Terjed a közösségi médiában a hadjárat, melyet internetezők százezrei indítanak, hogy közszereplőket bojkottáljanak megkérdőjelezhető elszólásaik miatt. A „cancel culture” angol kifejezés magyar fordításaként általában az „eltörléskultúra” szót használjuk – megsemmisíteni, eltörölni, ellehetetleníteni valakit a véleménye miatt. Szólásszabadság ez, vagy inkább virtuális lincselés? És hogyan hat mindez a lelkivilágunkra, a családunkra, a gyermekeinkre?
Szokták mondani, hogy az internet nem felejt, ezért nem véletlen, hogy a bűnök, vétségek és tévedések kitörölhetetlen tárháza a világháló, ahol a már említett jelenség is elkezdődött és javában tombol, miközben észrevétlenül alakítja, formálja a szokásainkat, kommunikációnkat. Ez a jelenség is felelős azért, hogy úgy gondoljuk: véleményünket a különböző közösségi médiafelületeken könnyedén megoszthatjuk, és akár név és arc nélkül is bírálhatunk, kritizálhatunk olyan embereket, akiket nem is ismerünk.
A világháló népének célkeresztjébe legutóbb egy 19 éves amerikai énekesnő, Billie Eilish került, aki évekkel ezelőtt tett egy rasszista megjegyzést. Néhány hónappal ezelőtt a TikTok népszerű videómegosztóra felkerült róla egy szerkesztett válogatásvideó. Ebben úgy tűnt, mintha a fiatal popsztár egy ázsiaiakra nézve sértő szitokszót használna, míg egy másik felvételen kifigurázza az ázsiai akcentust. A tinisztár nyilvánosan is elnézést kért a történtekért, ám úgy tűnik, az „eltörléskultúra” lassan, de kitartóan őrlő gépezete beindult, és vége-hossza nincs az ócsárolásnak.
Rowan Atkinson brit komikus, a Mr. Bean sorozat főszereplője egy interjúban keményen bírálta az eltörléskultúrát és a „társadalmi igazságosság harcosait”. A színész szerint fontos, hogy vélemények széles spektrumával találkozzunk, ezzel szemben, ami most megy, az a középkori csőcselék digitális megfelelője, ami végigsöpör a virtuális utcákon, keresve, kit égethet meg.
A helyzet lassan egy olyan jövőt készít elő, amelyben odáig fajulhatnak a dolgok, hogy egy-egy csoportosulás kijelentheti: vagy velük vagy, vagy ellenük, ha pedig ellenük, megérdemled, hogy töröljenek.
Hogyan hat a jelenség a felnövekvő generációkra?
A gyermeknevelés során már a legkisebbeket arra tanítjuk, hogy hitelesek, szavahihetők legyenek, hogy merjenek egyéniségek lenni. Ezzel szemben az „eltörléskultúra” épp az ellenkezőjét teszi: próbálja visszanyomni őket az épp divatos szólamok mindent túlharsogó „kórusába”. Nyomást gyakorol a gyermekekre, a fiatalokra, akik attól tartanak, hogy zaklatni fogják őket és üldöztetésben lesz részük – csak azért, mert a többségtől eltérő a véleményük, és annak hangot is adnak. Ennek eredményeként a gyermekeink megtanulják elfedni valódi személyiségüket, már nem mernek szembeúszni az árral, és azt a szerepet játsszák el, amit éppen akkor a környezetük elvár tőlük.
Éppen ezért szülőként bátorítanunk és ösztönöznünk kell arra, hogy legyenek egyéni ötleteik, saját gondolataik, hogy szabadon kifejezhessék az érzéseiket – a biztonságos környezetet nyújtó otthonainkban mindenképp, de a környezetükben, abban a társaságban, közösségben is, ahová tartoznak.
Segítsünk gyermekeinknek abban is, hogy megtanulják, hogyan kell határozottan, mégis szelíden kiállni amellett, amit helyesnek gondolnak, függetlenül attól, hogy mit diktálnak a folyamatosan változó divatirányzatok.
Kertész Tibor, a Gyulafehérvári Főegyházmegye családpasztorációs központjának munkatársa
