Ha valaki már gyermekkorában megszereti a kétkezi munkát, nem csoda, hogy az egyetem elvégzése után is nehezen képzeli el életét íróasztal mögött, egy iroda kényelmében. Tóth Botond már nyolcadikos korában beállt édesapja mellé segédnek, kitanulta a kőművesség, lakásfelújítás csínját-bínját, nyarakat dolgozott végig, többnyire külföldön. Belekóstolt a jobb pénzkereseti lehetőségbe, de a kolozsvári egyetem marketingszakának elvégzése után mégis itthon, szülővárosában, Sepsiszentgyörgyön álmodott jövőt magának. Munkát is talált gyorsan, az Asimcov alkalmazta projektmenedzser-asszisztensként, ám hiába volt érdekes, amivel foglalkoznia kellett, vonzotta, amit korábban kitanult: az építés, szépítés, az alkotás. Édesapjának is segíteni akart, aki úgy döntött, hogy hagyja a külföldi munkavállalást, itthon kamatoztatja szakértelmét, és 2020 tavaszán megszületett az ötlet: saját vállalkozást indít, kisebb csapatot verbuvál, külső-belső építkezési, felújítási munkálatokkal próbálja megalapozni jövőjét.
– Dolgoztam Ausztriában, Szlovákiában, fakitermeléstől medenceöntésig, gipszkartonozástól külső-belső festésig sok mindent csináltunk. Nagyon megbecsülték a munkánkat, megbíztak bennünk, de a honvágy nem hagyott nyugodni. Hiába kerestünk több pénzt, mint itthon, az étel sem olyan, a víz, de még a levegő sem. Hazahúzott a szívem – mesélte.
Belevágni
Hazajött hát, s munkába állt az Asimcovnál. Szerette ugyan, de rájött, nem ez az élete. Közben is vállalt festést, felújítást, vonzotta, hogy látja, mivé válik valami a keze alatt, hogyan lesz egy lerobbant szobából, lakásból szép, új. A járvány miatti bezártság is kitörésre késztetett. „Szó szerint nem bírtam magammal” – fogalmazott. Lépett hát, s tavaly tavasszal eldöntötte, az egyetemen szerzett tudását arra használja, hogy saját vállalkozást indítson.
Családja féltette, lebeszélte volna, ám sokan segítették. „Más ma már a vállalkozói réteg is, mint pár éve volt. Akár szakemberre volt szükségem, akár eszközökre, mindig akadt, aki segítsen. Télen, amikor kevés munkánk volt, átadtak feladatokat, és nem használták ki kényszerhelyzetünket, korrekt áron tették. Támogattak, mentoráltak” – idézte fel.
Az új cég három emberrel indult, nyáron még hárman csatlakoztak hozzájuk, és idén tavasszal, amikor jobban beindult a szekér, újabb munkatársakkal bővült (a jelenlegi 12 fősre) csapatuk. Jó és rossz tapasztalatuk egyaránt volt, de 90 százalékban elégedett az elmúlt időszakkal. „Voltak nehézségek, álmatlan éjszakák, konfliktusok, veszteségek, de összességében megérte. Van egy olyan csapat, amellyel szívesen dolgozom, amellyel lehet haladni. Többnyire azt érzem, megbecsülik a munkánkat, s engem is azért, amibe bele mertem vágni. Jóval többet dolgozom, mint korábban, nagyobb a stressz, egyelőre kevesebb a pénz, de legalább itthon vagyok. Vállalkozni is meg kell tanulni, és ezt a gyakorlatban lehet” – fogalmazott.
Tanulságok
És a gyakorlat sokféle tanulsággal is szolgált. Megtapasztalta, hogy itthon az adott szó sokszor nem elég, kellemetlen helyzeteket teremt az utólagos alkudozás, így jobb mindent az elején papírra fektetni: mi az, amit az ügyfél vár, mennyibe kerül egy-egy munkálat, de azzal is szembesültek már, hogy a kliens úgy véli, jobban ért a dolgokhoz, mint a szakik, mindenbe beleszólna, olyan javaslatai vannak, melyek csak a minőség kárára kivitelezhetőek. Ilyesmibe nem mennek bele, mert az elvégzett munkálatokért szavatosságot vállalnak – magyarázta. Ugyanakkor többen szóvá tették már az árakat is, nem értik, pár óra munkáért hogy lehet annyi pénzt elkérni. Nem értik, hogy nemcsak a ráfordított időt fizetik meg, hanem a szakértelmet, az adókat, a felszerelést, az üzemanyagköltséget is.
Nem maradtak el az érdekes tapasztalatok sem, rövid időn belül két olyan felkérésük is volt, ahol kulcsrakészen, kitakarítva, visszarendezve kellett átadniuk a felújított lakást. Ők pakoltak ki mindent és ők pakoltak vissza úgy, hogy oda kerüljenek a dolgok, ahol eredetileg voltak, az utolsó könyv és kis csésze is. Nagy kihívás volt, elvállalták, és jól sült el a dolog. „Eddig nem is gondoltam arra, hogy itthon is van igény ilyesmire, de úgy tűnik, van, akinek megéri a tíz-húsz százalékos többletráfordítás, elő tudja teremteni rá a pénzt, időt nyer, energiát takarít meg. Látok jövőt az ilyesfajta igények kielégítésében” – vélekedik.
Szakmát a kézbe
Tóth Botond nagyon fiatal, és vállalkozása is még csak az első lépéseken van túl, de tervei ambiciózusak. Munkatársak toborzásakor szembesült azzal, hogy szinte teljesen hiányzik az iskolai szakképzés, és bár az építkezésekben is nagy a munkaerőhiány, a fiatalok gyakorlati tudás hiányában nehezen választják ezt a szakmát, hamar elmegy a kedvük, feladják, pedig kis kitartással viszonylag könnyen kitanulható.
Azt tervezi, ha jól mennek a dolgok, vállalni tudja évente legalább egy-két fiatal betanítását. Nem akar nagy vállalkozást, ilyenformán bővítené csapatát, amelyet úgy képzel el, hogy az idősebb, jó szakemberek, a veterán, sokat megélt mesterek átadják tudásuk legjavát, és idővel az ő feladatuk nem a fizikai munka lesz – ez az erős fiatalokra hárul majd –, hanem a tanítás és az irányítás. Meglátása szerint ennek társadalmilag is nagyobb haszna lenne.
Ne féljetek, lányok
Másik érdekes ötlete, hogy lányokat is alkalmazna. Nálunk nincs hagyománya az építkezésben a női munkaerőnek, pedig rengeteg az olyan aprólékos, kézügyességet, türelmet igénylő munka, amit a lányok jobban, szívesebben végeznének, és érdeklődés is mutatkozik, fiatal lányok keresték, hogy belépnének csapatába. Bízik benne, néhány éven belül ez is megvalósíthatóvá válik.
És van még egy terve: reméli, pár éven belül annyira jól megy majd vállalkozása, hogy anyagilag is vállalni tudja csapatával, kalákában nagycsaládosok, rászorulók házépítési, felújítási projektjeiben segédkezzen.
