Lehet, hogy sokan a nagy tudós elménckedésének, humorának tartják csupán e kijelentést, de én teljes mértékben egyetértek vele, és igazat adok neki e tekintetben is, meg sem próbálom cáfolni, ellenkezőleg: a saját adóbevallási kálváriám is őt igazolja.

Mint egyszerű gondolkodó, aki koponyája üregében némi szürkeállományt is tárol, a 2006-os esztendő során arra mertem vetemedni, hogy némi, úgymond: ,,szellemi terméket" hozzak létre, no nem a tudomány felvirágoztatásáért, népünk bölcsebbé tételéért, hanem szimpla önös érdekektől vezéreltetve és némi belső kényszertől ösztökélve, joghurtra elegendő nyugdíjam kiegészítése céljából.

Sikerült is ,,mindent beleadnom" agyszakadtáig, és egész esztendőben összeharácsoltam magamnak 289, azaz: kettőszáz-nyolcvankilenc új lejt, ami még akkoriban régi volt. Ezzel minden rendben is lett volna, egy pár üveg kefirrel többet ehettem abban az esztendőben, ki is gömbölyödtem-teltem egy kissé tőle, de mint ahogyan az már nemcsak a mesékben lenni szokott, a következő év meleg, derült tavaszán beütött a mennykő! Egy levél képében, amely a ,,fináncoktól" jött, amelyben nem éppen udvariasan, inkább célratörően felszólítottak, hogy tegyek eleget állampolgári kötelezettségemnek, töltsem ki a mellékelt, sokak számára kínaiul írt nyomtatványokat, és fizessek be 50 RON(gy) büntetést!

Nos, ennek az erélyes felszólításnak haladéktalanul eleget tettem az Intézmény Főhivatalában, nem keseredtem el, csak egy pár fokkal vissza esett az örömöm heve, nem éreztem azért nagyon hibásnak magam, mert hónapokkal azelőtt már többször kértem a Hivataltól a nyomtatványokat, de mindig azt válaszolták: ráérek, messze van még május vége! Hát én ráértem, ők is, de egyszer csak május vége nem volt messze... Sőt, el is múlt!

A napokban pediglen újabb kétszeres felszólítás érkezett a címemre, rohanjak a postára, vegyem át a küldeményt. Rosszat sejtve léptem be a posta rogyadozó, régi-modern épületébe, és vettem át a pecsétes levelet, kézjegyemmel hitelesítve az átvételi szelvényt. Rossz sejtésem beigazolódott: ez is a ,,fináncoktól" jött. Reszkető kézzel, torkomban dobogó szívvel bontottam fel a borítékot, amely, gondolom, sok pénzébe került a Hivatalnak, illetve nekünk, adófizetőknek. A benne lévő, talán még Einstein számára is megfejthetetlen, rejtjelezett hieroglifából azt értelmeztem ki, hogy ezúttal is tartozom a Tisztelt Hivatalnak 1, azaz: egy RON-nal! De az is lehetséges, benne van a cifrirozásban, hogy ők tartoznak nekem egy félpénzzel. Mert a 289 lej jövedelmemből 46 vagy 47 lejt fizettem, illetve nem fizettem, mert eleve lehúzták (vagy lenyúzták?!). De egy lej mindenképpen a ,,levegőben" lóg. Vagy én adom, vagy én kapom.

Rohantam a Hivatalba, mert tudva tudom, hogy jobb adni, mint kapni! Kiszámoltam: tízbanisokból éppen volt nálam tíz darab érme. Ez még egy lejt ér ma. Gondoltam, de nem így volt...

Felajánlott ,,összegemet" nem fogadták el. A Hivatal olajozottan, precizen működik, akár egy doxa, vagy noxa. Azt mondta egy kedves hölgy, ne fáradjak, ne fárasszam magam, majd a jövő évi (mármint a múlt évi) adómnál letudják! Ők tudják...

Várva a további fejleményeket és a következő felszólító ajánlott leveleiket, maradok hűséges, érthetetlen, de megértő adófizetőjük, Einstein bácsival együtt.