Az illyefalvi református templomban péntek délben szervezett esemény áhítattal kezdődött, melyet Roth Levente sepsibodoki református lelkipásztor, a képzés önismereti csoportvezetőinek egyike tartott. A lelkész igehirdetése alapjaként az ötezer ember megvendégelésének történetét olvasta fel Máté evangéliumából. Roth Levente arról beszélt, hogy gyakran mi is olyan rossz válaszokat adunk Jézus kérdéseire, mint a tanítványok, akik látva a nagy sokaságot, és számba véve, hogy nekik csupán öt kenyerük és két haluk volt, arra kérték mesterüket, hogy küldje haza az embereket. A jó válasz az lett volna, hogy odaadják, amijük van, megteszik, amit tudnak. „Kedves végzősök, nektek is feltették a kérdést, vajon meg tudjátok-e adni azt a választ, amit Isten vár tőletek?” – kérdezte az igehirdető, hangsúlyozván, hogy Isten gyakran hoz bennünket olyan helyzetbe, ahol azt érezzük, nem vagyunk elég ügyesek, felkészültek a helyzet megoldásához, de ha mi megtesszük a magunk részét, Isten is elvégzi majd a magáét. Hisz a példázat arról szól, hogy végül mindenki jóllakott, és tizenkét kosarat töltöttek meg a maradékból.

Grezsa Ferenc arról beszélt, hogy a puszta tényekre szorítkozó tárgyilagosság kevesebb, mint az igazság; ha csak a tényeket nézzük, nem biztos, hogy közelebb férkőzünk az igazsághoz. „Tény, hogy itt vagyunk Illyefalván, az igazság pedig, hogy olyan helyen vagyunk, és olyan alkalomból, amely összeköt bennünket másokkal. Két héttel ezelőtt Beregszászon volt hasonló oklevélátadó, mert Beregszásszal is össze vagyunk kötve, és lesznek még ugyanilyen alkalmak Budapesten, Léván és Szabadkán is. Tény az, hogy ez öt különböző ország, az igazság pedig, hogy számunkra a haza, amely a lelkünkben van, egy és oszthatatlan” – fogalmazott. Hozzátette: a gondviselés különös kegyelme, hogy húsz évvel ezelőtt nem Budapesten, hanem itt, Illyefalván kezdték el ezt a programot, melynek legfontosabb üzenete, hogy ezt a hazát mindenki tovább építheti a maga szolgálati helyén. Tény az, hogy a végzősök befejeztek most valamit, az igazság azonban, hogy az ő útjuk, szolgálatuk csak most kezdődött el. Mint mondotta, Illyefalva felé közeledvén megrohanták az emlékek, és most is kicsit megilletődve áll a kollégák előtt, hisz ebben a tisztségében most van itt utoljára, számára tehát ez a hely jelenti ennek a képzésnek az alfáját és ómegáját.

Kondor Ágota, az Erdélyi Magyar Mentálhigiénés Társaság elnöke szerint leginkább a hálának kell meghatároznia ezt a napot az együtt töltött évekért, az elmúlt nehéz időszakért és az elmúlt húsz évért, mely során közös erővel sikerült megvalósítaniuk Kató Ibolya merész álmait. Mint mondta, a kitartás az, amit ki lehetne emelni az elmúlt nehéz időszakból, majd örömmel állapította meg, hogy amikor a vírushelyzetben felmerült, hogy részesei lehetnek egy erdélyi segítő hálózatnak, mindenki azonnal csatlakozni akart. Ezen a helyen dobog Erdély szíve – jelentette ki.

Kató Ibolya, az illyefalvi Kida Központ vezetője, a képzés megálmodója, mentora Magyari Lajos-, Weöres Sándor-, Hamvas Béla-idézetekre építette fel ünnepi beszédét, arra intve a végzősöket, hogy ne hagyják a fogyasztás kényszerébe menekülve becsapni önmagukat, és soha ne lankadjanak el egymás segítésében, az együvé tartozás erősítésében. „Elbocsátlak téged is, mint mindenkit: felelős vagy minden emberért, aki veled él, és el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel, amit magadba zártál, és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg” – fogalmazott.

Ezután az oklevelek ünnepélyes átadása, a harminckét friss végzett fogadalomtétele következett, majd Rád András László lelkipásztor, a hetedik évfolyam hallgatója szólalt fel a ballagók nevében. Személyes hangvételű, emlékektől gazdagon átszőtt ünnepi beszédében arról szólt, hogy számára milyen színe, íze, illata, tapintása, hangja, érzése van az illyefalvi „mentálnak”. Szavai annyira pontosan körülírták mindazt, amit nagyon nehéz ilyenkor megfogalmazni, hogy Grezsa Ferenc azt javasolta, szó szerint tanítsák meg ezt a definíciót a diákoknak.

A nyolcadik évfolyam nevében Ferencz-Gyöngyössy Gyöngyvér búcsúztatta a végzős hallgatókat. Nehéz feladatnak tűnt számára a búcsúztatás, vallotta, mert valójában nem ismerte a végzősöket, egészen addig, amíg egy közös beszélgetőkörben rá nem jött arra, hogy érzéseikben valójában egyek ők. Valójában egy szívből jövő jókívánság-sorozat volt a búcsúztatása, melyben hosszan sorolta, hogy mivé váljanak, mit jelentsenek ők a szükségben szenvedők számára.

Végezetül egy meglepetés diplomaátadó is történt, mely során páran a tanárok közül is oklevelet kaptak, ők ugyanis a közelmúltban végezték el ugyanannak az intézetnek a szupervízió szakát. A jó hangulatú, felemelő és egyben megható eseményen Kovács Sára, a Székely Mikó Kollégium XI. osztályos diákja népdalokat adott elő.