Huszonkilenc ember, negyven kilométer, két nap és a gyönyörű Háromszéki havasok az Ojtoz-szorostól a Nagy Rönk-, Kalabucs-, Sóbérc- csúcsot és a Meszták-tetőt érintve a Putna-patakáig. Így lehetne röviden összefoglalni a Csíkszéki Kárpát Egyesület által szervezett tizenkilencedik határtúrát, melyet egy múlt csütörtöki rövid ismerkedés és az ojtoz-telepi bunkerek, kaszárnyák maradványai, valamint a Rákóczi-várrom megtekintése után pénteken és szombaton tartottak. Molnár Sándor túravezetővel beszélgettünk az eseményről.
„Nagy élmény felmenni egy hegy csúcsára, de egy idő után mégis úgy éreztük, hogy valami izgalmat még bele kellene vinni a hegyjárásba, túrázásba. Akkor jött az ötlet, hogy járjuk be Székelyföld keleti határát, és a volt határjelek megkeresésével tegyük vonzóbbá ezt a vidéket a turisták számára” – kezdte a határjárással kapcsolatos beszámolóját Molnár Sándor. Kezdetben nem sokat tudtak ezekről a jelekről, de végigolvasva a szakirodalmat egyre tudatosabban kezdték kutatni és megismerni Magyarország egykori keleti határát, s annyira beleszerettek ebbe, hogy pár éve már egészen bejárják a Kárpátokat az ukrán határtól a Dunáig. És persze túrákat is szerveznek ezekre a területekre, ami úgy szokott történni, hogy először két-három ember végigjár egy bizonyos részt, elkészít egy pontos útvonaltervet, és utána meghirdetik a túrát.
Ez volt a tizenkilencedik határtúrájuk, mely során 2007 után idén úja végigjárták ezt a háromszéki utat. Ojtoztól Greșu irányában haladtak a következő útvonalon: Ojtoz-patak – Nagy Rönk-csúcs – Fenyőhegy – Halas-csúcs – Leány-patak – Kászon-patakok – Kalabucs-csúcs – Lipse-patak – Sóbérc – Meszták-tető – Jáhoros-patak – Nyáguly-ház (Greșu). Összesen mintegy negyven kilométert tettek meg, a legidősebb résztvevő 83 éves volt. A túravezető hangsúlyozta, hogy nagyon sokat köszönhetnek a Lemhény–Bereck 4×4 Egyesületnek, akik négykerekű motorokkal hordták a csomagjaikat, és főztek is nekik, az ő feladatuk csupán a gyaloglás volt. Általában negatívan szoktak vélekedni a quadosokról, de ez a csapat nagyon is erdőbarát, rendszeresen takarítja a népszerűbb turistaútvonalakat, és most is alaposan kitettek magukért az önzetlen segítségnyújtásban – mondta Molnár Sándor.
Több megmaradt határjelet is szoktak találni túráikon, tudtuk meg a szakembertől, aki pontosabban is kifejtette, hogy milyen jelekről van szó: 1880 körül állították az első határjelzéseket ezen a területen, melyek kőrakások és cserefaoszlopok voltak, később, 1900-ban ezeket a kőrakásokat betonba öntötték, a cserefaoszlopokat pedig vasoszlopokra cserélték ki. A határjelek nagy részét a második világháborút követően és később, a hatvanas éveken felrobbantották, megsemmisítették. Ritkán találnak tehát ép oszlopokat és halmokat, többnyire csak ezek helyét vagy betondarabokat találnak. Ezen kívül a Kárpátok tele vannak lövészárokkal és más háborús emlékekkel is az első és a második világháborúból, ezeket is meg szokták nézni. „Nem turistaösvényen járunk, hanem árkon-bokron át, most is volt, aki bebukfencezett az oldalon. A határtúra nemcsak azt jelenti, hogy a határon megyünk, hanem a saját határainkat is feszegetjük” – fogalmazott a túravezető.
A tapasztalataik szerint kevesen tudják, hol húzódik az egykori Magyar Királyság határa, ezért eldöntötték, hogy a Határjárók a Kárpátokban című túrakalauz-sorozatban bemutatják ezt a területet az ukrán határtól egészen a Dunáig. Tizennyolc kötetre tervezték a sorozatot, ebből most készül a negyedik, ebben a Fogaras-hegység, a Csíki-havasok és a Tarkő-hegység után a Nemere-hegységet mutatják be az érdeklődőknek. Az első részt román nyelvre is lefordították, de ez a téma ma is tabunak számít egyes körökben, így Dan Tanasă is panaszt nyújtott be ellenük Bukarestben, azt kifogásolva, hogy miért támogatja az állam „ilyen irredenta művek” kiadását. Pedig ez csupán történelem, amit turisztikai szempontból nagyon jól ki lehetne használni, Nyugat-Európában is szerveznek hasonló túrákat például az egykori osztrák–olasz vagy osztrák–szlovén határon – tette hozzá Molnár Sándor.
