Igen kevesen gyönyörködhettek a jelenleg Szegeden élő Dávid Júlia marosvásárhelyi festőművész tárlatában a sepsiszentgyörgyi Gábor Áron Teremben a Magyar Művészetért Díj-átadó gálán. Ugyanis a műsorral tarkított rendezvényen elmaradt a forgatókönyvben szereplő kiállítás bekonferálása. Így csupán a közönség egy része vette észre, hogy ,,valami" ott díszeleg a fal mellett: a művésznő a szászrégeni református egyházközségnek adományozott, ősi magyar motívumokkal díszített üvegfestményeit állította ki.
A festett ablaknak kettős szerepe van: egyrészt a nagy fény ne vakítson, azért is sötét tónusú az üveg, másik meg színeiben nagyon szépen kiegészíti a templom festett szószékét. Illeszkedik a környezetbe, a padokhoz is. A szószék sötétbarna tónusú, festett, tulipános, stilizált népi motívumokkal díszített, ehhez a színvilághoz kellett igazodni az ablakkal. Úgy tervezték, a két ablakba keretbe foglalják a kazettahatású festett ablakszemeket, tíz-tízet. Ezekből a négyzet alakú, festett üveglapokból állított ki a művésznő Sepsiszentgyörgyön.
Egy-egy őstörténeti elemet ,,belopott" minden egyes négyzetbe. Ugyanis kutatásai során arra a meggyőződésre jutott, hogy a festett népi bútorokon vagy székely kapukon, szőtteseken jelentkező elemek, akár Székelyföldön, a Mezőségen vagy Kalotaszegen, még a honfoglalás előtti időkből a „kincstárunkban" meglévő motívumok, csak nem találkozunk velük sűrűn, nincsenek használati tárgyainkon. Ilyenek a nap és hold, a palmetták, indás motívumok, griffek, szarvasok, kerecsensólymok. Dávid Júlia ezeket egy-egy kazettán megfestette, sőt, tarsolylemezformába is helyezett el mintát.
,,Absztrakt festményt az amerikai, francia meg osztrák festő is készít. Tele vagyunk nyugati szeméttel, s ahogy termékeink kiszorulnak a piacról, ki a művészetünk is. Ezért nekünk, magyaroknak nagyon fontos, hogy ne fordítsunk hátat múltunknak — vallja a festő. — Főleg, mert gyermekeink tudatában már nincsenek benne értékeink, mert állandóan mást látnak és hallanak. Az embereknek, akikben van tartás, ösztönös visszakapaszkodás, hogy a múltat nem szabad elfelejtenünk, ez erőforrás." Dávid Júlia úgy érzi, hogy a mai világban erdélyi festőnek ennél szebb küldetése nem lehet. Művészete által követendő példát mutat. Ezért már pici korban kell megszerettetni, szervesen az élettérbe hozni, lakásokba helyezni az ősi magyar motívumokból merítő festett üveget, bútort, terítőt, használati tárgyakat, hogy életünk, kultúránk része legyen.
A tény, hogy a művésznő Szegeden él, pillanatnyi állapot, mondja érdeklődésünkre, hozzátéve, a végállomás valahol a Székelyföldön. Textilművészként kezdte pályáját, szőtt, anyagra festett, ruhákat tervezett, jelmeztervező is volt, bútort is festett, aztán a grafikával is próbálkozott, az üvegfestés már küldetéssé erősödött benne.
