Bár a valósághűség fontos kritérium, a regényes életrajzok szerzői több szabadságot engednek meg maguknak a választott személy életútjának leírásában. Feladatuk mégis sok csapdát rejt, amelyeket illő elkerülni, hogy azért „közel” hiteles legyen a kép. Irving Stone (1903–1989) erre a nem könnyű feladatra vállalkozott, amikor a festő Van Gogh életének megírásába kezdett.
Michelangelóról írott regényében (Agónia és eksztázis) még inkább igyekezett hűen ábrázolni a kort és a személyt, a dokumentálódáshoz éveket töltött Olaszországban. Ez magyarul is megjelent, és nagyon olvasmányos, akárcsak a Jack London életéről szóló regény (Matróz lóháton). Van Gogh élete a legszigorúbb valóságképpel lepett meg: döbbenetes, hogy a festő küzdelmét az elismerésért még testvére (Theo) támogatása sem vitte sikerre. Ebből a regényből választottam idézeteket.
„Akit az éhezés és a fájdalom meg tud ölni, azon nem érdemes segíteni.” Átéltem magam is testünk és lelkünk kísértését ennek az állapotnak az önkezűleg történő befejezésére. Van Gogh életében egyetlen festményét sem tudta eladni. Kísérlete az „elmúlásra” sikertelen volt. Talán, ha öccse nincs, átlépett volna a remélt más világba.
„A festőnek nem a dolgot, hanem a dolgok lényegét kell kifejeznie.” A posztimpresszionista Van Gogh festményei épp a lényegábrázolás miatt voltak idegenek kortársai számára.
„Minden nagy művészet forrása a gyűlölet.” Súlyos kijelentés. Természetes viszont egy olyan alkotó részéről, aki a kor elutasításának légkörében élt. És ez elég volt ahhoz, hogy így vélekedjen.
Irving Stone életrajzi regényei alkalmasak voltak arra, hogy film szülessen belőlük. Van Goghról A napsugár szerelmese címmel 1956-ban készült film Kirk Douglas kitűnő alakításával, Michelangelo nem kevésbé mozgalmas életét az 1965-ben bemutatott Agónia és eksztázis örökíti meg, amelyben Charlton Heston Michelangelo, Rex Harrison pedig II. Gyula pápa szerepét játssza.
