Az illyefalvi lapály
Mint láttuk, a Sepsiszentgyörgy szomszédságában fekvő községet felkapta és alaposan megforgatta az ingatlanforgalom sodra, a hozzá tartozó szentkirályi határban már több ún. magánnegyedet terveznek a létező mellé a mindössze csupasz földdel rendelkezők, a város felé eső részen pedig folyik a parcellázás, akár rendelkezik a birtokos ún. övezeti rendezési tervvel, akár nem. Ilyenkor legfeljebb az árak különböznek, aki keresztülhajszolta a maga PUZ-nak ,,becézett" dokumentumát, és beszerezte az üdvözítő jóváhagyásokat, többszörös áron bocsáthatja áruba az amúgy sem olcsó telkeket, ez lévén a most folyó, az illyefalvi tanácsot emberpróbáló nyomás alá helyező csaták tulajdonképpeni tétje. A kutyaszorítóból a polgármester a nyilvánosság bevonásával próbál szabadulni.
No, de más irányból érkező mozgás is megkavarta a kedélyeket, ezúttal azonban nem az erdőalja, hanem az Olt felőli lapály a ludas, ahol kincset érő kavicsrétegre bukkantak. Hogy ezek után a község történetének e szakasza mint az ,,Olt ajándéka" fog-e bevonulni a históriába, az alábbiakból megítélhető.
Kavicsból pénzt
A kérdés nyilván az, ki húz hasznot a folyó által évmilliós szorgalommal összehordott homok- és kavicsrétegből, illetve mennyire méltányosan vagy méltánytalanul oszlik meg az eredeti birtokosok, az ún. felvásárlók és a kitermelők, forgalmazók között. Ezt érdemes több szinten megvizsgálni.
Fodor Imre polgármester így foglalja össze a községháza szempontjait, mikor efelől kérdezem:
— Ez egy hároméves történet. Számunkra a fontos az volt, hogy az eladott földek után a pénzt az kapja meg, aki eladja, a község polgára. Sem én, sem az elődöm, Benedek polgármester nem támogatta, hogy a területek egy-két-három kézen keresztül kerüljenek a kitermelő kezébe.
A magyarázatból kiderül, hogy igenis, megjelentek a környéken az ,,előfutárok", akik kiszimatolták, mi lesz, s hogy azok hellyel-közzel igenis vásároltak fel földeket, másokat óvatosságuk megóvott a kisemmizéstől. A községházának valójában szegényesek a eszközei, leginkább azt teheti meg, hogy az üzérgyanúsaknak nem ad ki információt, lévén, hogy azok a szaglászást a birtokviszonyok felől általában a polgármesteri hivatalban kezdik. Persze, ez édeskevés, a kiszolgáltatott gyanútlanok védelmét falusi összefogás láthatná el, mint kiderül az alábbiakból. Addig is bizony megesett, hogy miként beszélik a faluban, a horogra akadtakat gyorsan közjegyző elé vitték az azonnali pénzt ígérők, és nem egy örökséget ezúton megkaparintottak.
A tulajdonképpeni kitermelési ajánlattal nemrég kopogtatott be egy osztrák—magyar cég, amely végül három eurót kínál a terület négyzetméteréért, s erről az összegről el kell mondani, hogy, noha nyilván nem a non plus ultra, messze a kezdeti spekulációs ajánlatok fölött áll. Tessék kiszámítani, az hektáronként 30 000 euró, azaz ha megszorozzuk a mai árfolyammal, kb. 1,14 milliárd régi lej. A szántókért kínált eddigi 20—30 milliónál bizony tetemesen nagyobb összeg, hogy ne mondjuk, kimondott főnyereménynek tetszik, érthető az öröm, mely nem egy házba beköltözött a hír hallatán. (Az árviszonyok felől érdeklődőknek ide szúrjuk, hogy a Brassó—Csíkszereda országút mentén ennek duplájánál is többet kínáltak a szántók hektárjáért, de ott építkezés vagy gyáralapítás céljával vásároltak befektetők.) Illyefalván a hivatal némileg a saját sikereként is könyveli el eme ,,elég jó árat. Az emberek maguk kötik meg az üzletet, a pénz ide kerül, azt be lehet fektetni, abból ki lehet stafírungozni a gyereket, meg lehet javítani a házat vagy az autót kicserélni..."
Az üzletkötésről megtudom, hogy most folyik a földek telekkönyvezése, majd csoportosítani kell a parcellákat, előszerződést kötöttek már az emberekkel a terület egy részére, negyven hektárra, de a kitermelés kétszáz hektárt is felölelhet. A polgármester persze azt szeretné, ha a vállalat itt ún. munkapontot hozna létre, hogy az adó bár egy része a község bevétele legyen.
Érdeklődésemre a megyei adóhivatalban felvilágosítanak, hogy a helyi költségvetés legtöbb a bérek utáni jövedelmi adó meghatározott hányadára számíthat, továbbá a telek- és épületadóra, az adók javát — sajna — mások szipkázzák el.
Kavicsból jólétet
Mások a faluban ettől elütő mérleget készítettek, abban is sok igazság van, s a tulajdonképpeni tanulságot az kínálja. Hogy a község mennyire volt felkészülve vagy mennyire volt felkészületlen a befektetők fogadására, arról lehet vitatkozni, de hogy csak társadalmi szövetkezéssel lehet kiküszöbölni a balfogásokat, s hogy az önkormányzat önmagában keveset tehet, az bizonyos.
A számításokkal alátámasztott, másféle elképzelést a kitermelés társadalmi hasznosságát illetően a helyi református egyházban vázolták fel. Jakab Csaba kántor, maga is tanácstag RMDSZ-es színekben, a polgármesterhez hasonlóan, ugyanannak a harmincas nemzedéknek a tagja, mely még évtizedekig viszi vállain a község terheit. Ő fejti ki, miről van szó az eddig oly nagy szeretettel övezett, a határ legtermékenyebb részét jelentő, ún. réti földek körül:
— Én úgy látom, hogy mivel anyagilag a falu nem áll jól, annál az idősebb bácsinál is, bármennyire sajnálja az örökséget, ha az átlagnál több pénzt ígérnek, nem számít semmi más. A multi cégek persze csak azt nézik, hogy az altalajkincsből a hasznot kisajtolják, és kész.
A tanácstag úgy tudja, a cégnek ahhoz, hogy a kitermelési engedélyt megkapja, kezdetként negyven hektárt kell összeszednie. Ezen már túl lenne, bár a földeket még nem vásárolta meg, az is csupán ígéret. Előszerződést kötött az emberekkel, akik vállalták, hogy csak neki adhatják el. Ezért a másik lehetőségről tárgyalni már késő — véli, a riporter szerint viszont nagyon is tanulságos lehet. Még tisztázzuk, hogy az emberek ,,keze-lába meg van-e kötve?" (szerinte meg), és rátérünk az árajánlat értékelésére:
— Ahhoz képest, hogy a beltelek négyzetméteréért elkérnek Illyefalván 30 eurót is, a 3 ott, ahol 12—16 méteres kavicsréteg fekszik, véleményem szerint nagyon kevés. Kató Béla tiszteletes falugyűlésen is elmondta január elején, hogy a legelőnyösebb megoldás a bérbeadás lenne. Mert úgy megmarad a terület a mi birtokunkban. Nem azzal kell élnünk tovább, hogy nincs. Ő úgy látta, bérbe kellett volna adni vagy részvényeket kérni, és belépni az üzletbe. De az emberek, amikor azt hallották, kapnak hatszázmilliót, elkápráztatta őket. Annyi pénz?! Erre sok ember előszerződéssel odaadta e multi cégnek, más véleménnyel nem törődött. És elkötelezték magukat, hogy az elkövetkezőkben bármilyen szerződést aláírjanak.
Jakab Csaba igazolódni látja gyanúját a most lábra kapott híresztelésekben:
— Olyasmik hangzanak el, hogy mintát vettek a kavicsból, és az nem lenne a legjobb minőségű. Meglehet, ez arra megy ki, hogy az árból lefaragjanak.
*
A pénzről álmodó nyomor lélektanának megvannak a maga titkai és kihasználói. Nem tudom, esetleg egy más alkalommal erről a cég képviselőit is meg lehetne kérdezni, lett volna-e bennük fogékonyság összefogásra a birtokosokkal, bevonásukra a részvénytársaságba. A lehetőség üzleti realitásának kikísérletezése, sajnos, elmaradt — itt is, és még sok helyen.
De a felkészülés fontosságára okvetlen figyelmeztet az eset, falvainknak szervezetten kellene várniuk és fogadniuk a befektetőket. A közösségnek alkuba bocsátkoznia, nem az egyénnek, akit esetleg amolyan Olcsójánosnál egyébnek nem tekintenek. Kató Béla püspökhelyettes szavaival, akár egy ,,vízi paradicsom" megteremtését tűzhették volna ki célul, ami hosszabb távon is megélhetést nyújthatott volna sokaknak, nem beszélve az azonnali bevételekről. Turisztikailag, illetve sportolásra lett volna kihasználható.
,,Kiszámítottam, a készlet nagysága és a kavics piaci árából kiindulva, mennyit ér a kitermelendő anyag: 40—50 millió eurót lehetett volna behozni a faluba." Annál jóval kevesebbet kapnak majd az illyefalviak.
Innen is látni, kellenek az álmodni tudó emberek keményfejű népünk okulására és vezetésére. Ma az Olt völgyén fel és le mindenütt a homok- és kavicsbányák nyitásának módozatait keresik a befektetők. Íme, itt a folyó menti falvak egy mai esélye a szegénységből való kikapaszkodásra!