Nos, kicsit zsong a fejem. Sok benyomás ért, és sok időm is volt gondolkodni, amíg 72 óra alatt megjártam Sepsiszentgyörgyöt oda és vissza. Az út 18 óra volt, mert az autópálya-stratégia (csak nehogy két kész darab összetalálkozzék, vagy a mezőben levő hídlábnak kezdete és vége is volna), a zsúfolt utak, a vezetési morál (hiánya) bizony ennyi időt igényelt, pedig elég nehéz lábam van.
Elgondolkodtam azon például, hogy még talán a politika vagy a foci – pedig ezek komoly dolgok – sem osztotta meg úgy az embereket, mint a vírus meg az oltás. Kőkemény barikádfalak és meggyőzhetetlen fejek. Ennyi. Láttam már hirtelen egymásba szerető politikusokat, egy sör mellett összebarátkozó futballdrukkereket, de a Covid-ban egyet nem értők – főként a tagadók csapata – megfordíthatatlanok. Pedig a harmadik dózis látványosan csökkenti a delta variánssal való fertőzés esélyét, fejtette ki Kemenesi Gábor virológus. A delta variáns esetében az oltottak és nem oltottak hasonló mennyiségű vírust ürítenek a felső légutakból, ha megfertőződnek. Tehát bár az oltás nagyban segíti a súlyos megbetegedés kivédését, a fertőzés esélyét is csökkenti, ám nem szünteti teljesen meg. Az oltottaknál viszont a vírusszám egy hét után jelentősen apadni kezd. Mit tehetünk? Beltéren maszkviselés, szellőztetés, távolságtartás. Közben folyamatosan a veszély, mert a járványgócokban a beoltott társadalmakra is mind nagyobb kockázatot jelentő variánsok születhetnek majd. Ezért nagy baj ez az áldatlan vita, amiben nem is annyira a „hívők” ludasok, mint inkább a „papjaik”.
Aztán elgondolkodtam azon is, amit nemrég olvastam egy keresztyén honlapon, amely azt taglalja, hogy milyen kevesen teszünk életcél-nyilatkozatot. Bevallom, nem is hallottam erről a fogalomról, ezért most megosztom a lényeget. Tulajdonképpen csak arról volna szó, hogy megálljunk egy „hamvasbélai” csend-pillanatra, és elgondolkozzunk azon, hogy miért tesszük, amit teszünk. Sürgünk-forgunk megállás nélkül akár a magán-, akár a társadalmi életben, de mit érünk el vele?
„Ha őszintén arra jutunk, hogy mindez kevésre volt elég, vajon miért tesszük továbbra is azt, amit addig? Sokan szorgalmasan törekszünk arra, hogy megváltoztassuk a minket körülvevő világot, de mi van, ha bár jól néz ki, amit csinálunk, egyszer csak rádöbbenünk, hogy túl sokáig futottunk már egy helyben? Mindannyian vágyunk arra, hogy az életünk számítson és legyen értelme.” Joe Coggeshall beszél az életcél-nyilatkozatról, azt mondja, hogy a sikeres cégek is kiadnak hasonló nyilatkozatot céljukról vagy küldetésükről. Ez alapján felveti, hogy akkor nekünk, egyszerű embereknek miért nincs ilyenünk?
Ha komolyan vesszük ezt a feladatot – ha úgy tetszik, kihívást –, és nekilátunk a nyilatkozat megírásának, akkor látjuk csak, hogy mekkora fába vágtuk a fejszénket. Mert ez egy nagyon kemény szembenézés önmagunkkal. Ha teljesen őszinték tudunk lenni saját belsőnkkel, amikor leltárba vesszük eddigi életünket, akkor azzal is szembesülhetünk, hogy eddig egy teljesen léha, céltalan, értéktelen létet éltünk, mely kifelé tetszetős volt ugyan, de tartalmilag teljesen üres. Ám ha ezt a felismerést túléltük, akkor a leírt életcél az iránytűnkké válik, amely eszköz „képessé tesz még a jó elhagyására is a legfőbb jó megtalálása érdekében”.
Nos, kicsit zsong a fejük? Nem baj. Azért – is – van. Használjuk.