Az említett mozgalom aktivistáinak kiváló tevékenysége következtében történtek már eddig is figyelemre méltó, hasznos események, így például sikerült számos szobrot ledönteni Amerikában, amelyek közül csak egyet említsünk meg: tavaly Baltimore-ban kötelekkel húzták le a Kolumbusz Kristófét, és belevetették a nagyváros kikötőjének vizébe. Aztán szintén a mozgalom jótékony és harcos munkálkodásának eredményeként több országban is betiltottak világhírű filmeket is, olyanokat, mint az Elfújta a szél, mert az állítólag rasszista. Aztán irodalmi művek ellen indítottak építő jellegű támadásokat. A mozgalom Európában is hódít, és a legújabb divat szerint illik letérdelni a futballmérkőzések előtt a rasszizmus elleni tiltakozásként.

A román–angol mérkőzés előtt két román játékos nem tette ezt, és a magyar–ír mérkőzés előtt az összes magyar játékos talpon maradt, amikor az írek térdre hulltak. Korábban a cseh és a lengyel válogatott sem esett térdre. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, a FIFA és az Európai Labdarúgó-szövetség, az UEFA állítólag nem engedi a politizálást a pályán és a stadionokban. De mindkét szervezet mintha hallgatólagosan térdre vetette volna magát a BLM mozgalom oltára előtt. Amennyiben nem tiltják meg, akkor az felhívás a keringőre, és ezzel bátorítják a játékosok térdre borulását. Ha Petőfi Sándor ma élne, akkor, valószínű, nem merne olyan verset írni, hogy Talpra, magyar!, mert abból szintén rasszista felhangokat lehetne kihallani, és nem lenne trendi. Ezért azt vethetné papírra: Térde, magyar! / Hív a FIFA.

Én a nem térdeplők helyett is szégyellem magam, és elhatároztam, hogy térdepelek minden mérkőzés előtt. Ha jól tudom, lesz vagy 51 Európa-bajnoki meccs, amelyeket a tévék közvetítenek, és így lesz alkalmam jóvátenni a nem térdeplők rosszindulatú megnyilvánulását. Kezdetben nem nagyon éreztem magam ludasnak a világban létező rasszizmus miatt, de arra gondoltam, ha sokan térdepelnek, akkor szolidaritásból én is megteszem. Aztán számot vetettem elődeim ködbe vesző múltjával, és rájöttem, hogy őseim esetleges bűnei és saját eretnek gondolataim miatt valóban kötelességem térden állva vezekelnem. És szigorúbban járok el magammal szemben: a sarokban fogok térdepelni, háttal a szobának és a tévékészüléknek, kukoricaszemeket szórok magam elé a padlóra, és némi hamut a fejemre. Mentségemre szolgáljon, egyelőre nem tudok arról, hogy felmenőim közülük bárki is részt vett volna Amerika meghódításában és az ottani bennszülöttek kiirtásában, és semmi nyoma annak, hogy az Újvilágból valami aranyat hoztak volna utódaiknak. Úgy tűnik, annak sincs semmi jele, hogy rabszolga-kereskedelemmel foglalkoztak, és arról sem tudok, hogy valamelyikük dolgoztatott volna cukornádültetvényén Afrikából behurcoltakat. Ha így lenne, akkor most valamelyik amerikai dollármilliomos leszármazottjaként élnék. Nem tudok arról sem, hogy eleim gyarmatosítani indultak a Távol-Keletre vagy a Fekete-Afrikába, amiből a nyugati országokban élők mesés jövedelemre tettek szert. Ezek miatt nem kell szégyellnem magam.

Viszont ha Kolumbuszt azért közösítik ki, mert fel merte fedezni Amerikát, akkor én is bűnhődhetek Árpád apánk honfoglalási akciója miatt. Aztán így utólag az is szégyenletesnek tűnik, hogy elődeim a török iszlámhívők bejövetele ellen harcolhattak, hisz aki mostani bevándorlásuk miatt szólni mer, az is elítélendő.

Szégyellhetem továbbá, hogy nagyapám 1914-ben hódító háborúba ment, és Doberdónál harcolt az olaszok ellen. Némileg enyhíti bűnét, hogy aztán a nyertes hatalmak igazságot tettek, és feldarabolták korábbi hazáját, ami nekem is némileg csökkenti szégyenérzetemet. Restellem azt is, hogy egyik nagybátyám a hitlerista (horthysta) fasiszta oldalon háborúzott, egészen addig, míg 1944 decemberében Budapestnél el nem esett. Mások is voltak a családban, akik szintén a rossz oldalon harcoltak, de ők aztán kellőképpen megbánhatták tettüket, mert orosz fogságban („üd”)ültek néhány esztendőt.

Mindezeket mérlegelve, bűntudattal eltelve azon gondolkodom, hogy én és a hozzám hasonló „bűnösök” nem érdemelnénk-e meg, hogy örökké térden állva éljünk.