 15-én megkötötték a békét. A lengyelek visszakapták Livóniát, a cár pedig a lengyelek által elfoglalt orosz várakat. Rettegett Iván nem teljesítette azt az ígéretét, amely szerint országával csatlakozik a római egyházhoz, viszont (Possevini kérésére) igen sok lengyel, litván, spanyol és olasz rabot engedett szabadon a hírhedt orosz börtönökből.

Báthori István párviadalra szóló kihívása a békekötéssel okafogyottá vált.

Bánó Attila