Nagy D. István
Az államfő, kormánytagok, vezető politikusok és természetesen civil mozgalmárok, harcosok egyként üdvözölték kedden, hogy hosszas huzavona, parttalannak tűnő viták, zsarolásig terjedő befolyásolási kísérletek, utcai megmozdulások, per és nem utolsósorban évek óta állandósult patthelyzet után a világörökség részévé nyilvánította az aranybányászatáról híres Verespatakot és környékét az UNESCO Világörökség Bizottsága.
Kétségkívül a döntés kiemelkedő jelentőségű, és előfeltételét jelentheti, hogy mind a település, mind a vidék egészségesebb fejlődési pályára állhasson, melynek eredménye mások mellett az egyedinek számító örökség megőrzése és észszerű, hosszú távon is fenntartható kihasználása lehet. Ugyanakkor minden derűlátó és ünneplésre szólító hang ellenére ki kell mondani: noha a kínai Fucsouban hozott döntés egyfajta védőernyőt jelent a nagyipari, környezeti szempontból igencsak vitatott technológiát alkalmazó bányászat újraindítása ellen, összességében elsősorban szimbolikus jelentőséggel bír. Önmagában a nemzetközi lajstromra kerülés nem oldja fel a patthelyzetet, amely lassan hét éve fennáll a román állam, valamint az arany- és ezüstkitermelést célzó óriás beruházást tervező kanadai Gabriel Resources társaság között, melynek egyebek mellett nem kevesebb mint 4,4 milliárd dollár kártérítés a tárgya.
Az új helyzet nem ad választ a legnagyobb kérdésre sem, mely a település és a védelem alá került bányavidék jövője. Szépen hangzik ugyan, hogy a nemzetközi védelem kiváló lehetőség a turizmus fenntartható fejlesztésére, az örökségvédelemre, csakhogy igen nagy kérdés, lesz-e erre pénz, paripa, fegyver és nem utolsósorban akarat. A település felemelésén, az örökség megőrzésén dolgozó civilek már több rendben egyértelműen kijelentették, hogy csakis széles körű – helyi, megyei és országos, állami, önkormányzati és civil – együttműködés révén lehet bármilyen eredményt felmutatni. Ennek valószínűsége viszont jelenleg eléggé kétséges, hiszen mint kiderült, a helyi vezetők, sőt, az ott lakók egy része sem fogadta kitörő örömmel a világörökségi besorolást, és ezáltal a bányaberuházás megvalósulási esélyének jelentős csökkenését. A gazdasági és pénzügyi érdekekről pedig még nem is beszéltünk, ezek egy részéről csak sejtésünk lehet.
Mindent összevetve távolról sem jelentéktelen lépésen vannak túl az UNESCO-listára kerülés szorgalmazói, megvalósítói, de győzelemről talán még korai beszélni. Lehetőségről igen, amit viszont igen könnyen el is puskázhatunk, és ennek sajnos elég nagy az eshetősége. De reméljük, most egy kivételt sikerül felmutatni.
