Mózes László
Kabul, repülőtér. Felszállni készülő amerikai repülőgép a kifutó felé tart, mellette tömegesen szaladnak a minden áron menekülni próbáló afgánok. Néhányan, nem is kevesen, próbálnak felkapaszkodni a gép futóművére. Egy másik képsor már az afgán főváros fölött suhanó gépet mutatja, ketten is lehullnak róla, nyilvánvalóan azok közül, akik korábban kívülről felkapaszkodtak. Aztán egy későbbi felvétel a szerencsésebbekről: hatszáznál is többen összezsúfolódva egy katonai repülőgép belsejében, ők már elmenekültek. Apokaliptikus képek, nehezen hihető, hogy a huszonegyedik században mindezek a nyers, embertelen valóság filmkockái.
Mi közünk nekünk az afganisztáni történésekhez, hiszen azok tőlünk több ezer kilométerre, iszlám térségben, a miénktől gyökeresen különböző társadalmi és politikai környezetben zajlanak – kérdezhetik többen. Az emberi, mély és megrázó döbbeneten kívül akár remélni is lehetne, hogy eltekinthetünk az ottani szörnyűségektől, ám mostanra bebizonyosodott, hogy egy világrengető tragédia következményei Kelet-Közép-Európát sem kerülik el. Hiszen bő másfél évvel ezelőtt térségünkben is számosan bizakodhattak, ej, jó messzire van tőlünk a kínai Vuhan koronavírusos városa, de mégis az átkozott kór megtalált minket s teljesen felforgatta életünket. Ma már illúzió azt hinni, hogy a világ történései következmények nélkül maradnak biztonságosnak vélt környezetünkben.
A nyolcvanas években a szovjeteknek, az elmúlt két évtizedet követően most a Nyugatnak is beletörött a bicskája Afganisztánba. Amerika és szövetségesei húsz év alatt megpróbálták megváltoztatni a hegyvidéki ország társadalmi berendezkedését, fejleszteni, emberségesebbé tenni azt, megkísérelték háttérbe szorítani a szélsőséges tálibokat, ám kudarcot vallottak. Építettek ugyan iskolákat, elindítottak egy korszerűsödési folyamatot – különösképpen a fiatalok, az ifjú afgán nők lehettek ennek haszonélvezői –, ám a májusban megkezdett nyugati kivonulást követően szinte kártyavárként dőlt össze az ingatag építmény.
A tálibok 70–80 ezer fős fundamentalista csapata kevesebb mint két hét alatt visszahódította az országot, s az afganisztáni változásokban reménykedők csak hüledeztek: hol van a kormány háromszázezer fős hadserege, hol van az afgán légierő? Katonai szakértők szerint a tálibok időben lemészárolták a pilótákat, s a korrupció a hadsereget is szertefoszlatta. A tálib hatalomátvétel mellett a fiatal nők helyzete is aggasztó, mindazoké, akik az elmúlt években tanulhattak, értelmiségi munkát végezhettek. A tálibok fundamentalizmusa miatt számosan életveszélybe kerülnek, van, aki úgy érzi, egyedüli esélye a menekülés, özönlenek is a kétségbeesett segélykérések. Újabb menekültáradattal szembesül a világ, s íme, bebizonyosodott az is, nem legyőzhetetlen egy nyugati, jelentős katonai erővel felvértezett szövetség.
Az afganisztáni helyzet a Nyugat szégyene – nyomatékosította tegnap Frank-Walter Steinmeier német államfő, s e pillanatban nehéz is másként vélekedni.
