Bözödi György — akinek idén ünnepelhettük születése kilencvenötödik évfordulóját — a romániai magyar irodalom egyik leggonoszabbul ignorált alkotója volt, 1945 után mindössze három könyve jelenhetett meg, 1958-ban Hazafelé címmel egy elbeszéléskötete, amelynek Nyugtalan pásztorok címmel látott nyomdafestéket egy részben kibővített változata 1968-ban a Romániai Magyar Írók sorozatban.
1979-ben adták ki Nap és árnyék címmel egy versgyűjteményét. És hosszú csend. Pedig a harmincas években elbeszélésekkel, tanulmányokkal, versekkel induló Bözödi, a későbbi Termés körének megbecsült alkotója már igen fiatalon felhívta magára a figyelmet a székelység múltját és jelenét ábrázoló, nagy hatású szociográfiájával, a Székely bánjával, amely csak a változás után jelent meg új kiadásban a Mentor Kiadónál, a Pallas-Akadémiánál pedig Nagy Pál fáradhatatlan szerkesztői munkájának köszönhetően két nagy tanulmánykötetét is kiadták (Földre írt történelem, Székely századok), s újra megjelentették Romlás című regényét. Hogy mi maradt a hagyatékban, Bözödi legendás ládáiban, pontosan nem tudni. Azt viszont igen, hogy egész életében, bokaficamok s házkutatások, betegségek kényszerszüneteiben a székelység múltjával és különösen a negyvennyolc-negyvenkilences forradalom történetével foglalkozott. Az Igaz Szóban több részlet is megjelent készülő, Gábor Áronról szóló történelmi regényéből is. Ebből közlünk most mutatóban egy részletet, tisztelegve Bözödi György élő emléke előtt. Hogy mennyi készült el a regényből, pontosan nem tudni, mint azt sem, hogy megmaradt-e a hagyatékban Jónás Ninivében című, negyvenes években írt regénye. Ennek bizonyos, korabeli folyóiratokban megjelent részletei miatt vádolták antiszemitizmussal, s ítélték börtönbüntetésre koholt vádak alapján a negyvenes évek végén. S ez az ítélet döntően meghatározta kiszabadulása után is írói lehetőségeit… De soha nem adta fel, 1999-ben bekövetkező haláláig fáradhatatlanul és sokáig, a megjelenés legkisebb esélye nélkül is fáradhatatlanul dolgozott.
