Nehéz másfél esztendő áll mögöttünk, sok emberi, anyagi veszteséggel, és úgy tűnik, hiába rendkívül bizakodóak az ország vezetői, amikor a gazdaság gyors helyreállásáról vizionálnak, ebből mi, egyszerű emberek aligha érzünk valamit. Sőt. Pénzünk egyre kevesebb, az árak mind magasabbak.

A hivatalos statisztikai adatok szerint a romániai nettó átlagkereset a tavaly áprilisi 3181 lejről egy év alatt 3562 lejre emelkedett. Tájainkon a tavalyi fizetésről is sokan csak álmodoznak, a sikerágazatokon és az állami alkalmazottakon kívül legfeljebb csak a vezető funkciót betöltők keresnek ennyit, a magáncégeknél alkalmazottak többségének – ha egyáltalán megmaradt a munkahelyük – be kell érniük a minimálbér körüli összeggel. Az áldozati ágazatok – vendéglátás, szállodák, szórakoztatóipar – „munkásai” az elmúlt hónapokat segélyekből próbálták túlélni, s most örülnek, ha legalább régi bérükért visszatérhetnek dolgozni, a magáncégek többsége túlélni próbált, s legtöbb számára az is eredmény, ha nem kellett elbocsátania senkit és a fizetéseket sem kényszerült megnyirbálni. Emelésről, többletjuttatásokról álmodni sem mernek. A szerencsések ezúttal is az állami alkalmazottak voltak, akiket az SZDP-kormány tetemes többletbérrel jutalmazott, és ez az elmúlt esztendőben is megmaradt, függetlenül attól, hogy volt munkájuk vagy sem. Az állami és magánszektor közötti szakadék tovább nőtt, a hivatalos adatok szerint a romániai munkavállalók egyharmada – többnyire, akiknek az állam a kenyéradó gazdája – az átlagnál 50 százalékkal többet keres, kétharmad pedig jóval az átlag alatt.

A többség fizetése tehát csökkent, jó esetben szinten maradt, az árak azonban gyors ütemben növekednek. Láthatjuk ezt a napi bevásárlásnál, amikor azzal szembesülünk, hogy pár lejjel, banival minden drágább, a piacokon, ahol az idénygyümölcsökért, zöldségekért többet kérnek, mint tavaly, és érezhetjük majd a számláknál is, hisz máris bejelentették, a liberalizált piacon legalább 10–25 százalékkal többe kerül majd a gáz és a villanyáram.

Így hát a jólét, a kormány által emlegetett és ígért életszínvonal-emelkedés legfeljebb csak egyesek számára közelít a valósághoz, a többségnek – beleértve a nyugdíjasokat is, akik hiába remélték a megígért emeléseket – továbbra is elérhetetlen álom marad. Az egyharmadnyi kiváltságoson kívül nekünk, többieknek harminc évvel a rendszerváltás után is maradnak napi megélhetési gondjaink, a tény, hogy munkánk gyümölcse jó esetben a túlélésre elegendő. A járvány – egyelőre legalábbis – csitult, de a normális emberi élet reménye ismét távolabb került.