Útra keltünk, és még mielőtt Segesvárra értünk volna, megnéztük a szászbudai (Bodendorf, Bunești) evangélikus templomot. A falu főutcájától kis távolságra lévő műemlék épületet és az azt körülvevő várfalakat nemrég (jórészt) németországi támogatással helyreállították. Kíváncsi voltam, hogy a négy évvel ezelőtt látott falfestményekkel történt-e valami jó. Nem történt! Kár, mert az erdélyi középkori művészet nagyon jelentős emlékei.
De mielőtt ezt megállapíthattam volna, meghallgattuk a magyar feleségével itt élő, utolsó szász ember elbeszélését az erdélyi szászok évszázados dicső történetéről, majd a 20. századi csalódásaikról, és végül a hosszan taglalt, szülőföldjükről való szomorú és dicstelen távozásukról, amely után már csak néhány gazdátlan tárgyi emlék maradt.
Ha Segesvárról Medgyes irányába utazunk, Erzsébetvárost elhagyva alig vesszük észre a Küküllőalmást (Alma) jelző táblát. De ha mégis, akkor jó minőségű aszfaltúton betérhetünk a faluba, és az első helybeli embert megkérdezve, hogy hol található a református parókia, a válaszból megértjük, merre kell menni a „parohia reformată” irányába. Ott pedig hamarosan találkoztunk a szépen gondozott udvaron Hajdú-Nagy István lelkésszel, akiről már a korábbi telefonbeszélgetésünkből sejtettem, hogy nem akármilyen ember. Abból a fiatal református lelkészgenerációból való, amelynek tagjaival öröm találkozni, beszélgetni az egyházközségükről, a híveikről, a hitről, a családról, a műemlék templomukról, akiket jó hallgatni, hogyan kell egy lelkes papnak jövőt szőni, akár a szórványban élő magyarok körében is.
A műemlék templomocskában aztán megnéztük a középkori szentély falfestményeit, amelyeknek témái között jól kivehető Szent György lovag küzdelme a sárkánnyal, felette a megmentett, imádkozva térdeplő királylánnyal. Sejthető továbbá, hogy itt is megfestették a szentély félköríves záródásában az ún. apostolgaléria vízszintesen elhelyezett alakjait, éppúgy, mint az előző nap meglátogatott szászbudai istenházában vagy még sok-sok középkori európai templomban.
Hajdú-Nagy István tiszteletes úr – miután megkínált minden földi jóval – megtudva, hogy a somogyomi (Șmig/Schmigen) evangélikus templomot is fel akarjuk keresni, készségesen ajánlkozott, elkísér, hiszen ott is van egy kis református filiája, és sok embert ismer a faluban. Jó is, hogy elkísért Somogyomba, mert őnélküle nem tudtunk volna bemenni az evangélikus templomba, amelynek épületén mostanában megkezdődtek a helyreállítási munkálatok.
A középkori templom néhány éve került a műemlékvédelem és a szélesebb közönség élénkebb érdeklődési körébe, miután Kiss Loránd és munkatársai több alkalommal végzett falkutatásai nyomán egyre-másra kerültek újra napvilágra az évszázadok óta bemeszelt csodálatos falfestmények. Korábban a szomszéd helység, Darlac evangélikus templomának igen színvonalas falképegyüttese, különösen gazdag ikonográfiai programja volt ismert, amely most a Somogyomban részben feltárt emlékanyaggal együtt Dél-Erdély, pontosabban Medgyes és környéke legjelentősebb középkori falfestészeti értékét képviseli.
Az eddig feltárt falképek leglátványosabb része a templomhajó északi hosszfalán szemlélhető, ahol több vízszintes sávban vagy regiszterben festették meg a hajdani mesterek pl. Szent László kerlési legendáját, Alexandriai Szent Katalin és Antiochiai Szent Margit (?) mártíromságát, az ördögöket karddal fenyegető Szent Mihály arkangyalt, mellette pedig egy érdekes Köpenyes Madonna-képet, amelyben a gyermek Jézus emeli az Istenanya oltalmat nyújtó köpenyét az imádkozó hívek fölé. A szentélyben kisebb részletekben Szent István és Szent László ábrázolását fedezhetjük fel, és jobban körülnézve, fent a diadalív bélletén az Okos és balga szüzek sorozata látszik. Mindebben hosszan gyönyörködtünk, és magunkban azért esedeztünk, hogy sikerüljön ezt a páratlan látványt hozzáértő restauráló munkával minél előbb teljessé tenni.
Végül nem csupán udvariasságból, hanem őszinte érdeklődéssel tértünk be a kicsi református kápolnába, ahol még egyszer nagy élvezettel hallgattuk, amint a házigazdánk a lelkipásztori küldetéséről beszélt. Többre is kíváncsi lévén az ő személyével kapcsolatban, elolvastam a küküllőalmási lelkészi beiktatásáról szóló írásokat, amelyekben Szegedi László Tamás, a Brassói Református Egyházmegye esperesének beiktató szövege ragadott meg, aki a lelkész alázattal betöltött hivatásáról beszélt, a bibliai példázatot hozva fel, amikor Jézus az utolsó vacsora során méltósággal lehajol és megmossa a tanítványai lábát. A tiszteletes úrnak köszönettel elküldtem a példabeszéd gelencei „illusztrációját”. Ps. Útravalónak kaptunk egy példányt a Nagy-Küküllő című lapból, amelyben kissé részletesebben írnak a templomról és a falképekről.
Medgyest érintve elhagytuk a Nagy-Küküllő völgyét, és a Balázsfalvi- vagy Küküllőközi-dombság kanyargós útjain leereszkedtünk a Kis-Küküllő vízvidékére. Útközben a balázstelki táncok látványa és muzsikája idéződött fel bennünk: hogy milyen nagy élmény volt számunkra, amikor az energikus és életerős pontozót az 1970-es években először láttuk és hallottuk közép- és időskorúak előadásában a bukaresti televízió magyar adása közvetítésében. Akkoriban jártam itt a faluban is, és a magyar tánc jó emléke mellett megdöbbenve hallottam egy szász embertől, hogy az evangélikus pap nemrég itt hagyta őket, kiköltözött Németországba. (Más szóval pásztor nélkül maradt a lelkük.) Ezt akkor még elképzelhetetlennek tartottam! Mint azt is, hogy mára ötszáz magyarral lesz kevesebb a faluban, és a régi táncnak, táncosoknak csak az emléke marad.
Ezzel a „népismei” – ahogyan a nagy Orbán Balázs a néprajz fogalmát használta – tapasztalattal magunkban, egy báznai éjszaka után Küküllővárra értünk, ahol a nagy hírű Bethlen–Haller-kastélyt néztük meg idegenvezető kíséretében. A konstancai Necșulescu család tulajdonában lévő, sok-sok pénzzel felújított birtokot szolgahad tartja rendben.
Nem időztünk sokáig itt, mert ez alkalommal a középkori református templom volt az igazi úti célunk, ahol a lelkipásztor lánya üdített fel, kedvesen fogadva bennünket. A 2016-ban újraszentelt műemlék templomnak gazdag irodalma van, itt csak a templomhajó falképeiről említem meg az utolsó ítélet 16. századi kompozícióját, amelyben többek között egy szépen festett angyal fújja harsonáját a feltámadás szerencsés lelkei fölött.
