A meghatározás szerint járványnak nevezik azt a jelenséget, amikor egy ismert betegség adott területen, adott idő alatt az átlagosnál jóval nagyobb létszámú embert érint. A járvány mértékét leginkább a betegség terjedési együtthatója, lappangási időszaka, illetve kezelhetősége határozza meg.
Nos, eddig semmi új a nap alatt. Ezt nagyjából tudtuk, ha nem is ilyen szabatosan. Pláne most, amikor a csapból is a koronavírus okozta, életünket megkeserítő kórság folyik, a betegséget és a halált is okozó dolgokat illik komolyan venni. Ám most nem csak erről szeretnék pár szót ejteni, hanem azokról a világjelenségekről, amelyek éppúgy megszokott életünkre törnek, mint az emlegetett fertőzés.
Mi, hogyan és miért fenyeget minket? A válasz rövid. Gyakorlatilag ma minden ártó dolog kárunkra lehet, „hála” a globalizációnak. Régebb is voltak járványok, katasztrófák, háborúk, de mindenki nyugodtan végezte a dolgát, mert mire hozzánk ért a hír, arra gyakran már vége is volt a történéseknek, a világjárványok, a világháborúk kivételével. Hála ennek, minden olyan messzinek tűnt, olyan elérhetetlenül távolinak, olyan „nem is a mi dolgunk”-szerűnek, hogy olykor csak egy vállrándítással reagáltunk rá, ha egyáltalán tudomást szereztünk róla. Ma azonban szinte a történések percében tudatnak minket mindenről, ha akarjuk, ha nem. Már rádió, tévé, újság sem kell, az „okos” telefonon kéretlenül ránk dől az információk áradata, persze csak a negatív, hisz az az érdekes, az eladható. De ránk ragad – sokszor egyáltalán nem véletlenül – olyan viselkedési norma, típus is, ami egyáltalán nem volt a miénk, ám holnaptól szinte elvárt, hogy te is így, az új módi szerint cselekedj, mert ha nem, egykettőre ki fogsz lógni a sorból. Például, ha nem hagyod a gyereked szexuális nevelését a „szakértőkre”, lehetőleg már a bölcsődében. Vagy ha nem térdelsz le a focimeccs előtt, ha a szivárványról az eső elállta, a Nikol-féle prizma vagy Tamási Áron jut eszedbe, és nem „más”. Ma már nemcsak a közeli környezeted akar asszimilálni, elnyelni, generálmasszává olvasztani, hanem az egész degenerált világ. Helyesebben annak nem kevésbé agyament urai.
Az emlegetett vírusjárványra visszatérve, globális az oltásellenes kampány is, és sajnos Magyarországon is van még csaknem hárommillió ember, aki vagy zagyvaságokban hisz, vagy még „gondolkodik”. És sajnos van, ahol a virtus is dolgozik: mit nekem egy kórokozó, én nem félek tőle. Nos, lehet „hősnek” lenni, de amikor közelebbi vagy távolabbi forrásokból is ezer más veszély fenyeget és apasztja létszámunkat (beolvadás, kivándorlás, dőreségek majmolása stb.), akkor egy könnyedén legyőzhető veszély ellen nem védekezni nem túl jó döntés. A világban társadalmi, szociális, egészségügyi és morális járványok sora tombol. Minden ellen nincs oltás, de van józan paraszti eszünk. Csak használjuk.
Pálmai Tamás