Rucatojásért akarsz-e Bodosba menni? – kérdezték, amikor az erdővidéki településsel ismerkedtem. Később tudtam meg, hogy a szomszédos falvak onnan szerzik be a keltetéshez szükséges tojásokat. Ebből született a ma is ismerős újkori mondás: Gyere menjünk Bodosba rucatojásért. Van itt még jócskán a falu nevéhez kapcsolódó szólásmondás. Ha erre járó érdeklődik, hogy merre van Bodos, jellegzetes módon igazítják el: rejtett falu, csak Bacon felől látni tornyának tetejét. Be lehetne deszkázni az egész falut, még az oroszok sem találtak rá, amikor itt átvonultak!
Egyed Ákos akadémikus
megírta szülőfaluja, Bodos történetét. Két kedves bodosi szólásmondásról a 92. évében járó történész is írt, de nem biztos, hogy széles körben ismert, így idézzük őt: „Úgy talál, mint a bodosi lakodalom!” Ezt szerte a vidéken olyan valamire szokták alkalmazni, ami nem is sok, de nem is kevés, hanem pontosan annyi, amennyi szükséges. Kissé tréfásan a bodosiak takarékosságára is vonatkoztatták, mivel a lakodalmakban éppen annyi ételt főztek, amennyi elég, de nem is maradt meg belőle semmi.
A másik jellegzetes bodosi szólásmondást helyben jegyeztük le: „Olyan, mint a bodosi szekér!” Arra mondják, ha valami használhatatlanná vált. Bodosban régen zömében ráf nélküli szekerekkel erdőltek. Ha nagyon megrakta a gazda a szekeret, befelé a köves-göröngyös úton nagyot zökkent, s használhatatlanná vált. Az ilyen utaknak a neve Kárhágó útja, a hegynek Kárhágó.
Egyed Ákos a falu és Barót közötti erdőperről is ír, melynek tréfás-mókás történetéről – Kakukkfalváról – Benedek Elek is megemlékezett.
A tanár
Arról már többen tudnak, hogy Budai József (1851–1939) is jeles fia volt Bodosnak. A románok kiutasították Lápos vidékéről, és átment Magyarországra. Budapesten geológus diplomát szerzett, és Szabó József professzor tanársegédje lett. A vele közel egykorú Benedek Elekkel együtt jöttek haza, majd mentek vissza Budapestre, mint egyetemi hallgatók.
Nyaranta a faluban feltárta a Kótya- és a Kövespatak vidékének gazdag gerinctelen (csiga- és kagyló)kövületeit, valamint kihalt ősnövényeinek menthető levél- és terméslenyomatait. Meghívta szülőföldjére Budapest és Bécs jeles szakembereit, akik meghatározták a leleteket. Ekkor kezdett felfigyelni a tudományos világ az erdővidéki falura és Budaira, egy leggyakrabban előforduló endémikus csigafajt Bithynia bodosensisnek neveztek el, egy másik ősnövényt pedig őróla budaianának. Néhai Rebeka Márton bácsi, aki nagy bejáró volt a Budai családba, kérésünkre sokat mesélt a „Tanárról”, akit a faluban ezen a néven emlegettek.
Számunkra talány, hogy miért mondott búcsút Budai a geológiának, egy ideig Mezőtúron volt a református iskola tanára, majd Miskolcon telepedett le, ahol gyümölcsnemesítésbe kezdett, iskolai csemetekertet alapított. Új hazájában számtalan új fajtát-változatot kísérletezett ki, feleségül vette Czetz Máriát, poraik a város Deszkatemplom melletti temetőjében nyugszanak.
A kuláklistára került Budai család történetét a késői leszármazottak adatai alapján sikerült összeállítani, volt szülőházára emléktáblát helyezett az utókor, nevét a falu iskolája őrzi, s tanulói tudják, ki volt a névadó.
Nagybátyjáról, Budai Domokosról nevezte el egyik tartós almafajtáját Budai József. A Budai Domokos-alanyfa látogatásunk alkalmával még virágzott, de haldoklik, korhadó törzse hamarosan kidől.
Budai emlékét Miskolc és Bodos közösen ápolja.
– Ha már nem lesz akadály a járvány, folytatjuk majd a közös találkozókat – tájékoztatott Iszlai Kamill, a falu református lelkipásztora. Bodosnak mindig kiváló tehetségű lelkészei voltak, akik sikeresen tudták a legjobb mederbe terelni a népéletet, művelődést, kultúrát. A lelkészi lakás értékes épített örökség, egyike a két Kós Károly tervezte épületnek.
Egyed Csaba
Csemete-lustra Egyed Csabánál
A helyi kötődésű nyugalmazott mérnök, Egyed Csaba szorgalma révén újraszületett a vidék gyümölcskultúrája. Rokonként az Egyed Ákos akadémikus szülőházának kertjében egyfajta bodosi tündérkertet-génbankot teremtett, szabadidejében szemez és olt, szaporítja és menti őshonos fajtagyűjteményét. Katonasorokban állnak kertjében a már felcseperedő és részben virágzó gyümölcsfák. Mi előbb a helyi különlegességek felől érdeklődtünk. Kertjében ott van a haldokló alanyról szaporított Budai Domokos, de a Técsi Rózsa alma is, amit Budai keresztezett s a fáma szerint egykori bodosi kedveséről nevezett el.
– Ez itt a zöld batul – indítottuk a bemutatót –, már virágzik is. Van ennek több változata: fehér batul, mosolygós batul, s egy piros is. Mellette a nyári alma, amely az egerpataki Módi-Kóréh Sándor kertjéből való. Ez itt a Török Bálint, nem tudom, hogy honnan van a neve, Szászföldön gyűjtöttem, ahol elég sok van belőle és Stettinel a neve, amiből arra lehet következtetni, hogy az egykori Poroszországból származik, amely most Lengyelország része. Ezt az aranypárment Szászrégenből hoztam, ahol már nagyon kiment divatból, alig lehet kapni, nálunk bővebben van, nagyon értékes alma. Ez a nemes sóvári, Zalánpatakon gyűjtöttem Karácsony Ferenc kertjéből. Van itt egy nagyon korai Fehér Klára alma, nálunk árpával érőként ismerik.
– Csak néhány éve gyűjtöttél a vidéken, s innen vitted az oltóveszőket a pórszombati magyar génbankba. Ezek a csemeték ilyen hamar megnőttek?
– Igen, mert vadalma alanyába vannak oltva s gyorsabban nőnek, csak későn fordulnak termőre, kell ahhoz nyolc-kilenc év. No, ez a Budai-féle Czetz Mária, alanyfája Olaszteleken van, de hallottam, hogy Gidófalván több példány található belőle. Itt van egy kisasszony alma, ami szerintem székely alma és különlegesség, mert máshol sehol sem találkoztam vele, ez az egyik legszebb késő őszi és zamatos almánk. Van itt cigányalma, ami ismertebb, de nem értem, hogy az emberek miért akarnak szabadulni tőle, pedig egy értékes almafajta. Itt a Grafenstein, késő őszi nagyon zamatos alma, amit Szászföldön Strömling néven ismernek. Ez egy érdekes szerzemény, amit badacsonyinak mondtak, Zsigmond Sándor nyugalmazott erdésztechnikus kertjéből származik, szerintem nem a Balaton menti Badacsonyból kerülhetett ide, hanem Szilágybadacsonyból.
Egy különleges, a jonatánhoz hasonló piros alma a Róma szépe, amelyet Egyed mérnök Vargyason és Baróton ismert meg. A neve számára is talány, mert kimondottan erdélyi alma, akinek van belőle, nagyon ragaszkodik hozzá. Van itt még téli eperalma, boralma, vajalma, magyar tányéralma, bőralma, amely azért értékes, mert a cukorbetegek is nyugodtan fogyaszthatják.
– Nyár végi pogácsa almám is van Aradról, a tulajdonosa nagyon dicsérte, ez pedig a rétesalma, a legjobb rétesbe, süteményekbe. A körték közül ez az őszi pergamont, ez a Seres Olivér, Németországból való válogatással létrejött téli körte, gyümölcse akkora, mint a vackoré, pincében érik be és egészen májusig eláll. Nálunk is kezd elterjedni. Szász vidéken terem a papkörte (ott Pastoren a neve), a nagy macskafej körte Keresztúr vidékén honos, Olaszteleken pedig láttam egy Mária Lujzát. Szilvából leginkább a perpence szilvát igénylik az emberek, mert hasonlít a beszterceihez. De van itt zöld, fehér és piros ringló is.
Egyed mérnök pénzért nem árul senkinek csemetét, ingyen ajándékozza meg azokat, akik nagyon ragaszkodnak az illető fajtához, és természetesen bérmentes a szaktanács is, amit főleg a kezdő fiatalok igényelhetnek. Románok lakta vidékekről is keresik gyakran, mert a tavaly volt róla egy riport a mezőgazdasági adásban.
– Csemetét azoknak sem adtam – mondta –, de oltóvesszőt készséggel. Nagyon keresik az Orengburg hercegnője almát, ami kiváló, zamatos, Erdővidéken csak két ilyen fáról tudok.
A Budai Domokos-alanyfa
Néma harang a földben
Az Árpád-korból származó kerámialeletek, Bodos régi temploma, nevének 1459-ből származó első írásos említése meggyőz arról, hogy a 15. század derekán önálló település volt és része az 1459-ben megalakult Miklósvárszéknek.
A faluban ma is élnek még régi legendák: „Élt itt hajdanában egy nagyon gazdag ember, aki erősen féltette kincseit, s elhatározta, hogy azt fenn a várnál elássa. Egy kora reggel kezdett neki, olyankor, amikor a falu még aludt. Fenn, az erdő lombjai között egy nyílás volt, s azon át, ferdén, besütött a felkelő Nap. No ide ásom el a kincsemet, gondolta magában, ahol a földet süti a Nap. Ha reggelibben jövök, és sütni fog a Nap, örökké tudni fogom, hol van a kincsem elásva. Ez az én jelem. A temérdek kincset egy nagy harangba helyezte és elföldelte. A helyet aztán lassan benőtte a gaz, de a tulajdonosa egy szép nap váratlanul meghalt. Olyan titok nincsen, ami ki ne derülne, ő is elmondta valakinek, hogy hol van a kincs, s a valakik tervezgették, hogy kimennek és kiássák. Igen ám, de a Fennvalló döntött: az erdőt egy adott pillanatban kivágatta gazdája. Eltűnt a jel, megszűnt az árnyék, s a kincs a haranggal együtt örök titokba burkolózott. A régi bodosiak remélgették, hogy egyszer csak kibillenti az eke a kinccsel teli néma harangot” – jegyeztük le Gálicza Gézáné Petrás Emmától (1979). A harangról többet meséltek a régiek – mondta Gálicza Géza. – Nagyapám telepítette a fenyőket a Várárka peremére, amit a Petrás család örökölt. Volt benne egy szép kis tisztás. A régi román világban ott volt a táncoló hely, ott majálisozott a fiatalság. Voltak, akik azt állították, hogy az esti csendben kongani halloták a föld mélyében a kincses harangot.
A 20. század utolsó harmadában mély- és külművelésű lignitbánya működött itt, és a férfinépség zöme bányamunkássá lett, jövedelmükből jobbá, szebbé, lakhatóbbá tették házukat, bennvalójukat. A tovatűnő bányaipar után aztán folytatták, amit századokon át: a föld megművelését, az állattartást.
Legnagyobb megtartóerőként tovább élt itt a hagyományos zöldség- és gyümölcstermesztés. Ebben jeleskedett a Baróton frissen falufelelősnek választott Gáspár Jenő családja, elődjei. Gáspár Áron szélvédett kertjében csodákat művel: kitanulmányozta a helyi klímához alkalmazkodó görögdinnye-termesztést.
Józsa József tehetséges asztalos és faragómester, Kovács Béla bőrdíszműves, Dávid Alpár szabómester tökélyre vitte a népi és polgári viseletkészítés tudományát, a szarvasmarhatartók megbírkóznak a tejfeldolgozás és érékesítés tudományával, s a bodosi asszonyok ismerik a régi ízeket visszahozó kürtőskalácssütés fortélyait.
