Az idei irodalmi Nobel-díj kitüntetettje, a 68 éves Jean-Marie Gustáve Le Clézio igazán nem ismeretlen az irodalom iránt érdeklődő olvasók előtt, magyarul is több regénye (A háború, Terra Amata, Körforgás) és elbeszélése (A láz) olvasható. Főbb művei, így például a Három szent város, A sivatag, A menekülések könyve, Az aranyásó még nem, de ami késik, nem múlik. Francia író húsz éve nem kapott Nobel-díjat, az utolsó szintén egy izgalmas prózaíró, Claude Simon volt.
Noha Le Clézio már első regényével, a botrányos A jegyzőkönyvvel ismertté vált, s soha nem volt idegen tőle a kísérletezés, a játék, nem olyan irányban kísérletezett, mint az új regény alkotói, Butor vagy Robbe-Grillet, hősei és önmaga állandó menekülésében — az író sokat élt Thaiföldön és Mexikóban, hősei is állandóan kóboroltak a világban — a világ megismerésének igénye is munkált, nyughatatlanul vándorolt regényeiben is, térben és időben, kipróbálva a pikareszk regényformát éppen úgy, mint a kalandregényt vagy a negatív utópiát. Ars poeticáját még indulása lázas éveiben, a hatvanas években máig visszhangzóan fogalmazta meg: ,,Menekülni, folyton csak menekülni! Itthagyni ezt a helyet, ezt a bőrt, ezt a gondolatot. Kivonni magam a világból, levetkőzni minden tulajdonságomat, eldobni a szavaimat, eszméimet, elmenni. Elmenni — de hová, kihez? Hogy egy másik városban lakjam, más nőkkel ismerkedjem meg, más férfiakkal, más ég alatt éljek? Nem, nem erről van szó, nem akarok hazudni. A láncok mindenütt ott vannak…"
Le Clézio hősei állandó mozgásban vannak tehát, az író töltőtoll-kamerája precízen és pontosan rögzíti a kallódó, felesleges emberek, a kiszolgáltatottak és megnyomorítottak sorsát. A hihetetlenül árnyalt és távolról hidegnek tűnő, ,,tárgyilagos leírások" mögött viszont kitapintható a részvét.
Vannak írók, akiket díj minősít. S vannak, akik minősítik a díjat. Le Clézio az utóbbiak közé tartozik. Egyik utolsó, Körforgás című, önéletrajzi motívumokkal átszőtt, részben a nagy francia forradalom idején játszódó, izgalmas regényében mintegy összegezi életének, menekülésének, menekülő hőseinek és kallódó, felesleges embereinek sorsát, és annak tanulságait… Rendkívül kimunkált a cselekmény ciklikussága, a nietzschei ,,örök visszatérésre" rímel. ,,Van-e egyáltalán válasz valahol e folytonos körforgásban? — tépelődik a hős. — Vagy inkább ott van a felelet őbenne, előre készen, és neki csak meg kell hallania?" Hőse, hősei az örök körforgásban keresik a helyüket, s a töltőtoll-kamera hihetetlenül árnyalt képét közvetíti a világnak, hiszen Le Clézio, noha soha nem politizált, azt sem rejtette véka alá, hogy csak az ember sorsáért elkötelezett irodalomnak van értelme…
