1918. október 26-án született Gidófalván. Édesapja, Józsa Gyula Gidófalva község főjegyzője volt, édesanyja nagyajtai református lelkész-esperes lánya. Volt egy testvére, a nála másfél évvel idősebb Gyula.
Trianon után áttelepült a család Csonka-Magyarországra, ahol édesapja Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében (Szajol község) kapott főjegyzői állást. Gyula bátyját 1927-ben, négy elemi után felvették a soproni magyar királyi II. Rákóczi Ferenc Katonai Nevelőintézetbe, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alapítványi helyére. Ott azonban olyan szerencsétlen baleset érte, amely a fegyveres szolgálatra alkalmatlanná tette őt. Gimnáziumban érettségizett, majd a Honvédelmi Minisztériumban kapott beosztást katonai közigazgatási területen.
Józsa Ernőt a gimnáziumi érettségi után, 1936-ban önkéntesként besorozták a békéscsabai magyar királyi Bethlen Gábor 10. Honvéd Gyalogezred géppuskás századába. 1939. szeptember 1-jével nevezték ki hadnaggyá. 1938–40-ben a felvidéki, kárpátaljai és erdélyi hadműveletekre mozgósított alakulatokba osztották be. Ezrede hivatalos képviseletében jelen volt a honvédség 1938-as kassai bevonulásán. 1940. szeptember első napjaiban ezrede az elsők között vonult be Nagyváradra, ahol vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó ünnepélyes bevonulását biztosították, majd továbbvonultak a Királyhágón át a kalotaszegi Bánffyhunyadig. 1942 szeptemberében a frontra mozgósított debreceni magyar királyi Bocskai István 11. Hajdúezred által felállított 41. menetzászlóalj 2. századának parancsnoka lett. 1943 januárjától 1944 márciusáig volt a keleti hadműveleti területen.
Hátországi beosztása nem tartott sokáig, 1944 augusztusában a németekkel addig szövetséges Románia átállt a szovjetekhez, a román hadsereg Moldvában széles arcvonalon harc nélkül átengedte a szovjet csapatokat, Dél-Erdélyben pedig támadásra indult Magyarország ellen.
Újra frontszolgálatra osztották be, a Désen gyülekező 903. Utászzászlóalj 2. századának parancsnokaként. Ez a frontszolgálat már egészen a háború végéig eltartott, Nagy-Magyarország szinte egész területét magában foglalta, a Keleti-Kárpátoktól ezeréves nyugati határunkig a Mura folyónál, majd Stájerországon át a Koralpe 2000 méteres hegytömbjén át Karintiáig, 1945. május 12-ig. 1946 augusztusáig angol hadifogságban volt, szervezett szállítmánnyal érkezett vissza Magyarországra.
Ausztriában hallott híreket a magyarországi eseményekről, de minden képzeletét felülmúlta az, amit itthon tapasztalt. A katonai igazolóbizottság igazoltnak nyilvánította. A Honvédelmi Minisztérium B-listázta, végkielégítéssel, ami 400 forintot tett ki. Munkalehetőség számára a következő szakmákban adódott: kútásó, asztalosinas, szállítómunkás, raktári munkás, vagonkirakás. Végül szerelőipari segédszakmunkásként helyezkedett el. Egyik munkáját látva a műszaki ellenőr azt ígérte 1956 nyarán, hogy felveszi az Építőipari Technikumba, majd szeptemberben tájékoztatta, hogy vállalata népi szervei nem javasolták felvételét, de ő beírja. 1957-ben kezdte meg a szaktanulást. 1959-ben technikus oklevelet kapott, vállalati igazgatója pedig műszaki beosztásba helyezte. 1959-ben a Kerületi Kiegészítő Parancsnokság új katonai igazolványt adott ki, mely szerint rendfokozat nélküli honvéd lett, minden külön értesítés helyett. 1979-ben lejárt a honvédelmi kötelezettsége, obsitos lett.
1991-ben az Antal-kormány visszaadta főhadnagyi rendfokozatát, 1995-ben rehabilitációs eljárás során őrnaggyá léptették elő, de ezeknek gyakorlati következménye nem volt. 1995-ben Pécsen vitézzé avatták.
G. Szabó Ferenc
