Obama és családja. Győzelmi mámor
Bő 140 évvel a modern kori rabszolgaság felszámolása után fekete bőrű elnöke lesz az Egyesült Államoknak, s ezzel csakugyan új korszak köszönt be a 232 éve független ország történetében. A 47 éves illinois-i szenátor győzelme megfigyelők szerint elsősorban annak köszönhető, hogy jó szimattal lovagolta meg honfitársainak sóvárgását a változás után.
A választási hadjáratának jelszavává tett ,,change!" (változás) sürgetése nemcsak a külföldi háborúkba, a pénzügyi és gazdasági gondokba belefásult amerikaiakat ragadta magával. ,,Let us change the whole world!" (Változtassuk meg az egész világot!) ― kiáltotta oda híveinek Obama a Virginia állambeli Manassisben egy nappal a szavazás előtt. Szerte a világon emberek tízmilliói szorítottak a demokrata jelölt győzelméért: azok, akik úgy érzik, hogy George W. Bush nyolcévi elnöksége alatt rossz irányba fordult a világ vezető nagyhatalma ― és vele a nemzetközi politika és gazdaság szekere. Hírügynökségek és sajtótermékek felméréseiből az derült ki, hogy szinte a Föld valamennyi országában elsöprő többségben vannak az Obamának szurkoló emberek.
Győzelmében a fenti várakozás mellett szerepet játszott a rekord szintet elérő választói részvétel. A dinamikus, magabiztos fellépésű, fiatalos energiát sugárzó Obamának sikerült mozgósítania az amerikai választópolgároknak azt a ― nem csekély ― hányadát, akik az utóbbi húsz évben rendre távol maradtak az urnáktól. Sikeréhez hozzájárult, hogy képes volt megszólítani a fehér ipari munkásságot: ez eredményezte diadalát több északi államban (Ohio, Virginia, Michigan), ami már a késő esti órákban szinte bizonyossá tette, hogy ő nyeri az elnökválasztást. A kampány végnapjaiban emlegetett ,,faji kártya" nem bizonyult titkos adunak a republikánusok számára.
Obama választási kampányával is történelmet írt: az Egyesült Államok történetének leghosszabb és legdrágább hadjáratát vívta, rekordösszeget (640 millió dollárt) fordítva üzenetének és személyének előtérbe helyezésére. Már a Demokrata Párton belül is ádáz küzdelmet vívott a jelöltség megszerzéséért, emlékezetes, késhegyre menő csatában győzve le legkeményebb riválisát, Hillary Clintont. A republikánus elnökjelölttel zajló párviadalban pedig azzal szerzett sokak szemében pontokat, hogy nem kezdeményező, hanem csak riposztozó fél volt a személyeskedő, övön aluli támadások terén, amelyek rendre John McCaintől indultak ki.
A Republikánus Párt 72 éves jelöltje minden idők legidősebb aspiránsa volt a Fehér Házra. Ez még nem lett volna nagy baj (bár bizonyára, előny sem volt). Sokkal többet nyomhatott a latban az a körülmény, hogy alelnökjelöltül tapasztalatlan, felkészületlen politikust választott. A ,,könnyűsúlyú" Sarah Palinról két tévévitában bebizonyosodott: még az alelnöki zakó (illetve kosztüm) is nagy neki, nemhogy az államfői poszt. Márpedig az utóbbit neki kellett volna betöltenie, amennyiben az elnökké választott McCain betegség vagy netán halálozás következtében képtelenné vált volna hivatala gyakorlására. Egy ilyen kilátás pedig nem csak a demokrata szavazókat töltötte el borzongással. A Republikánus Párt jobbszárnyának vallásos híveit ugyan lelkesedéssel töltötték el Palin őskonzervatív megnyilatkozásai, ám elutasításba ütköztek a végső győzelem szempontjából kulcsfontosságú független szavazók körében.
McCain hendikepjének másik tényezője a jelenlegi kormányzat és annak politikája volt. Bush személyében a Richard Nixon óta legalacsonyabb népszerűségi mutatókkal rendelkező elnök lakott a Fehér Házban. A republikánus adminisztráció által (is) előmozdított pénzügyi válság kezelésére pedig McCain nem tudott hiteles, az aggódó és elbizonytalanodott amerikai polgárokat megnyugtató gyógymódot felvázolni. Egyes amerikai lapok szerint a választási hajrában (amikor nem igazán csökkent a felmérések szerinti hátránya Obamával szemben) hirtelen váltogatni kezdte nézeteit fontos kérdésekben (például adózás vagy állami szubvenciók), miközben a hitbuzgó vallásos rétegek kegyeit hajkurászta. Ezzel pedig ,,a maradékát is eljátszotta elveinek és biztos ítélőképességének, csak hogy eleget tegyen a radikális jobboldal határtalan követeléseinek, és beleférjen annak szűk látókörébe" ― írta a liberális, azaz nem éppen McCain-párti The New York Times.
Az amerikai politika (és politikusok) érettségét bizonyította viszont az a gesztus, amellyel a legyőzött jelölt még a választás éjszakáján kezet nyújtott legyőzőjének. McCain elismerte vereségét, és azt, hogy ,,Obama szenátor nagy tettet hajtott végre saját maga és az ország szempontjából". Egyúttal ígéretet tett arra: erejéből telhetően mindent megtesz azért, hogy segítse a megválasztott elnököt az ország előtt álló feladatok sikeres megoldásában.