Szombaton kora délelőtt, még mielőtt a régi motorok indítására került volna a sor, a magyarországi gépészek – régóta visszajáró vendégek Csernátonban, az évek során számtalan gépet keltettek újra életre – a temetőben gyűltek össze tiszteletüket leróni az immár néhai Haszmann Pál sírjánál. Hagyomány lesz ebből is, a Csernátoni burrogtató nélkülözhetetlen pillanata, hiszen akik ismerték Pali bácsit, nem tehetik meg, hogy emlékének ily módon ne adózzanak.

A Csernátoni burrogtató hivatalosan a faluban tett tiszteletkörrel kezdődik, ilyenkor a régi és új traktorok, mindenféle mezőgazdasági gépek – és nem csak, hiszen a sorba már veterán autók és motorkerékpárok is beállhattak – a múzeum udvaráról indulva Alsócsernáton központjáig pöfögnek el, útvonalukon végig lelkes fogadtatásban részesülve. A múzeumba visszaérve minden felvonuló járművet bemutatnak az ott összegyűlő közönségnek, a taps mindenkinek kijár, aztán a leparkoló gépeket lehet még csodálni, felülve rájuk fényképezkedni. Közben az udvar egyik-másik részén néha újabb motort indítanak el a gépészek, a gőzgépek mozgásba hozásának ceremóniája mindig sok érdeklődőt vonz. Miként a cséplés is, amit az idősebb nemzedék nosztalgiázva csodál, ők még dolgoztak ilyen módszerrel, ismerik a folyamatot, magyarázzák kéretlenül is a körülöttük állóknak. És közben a színpadon egymást váltják a fellépők, a Felső-háromszéki Ifjúsági Fúvószenekar előadása nagyon nagy tapsot kap, a kézdivásárhelyi Pitvar néptáncegyüttes táncra, a Lukács Mihály előadásában felhangzó operettslágerek dúdolásra késztetik a közönséget. És a vendég észre sem veszi, mikor hajlott délutánba a nap, számba sem veszi, hány régi jó baráttal találkozott s hány újabbra tett szert, csak a hazaindulás kényszere ébreszti rá, milyen jó részese lenni a Csernátoni burrogtatónak.