450 éve, 1571. május 25-én a gyulafehérvári országgyűlés fejedelemmé választotta somlyai Báthori Istvánt. János Zsigmond halála után a speyeri egyezmény értelmében Erdélynek Habsburg Miksa uralma alá kellett volna kerülnie. Ebben az esetben Bekes Gáspár lehetett volna helytartója, a vajda. Ugyanakkor II. Szelim szultán is kiállította az új fejedelmet megnevező athnámét. Az erdélyi rendek a kritikus helyzetben országgyűlést hívtak össze, s egyhangúlag fejedelemmé választották az ország leghatalmasabb főurát, Báthori Istvánt. Az athnámét csak ezután hirdették ki – abban is Báthori neve szerepelt. Mai Történelmünk rovatunkban az évfordulóhoz igazodva Báthori István karrierjét elevenítjük fel a kor politikai helyzetébe ágyazottan Tarján M. Tamás a Rubicon történelmi magazinban megjelent anyagaiból, valamint a Köpeczi Béla által főszerkesztett Erdély története című (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1986) munkából válogatva részleteket.
Báthori István a család szilágysomlyói, tehát korábban vajdai tisztséget viselő ágából származott. Apja, szintén Báthori István 1530–1534 között Szapolyai János király erdélyi vajdája volt, a gyermek születése után pár hónappal elhunyt. A csecsemő 1534-ben Várdai Pál esztergomi érsek gyámsága alá került. A főpap, Ferdinánd pártján állva Báthorit később a bécsi udvarba küldte, hogy az uralkodó apródja legyen. A fiatalember a Habsburg-miliőben megőrizte katolikus hitét, ennek ellenére 1556-ban mégis hazatért a protestáns Erdélybe, Izabella és a fiatalkorú János Zsigmond szolgálatába ajánlva magát. Báthori jelentős szerepet játszott a Ferdinánd által még az 1551-es országegyesítési kísérlet során külföldre küldött királyné és trónörökös visszatérésében, 1556. október 22-én ő fogadta Izabellát és János Zsigmondot Kolozsváron.
Váradi főkapitány
Báthori jó pozíciót szerzett a gyulafehérvári udvarban, 1559-ben megkapta a váradi főkapitányi tisztséget, Izabella halála után pedig a keleti király egyik legfőbb tanácsadója lett. Miután 1561-ben Balassa Menyhért átpártolt I. Ferdinándhoz (ur. 1526–1564), és Heraklides Jakab (Ioan Iacob Heraclid, ismertebb nevén Despot Vodă) moldvai fejedelemmel szövetkezve felkelést szított Erdélyben, Báthori állt János Zsigmond csapatai élére, ám 1562. március 4-én Hadad mellett vereséget szenvedett Zay Ferenc kassai főkapitánytól. Az elkövetkező években a főkapitány a két királyság határvidékén háborúzott, visszaszerezte családja szatmári birtokait, majd az új császár, I. Miksa (ur. 1564–1576) által Magyarországra rendelt Lazarus Schwendi ellen is felvette a küzdelmet.
Báthori több alkalommal járt követségben a császári udvarban, 1565 utáni útja során azonban Miksa börtönbe vetette őt. Míg Bécsben raboskodott, Bekes Gáspár szerezte meg pozícióit, megkötve 1570-ben a speyeri egyezményt Miksával, amelynek értelmében János Zsigmond lemondott királyi címéről, és dinasztiája kihalása esetén a Habsburgoknak ígérte Erdélyt. Az uralkodó 1571 márciusában váratlanul meghalt, az erdélyi rendek azonban nem akarták Miksának adni az országot (aki Bekest nevezte volna ki vajdának), hanem Báthori Istvánt hívtak meg, akit egyébként II. Szelim szultán (ur. 1566–1574) is támogatott.
Fejedelem, majd király
Az új fejedelem a Porta révén hamarosan örökletessé tette fejedelemségét, amit az 1568-as drinápolyi béke után Miksa nem mert nyíltan támadni, ám segítette a hatalomra törő Bekes Gáspárt, aki 1573 után gyakran támadt Báthori ellen. Időközben Lengyelországban 1572-ben kihalt a Jagelló-család, a Valois-házból hívott III. Henrik király pedig a nemesi befolyást növelő cikkelyek kiadása után lemondott hatalmáról. Lengyelország királyt választott, a jelöltek között pedig felmerült Rettegett Iván orosz cár (ur. 1547–1584) és I. Miksa mellett a török által támogatott Báthori István is.
Az orosz cár hajlandó volt lemondani Miksa javára egyes livóniai lengyel területekért, a Habsburg uralkodó pedig Bekest küldte magyar riválisa kiütésére, de 1575. július 8-án a kerelőszentpáli csatában Báthori győzelmet aratott. Ennek hatására a lengyel rendek végül őt választották királlyá. 1576. május 1-jén a Wawelben koronázták meg, és mivel Miksa még abban az évben meghalt, Báthorinak csak Gdańsk városának ellenállását kellett letörnie.
A központi hatalom növelése
A fejedelem intézkedései a két országban hasonlóak voltak. Erdélyben és Lengyelországban is a központi hatalom növelését, a pénzügyek centralizálását, az adománylevelek felülvizsgálatát hajtotta végre (ez a lengyel esetben a henriki cikkelyek miatt nem bizonyult egyszerűnek), valamint oktatási intézményeket hozott létre. Ez Erdélyben katolizálási törekvésekkel is párosult, bár a fejedelem tiszteletben tartotta a János Zsigmond idején megszilárdult vallási toleranciát, mindössze a katolikus intézmények betelepülését támogatta. Báthori telepítette le Erdélyben a jezsuitákat, akik 1581-ben Kolozsváron kollégiumot alapítanak.
Lengyelországban Báthori 1579-ben hozta létre a vilniusi egyetemet, udvarában pedig előszeretettel látott vendégül Itáliában művelődött tudósokat és művészeket, de Padovában tanult a király legfőbb segítőtársa, Jan Zamoyski kancellár is. A külpolitikát illetően Báthori István nem akarta Erdély státusát bolygatni, beleegyezett a Porta által 15 ezer aranyra emelt évi adóba, és kerülte a konfliktust Rudolf császárral (ur. 1576–1608) is.
Koronázása után a lengyel királlyá választott Báthori udvarát Krakkóba helyezte át, Erdély ügyeit öccse, Kristóf, majd annak 1581-es halála után három kormányzó, végül 1585-től Ghiczy János vitte. Báthori megválasztásának egyik feltétele az Oroszország által elhódított balti területek visszahódítása volt, amihez a különleges önállóságot élvező lengyel nemesség nem volt hajlandó segítséget nyújtani. A király így zömmel hajdúkra, valamint a Székely Mózes és a pártjára álló Bekes Gáspár vezette erdélyi csapatokra támaszkodva indította meg az 1579-es balti hadjáratot, mely során Rettegett Ivántól elfoglalta Plock, majd Velikije Luki várát, seregeivel Novgorodot és Pszkovot veszélyeztetve.
Antonio Possevino pápai legátus révén Báthori 1582-ben békét kötött Ivánnal, visszaszerezte Livónia jelentős részét, ennek révén Lengyelország a Baltikum legbefolyásosabb hatalma lett. Iván két évvel később meghalt, Báthori azonban hasztalan próbált hadjáratot indítani Oroszország meghódítására, a lengyel nemesség nem támogatta törekvéseiben. A király terve egy közép-európai lengyel nagyhatalom megszervezése volt, ebből kiindulva aztán Erdély kellő támogatást kapott volna nem csak a Porta, de a Habsburgok visszavetésére is. Ám Báthori István 1586. december 12-én váratlanul meghalt Grodnóban.
Mivel gyermeke nem volt, lengyel trónját feleségének unokaöccse, a Vasa-házból származó III. Zsigmond (ur. 1586–1632) örökölte meg, Erdélyben pedig unokaöccse, Báthori Zsigmond ülhetett a fejedelmi székbe.
* A család az apa, somlyai Báthori István vajda személyével lép ki az idősebb, Habsburg-hű ág árnyékából. Vagyona megnövekszik, a névadó Somlyó várához hatalmas uradalmak – Szatmár, Szinyér – csatlakoznak. István vajda gyermekei házasságaik révén ellenőrzésük alá vonták a század derekán kihaló Várdai és Drágffy família vagyonának egy részét, majd az ecsedi ág birtokainak egyes darabjait is. Az 1560-as évek derekától a Tiszától keletre senki nem vetekedhetett jószágukkal.
* Báthori Istvánt birtokainak súlya, népszerűsége és saját energiája együttesen segítette a fejedelmi székbe. A hatalomváltás időszakában – Bekes Gáspár szervezkedése idején – még föléledt az erdélyi rendek széthúzása. Az uralkodó erélye azonban hamar egy táborba gyűjtötte a legfontosabb erőket. A konspiráló trónkövetelő magányos farkasként kénytelen elmenekülni az ostromlott Fogarasból – egyenesen Prágába (1573). A nevezetes kerelőszentpáli csata napjaiban (1575) az eredetileg a „testámentumos urak” közé tartozó Hagymássy Kristóf csatlakozása fordítja végleg Báthori javára az erőviszonyokat. Márpedig Kerelőszentpál nem csak Erdély sorsáról döntött. A győzelem dicsőségének, hírének nagy szerepe volt abban, hogy a lengyel nemesség végül őt hívta meg királyának – éppen a mágnások által támogatott Miksa császárral szemben. S a krakkói tét többet számított egy puszta koronánál; általa került nyugvópontra a keleti Magyar Királyság, most már Erdélyi Fejedelemség és a Habsburg-hatalom fél évszázados viszálya.
* Báthori István a 16. század második felének legnagyobb látókörű magyar államférfija volt. Mint partiumbeli nagyúr közvetlenül tapasztalhatta a török világ minden nyomorúságát, megalázó kétoldali kényszereit. Megtanulta hát ő is a leckét: „a törökök nem fogják tűrni, hogy (Erdély ura) akárki legyen; Őfelsége jobban jár, ha rajta lesz, hogy e tartományban egy közbenső ember legyen, aki szolgálatot tehet a tekintetben is, hogy az idő múlásával alkalmas pillanatban Erdélyt hozzácsatolhassák Magyarországhoz” – mondta még 1567-ben Miksa egyik bizalmasának. Ha jól meggondoljuk, ezekben a fölismerésekben semmi új sincsen. István fejedelem néhai I. János király és György barát politikáját teszi magáévá és alkalmazza, azoknál talán következetesebben és hatékonyabban.
