Hogy miért csomborosok a kézdimartonosiak, azt csak az tudná megmondani, aki reájuk ragasztotta ezt a nevet. Amikor itt voltak a tótkomlósi testvértelepülés magyar vendégei, nem mindenki ismerte a csombort. Pedig sem a véres hurka, sem a káposzta nem igazi jóféle csombor nélkül! Jobb ez a nevezgető, mintha azt mondanák, hogy fösvények vagy éppen hazugok vagyunk – vélekednek a helybeliek.
Homályban a kétlaki plébánia
Nagy József martonosi plébános szeretne többet mesélni Martonos régmúltjáról, de ehhez egyháztörténész segítségére volna szüksége, például a fiatal Pénzes Lorándéra, aki sok-sok katolikus kisközösség múltjára derített már fényt. Annyit tudunk, hogy az egykori martonosi katolikus filia hosszabb időn át az ozsdolai anyaegyházhoz tartozott, s csak később csatolták Bereckhez.
– Jó volna belepillantani a filia régebbi jegyzőkönyveibe – mondta a lelkész – Van itt egy hegy, aminek Kápolna-tető a neve, van olyan hely, hogy Kápolnaszer, ezek mind régi érdekességeket rejtenek. Szájhagyomány szerint a mai plébánia kertjében is lett volna egy kápolna, de erre csak a régészek tudnának feleletet adni. Bereckben fennmaradt egy régi Szent Anna-kép, lehet, hogy innen, Martonosról került oda, ugyanis a jelenlegi oltárképünk más, mert ezen Szent Joachim is látható, nem rég végezte el restaurálását Tódor Előd.
Sejtjük, hogy a protestáns vidékeken kevesebben tudnak Szent Annáról és Szent Joachimról, a Boldogságos Szűz Mária szüleiről, akikre július 26-án liturgikus búcsúnapon emlékeznek, ez a falu legnagyobb ünnepe. Nagy József atya haralyi származású, de csak nagy kerülővel, 2018-ban került haza a felső-háromszéki Kézdimartonosra, ahol folytatnia kellett a hosszúra nyúlt templomi-felújítási munkálatokat, melyek még látogatásunkkor sem fejeződtek be, az utolsó simításokon, a templomfal belső szellőztetési rendszerén akkor dolgozott éppen egy gyergyószentmiklósi cég. A martonosi katolikus eklézsia lélekszáma 335, közülük 132 magyar anyanyelvű cigány, és ez részben megmagyarázza a közösség anyagi erejét is. Dani Dezső megyebírótól tudjuk, hogy folyamatosak a kiadásaik, de ezek fedezésébe besegített többek között a berecki önkormányzat és a megyei tanács is. Helyénvaló ez a jóakarat, mert maholnap egyetlen fórum az egyház, amelyben még bízik a nép, ahol magyarul prédikálnak és magyarul énekelnek, s melynek területére menekítjük be székely zászlóinkat, jelképeinket.
– Vége felé járnak a munkálatok, de tennivaló mindig akad – fejezte be a megyebíró – ugyanis soron lenne még az orgona rendbetétele is.
Kézdimartonos régebbi település, de valahogy úgy alakult, hogy neve első alkalommal csak az 1567-béli összeírásban jelenik meg. Egyik legrégebbi famíliája a Nagy család, közéjük tartozik Nagy Gergely, aki egy ütközet alkalmával megmentette uzoni Béldi Kálmán életét, és 1619-ben ezért lovas hadnagy lett, Gyulafehérváron pedig nemességet kapott. Ezt örökölték fiai, Gábor, Péter és András, akik lófőséget kaptak. Ebben az időben rajtuk kívül még négy gyalogkatonát jegyeztek a faluban, a lakosság többi része az ozsdolai Kun István gróf jobbágya volt. A mesélő szájhagyományt próbálta feleleveníteni Farkas Róbert.
– Nincs kizárva – mondta, hogy a Kápolna-tetőről a régiek leköltöztették a kápolnát a Kápolnaszer nevű helyre, ami itt van nem messze a falu alatt, és történetesen Lupán Farkas József nagyapám tulajdona volt, s amikor ott a mezőn dolgoztunk, az eke gyakran köveket, fal-maradványokat dobott ki.
Ezt a dolgot jó volna kideríteni már csak azért is, mert a jelenlegi templom aránylag új épület. A martonosi görögkeleti vallásban élő románságnak külön ortodox temploma van a falu fölött emelkedő hegylábi dombon, amit 1796-ban építettek Nagyboldogasszony tiszteletére, régebbi tehát, mint a mai magyar templom.
Szent Anna-oltár
Bálint László megkésett emléke
Bálint atyára sajnos már alig emlékeznek a faluban. Ő volt az a berecki plébános, alesperes és kerületi főjegyző, aki Tibád Sándor berecki fungens helytörténész és író adatai szerint 1872-től 42 éven át szolgálta a berecki katolikus egyházközséget, de őrző szeme ügyelte a kédimartonosiak életét is. Az ő idejében épült a századfordulón (1898–1905) a jelenlegi Szent Anna-templom. Hajnald püspök szentelte pappá 1862-ben, áldásos tevékenységéért Potsa József, Háromszék vármegye főispánja Koronás Aranyérdemrenddel tüntette ki. Lönhárt püspök idején kormányzó főesperes lett, I. Ferencz József király tiszteletbeli kanonokká nevezi ki, a millennium esztendejében pedig Gyulafehérváron mint szentszéki ülnök esküdött fel és vörös öves pap lett. Kedvelte a csendes Martonost, ott töltötte öregkorát. 1903-tól betegeskedett, 1914-ben nyugdíjazták, 1933-ban hunyt el 96 éves korában. Végakarata szerint a martonosi templom alagsorába helyezték örök nyugalomra. Látogatásunk jó alkalom volt arra, hogy egy kis fény derüljön személyére, hiszen hívei lelki nevelésének szentelte életét, korában ugyan méltányolták tevékenységét, de a martonosiak nem jelölték meg nyughelyét, ahová legalább egy szál virágot el lehetne helyezni a templom építtetőjének emlékére. A plébánián őrzik arcképét, méltó elismerése azonban egy emléktábla elhelyezése lenne a felújított templomban.
Farkas Róbert, a faragómester
Faragómester vendégeként „Anti bácsi” emléke
Farkas Róberttel régi ismerősök-barátok vagyunk. Apai ági ősei a csernátoni kúriás Farkas-Konnáth famíliából származtak, édesanyja martonosi Forró Mária volt, Forró Antal (1924–1982) grafikus, festő, főiskolai tanár édes testvére (kép). Róbert kisfiú korában sokszor meglátogatta nagybátyját Kolozsváron, gyerekként ő is szeretett rajzolni, de végül a faragóművészetnél kötött ki: saját maga alkotja meg díszítőelemeit, majd kifaragja. Fia – Alpár – sportmesteroktató Kézdivásárhelyen, apjától tanulta meg ezt a csodamesterséget, amelynek gyakorlásában csupán a szabadidő hiánya akadályozza meg. Anti bácsi, ahogy unokaöccse emlegeti nagybátyját, a falu híres szülötte, aki a kézdimartonosi, kézdivásárhelyi, sepsiszentgyörgyi tanuló évei után, 1950–1956 között a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán tanult, és 1960–1982 között annak volt tanára. Kolozsváron élt és alkotott, de soha nem lett hűtlen szülőföldjéhez. Tájkép-művészetében a Nagy Istvánra utaló hagyományokat folytatta. Előszeretettel művelte a pasztelltechnikát. 1957-től több erdélyi városban szervezett kiállítást. Banner Zoltán szerint ő „a székely festőiskola jelentős művészegyénisége”. Lánya a kolozsvári Forró Ágnes (sz. 1956) hasonlóképpen szépszerető: keramikus, grafikusművész.
– Nagybátyám valóban gyakran jött haza Martonosba és itt is alkotott – meséli Róbert. A rendszerváltás után javasolták, hogy a martonosi iskola vegye fel a művész nevét, ami sajnos nem kapott támogatást. Róbert mindent megmozgatott nagybátyja emlékének megőrzése érdekében. Vetró András Forró domborművét bronzba öntette és elhelyezte a falu iskolájának falán, hogy ismerkedjenek a fiatalok, a pedagógusok Martonos jeles szülöttével. Bár úgy alakult, hogy a művész-tanárt a Házsongárdi temetőbe helyezték örök nyugalomra, a faragómester unokaöcs díszes kopját állított emlékére a martonosi magyar temetőben is. Kézdimartonos jeles szülöttéről sem Kézdivásárhely, sem pedig Bereck község nem feledkezett meg, tárlatok során idézték emlékét. Róbert fafaragásaiban a háromszéki motívumok dominálnak sajátos vonalvezetési stílusban, amelyre a vastag, robusztus elemek jellemzők. Tehetsége leginkább a székely kapuk készítésében érvényesült. A legelső székely gyalogkaput 1990-ben készítette Kézdiszentlélekre. Nagy és gyalogkapuinak száma mára elérte a 78-at, ennek egy része külföldön áll. Elmondása szerint legimpozánsabb díszkapuja, amire nagyon büszke, a Szegedi Vértónál található, a legnagyobbik Alsólemhényben. Több száz címer, harangláb, dombormű, kopjafa, temetői anyakereszt viseli keze munkáját. Elismerésben részesítette Szili Katalin, 2008-ban megkapta a Népi fafaragás mestere címet és a Népművészetért Díjat a Romániai Magyar Népművészeti Szövetségtől.
Dimény Zoltán, Bereck község polgármestere jelezte kérésünkre, hogy a községközpont és Kézdimartonos közötti aszfaltozott útszakasz mentén már a földben van a víz- és csatornavezeték, jártunkban-keltünkben a faluban is láttuk, hogy a település belterületén is dolgoznak a közművesítésen, ez is feltétele az éledező faluturizmusnak.
Dani Dezső megyebíró
A csend és gyógyulás martonosi fészke
Ott, ahol a nagyon kompakt kárpáti homokkövek képezik a mély altalajt, jellegzetes édes-kénes (kénhidrogénes és szulfátos) ásványvizek keletkeznek, helyenként jelentős hozammal. Ilyen, mozgásszervi bajok kezelésére alkalmas víz tör fel a martonosi erdőben is. A megye legjelentősebb, minőségi kénes vizes gyógyfürdője a Háromszéki-havasok nyugati lába alatt, eléggé elszigetelt helyen elterülő kézdimartonosi fürdő. A falut és a fürdőtelepet összekötő utat a Borvizek útja-program során felújították. Mivel a homokkőből szivárgó ásványvíznek itt nem elegendő a hozama, régi idők óta gyűjtőmedencékben tárolják a gyógyvizet, ami nincs hátrányára. Ha a tárolással valamennyit veszít is a lassan elillanó kénhidrogén-tartalmából, oldott kéntartalma megőrzi gyógyerejét. A fürdőt a berecki önkormányzat működteti.
Fürdőkúrára főleg a gyulladásos szakaszon túl levő reumás bántalmakban szenvedők keresik fel. Ivókúrában a savtúltengés ellen használják sikerrel. Végeláthatatlan fenyvesek tisztásokkal váltogatják egymást a falu fölött, biztosítva a friss és a negatív ionokban gazdag jó levegőt. A tisztásokról páratlan panorámában bontakozik ki a Felső-Háromszéki-medence.
