Farcádi Botond
Valahányszor valamilyen krízis fenyeget, újra és újra azzal szembesülünk, milyen hihetetlenül cselekvésképtelen, mennyire tehetetlen a román állam, az ország élén álló döntéshozói réteg. Így volt a gazdasági válság idején, amikor a Nemzetközi Valutaalap utasításait szolgai módon végrehajtva, brutális megszorításokkal, lényegében a polgárok hátán lábalt ki a gödörből az ország, ugyanezt láttuk tavaly, a járvány beköszöntekor, amikor hónapokon át teljesen felkészületlenül, kiszolgáltatottan, a kezdeményezőkészség és önálló cselekvés teljes hiányában evickélt az ország a koronavírus szorításában, és ugyanezt látjuk most, amikor az energiaárak emelkedése okoz egyre nagyobb gondokat.
Florin Cîțu kormányfő és Virgil Popescu energiaügyi miniszter tegnapi nyilatkozatai, valamint Marcel Ciolacu, a vezető ellenzéki erőt képviselő Szociáldemokrata Párt elnökének kijelentései tökéletesen illusztrálják a romániai válságkezelést. Ha nagyon derűlátóan szeretnénk viszonyulni a mindannyiunk számára égető kérdéshez, annyit állapíthatunk meg, hogy most legalább egyre többet beszélnek a problémáról. Florin Cîțu tegnap újabb válságtanácskozásra hívta az illetékes minisztereket, állami hatóságokat, konkrét intézkedéseket azonban ezúttal sem jelentett be.
Pontosabban bejelentette, hogy mit nem kívánnak meglépni: nem akarnak felső határt szabni az energiaáraknak, és nem szeretnék csökkenteni az általános forgalmi adót az ágazatban. Megoldás tehát csak a sérülékeny fogyasztóról szóló törvény elfogadása lehet, illetve állami támogatás folyósítása a villany- és gázszámlára. A kormányfő nem mulasztotta el, hogy ez ügyben is odaszúrjon egyet riválisának a Nemzeti Liberális Párt elnöki tisztségéért folyó versenyben, megjegyezve: sem a szenátus, sem a képviselőház elnöke nem sietett rendkívüli ülésszakot összehívni a törvény elfogadása végett. Aztán némi fenyegetőzés, hogy nem tűrik a politikai klientúra uralmát, hogy rendet tesznek az állami vállalatok háza táján, hogy nem engedik begyűrűzni az inkompetenciát, hogy az állami hatóságok majd fellépnek, ha visszaélést tapasztalnak, s végül a nagy cél megfogalmazása: Romániának el kellene érnie az energetikai függetlenséget.
Ezzel véget is ért a miniszterelnöki válságkezelési performance, mi meg csak bólogatunk, hogy bizony, el kellene érnie ama függetlenséget talán más ügyekben is, de legalább ebben, s hogy ez mind szép és jó, de akkor végül mi is a döntés? Nem sokkal visz közelebb a megoldáshoz az energiaügyi miniszter sem, aki ellenőrzéseket, bírságokat helyez kilátásba, de az ellenzék sem túl meggyőző, amikor Marcel Ciolacu révén azt nehezményezi, miért nem csökkenti a kormány a földgáz és az energia áfáját.
De ne csodálkozzunk, mindig is ilyen volt a romániai válságkezelés: tétovázásból, vagdalkozásból, felelősséghárításból, homályos ígéretekből sosincs hiány – éppen csak a gyors, határozott, bizalmat építő intézkedések hiányoznak.
