Majdnem a teljes bukaresti politikai elit az RMDSZ lábai elé borult a szövetség hétvégi marosszentgyörgyi kongresszusán, a kormányzati partnerektől vagy éppen a fő ellenzéki erőtől érkező dicséretek és bókok jócskán túlléptek a kötelező, protokolláris köszöntők határán, Marcel Ciolacu, Florin Cîțu vagy éppen Ludovic Orban Kelemen Hunor és csapata legnagyobb rajongóinak tűnhettek. Végzetes hiba lenne azonban megszédülni e mézesmázos szavaktól, az RMDSZ-nek ugyanis nem román pártvezetők elismerésére van a legnagyobb szüksége, hanem a Romániában élő magyarság bizalmának megtartására, visszanyerésére.
Politikai beszámolója alapján elvileg tisztában van ezzel Kelemen Hunor is, aki emlékeztetett: az RMDSZ-nek a kormányzati munka során sem szabad megfeledkeznie arról, hogy a nemzeti identitás a legfőbb közösségszervező elv. Pragmatikus, az igen-igen instabil bukaresti politikai viszonyokhoz igazított célnak tűnik a családpolitika új alapokra helyezését célzó törvénycsomag kidolgozása – a román politikai elit egyelőre nem vesz tudomást az országot sújtó demográfiai válságról, ebben a kérdésben még arra is mutatkozik némi esély, hogy konszenzus alakuljon ki a nagyobb pártok körében. Feltűnően kerülte viszont Kelemen Hunor a nemzeti identitással kapcsolatos kérdéseket, a nyelvi, közösségi jogok bővítését célzó javaslatokat, intézkedéseket. Az egyetlen erre vonatkozó célzás a kisebbségi törvény, melyről még mindig csak most kezdődnek az egyeztetések. Szemmel láthatóan nem akarta az RMDSZ, hogy bármiféle konfrontációra alkalmas témát dobjanak be az amúgy is tomboló politikai viharok közepette.
Sőt, a kongresszus egészére jellemző volt, hogy szinte kizárólag olyan témák kerültek napirendre a beszédek során és az eseményt követő sajtónyilatkozatokban, amelyek semmilyen módon senkinél nem ütik ki a biztosítékot. Nem üzent itt egymásnak a két rivalizáló liberális politikus, Ludovic Orban és Florin Cîțu sem, de még Marcel Ciolacu szociáldemokrata pártelnök is jóformán csak olyan témákat vetett fel, amelyek némiképp a kormánypártok és ellenzék közötti együttműködés lehetőségeit villantották fel. Egyetlen kis odaszúrást találunk, és azt éppen Kelemen Hunor irányozta a kormányból kilépő, magát a kongresszuson sem képviseltető USR PLUS irányába azzal a megjegyzéssel, miszerint a koalíciós pártoknak távlati választási taktikák helyett választóik valós igényeire kell figyelniük, mert például az embereket a kétfordulós polgármester-választás nem érdekli, de nagy szükségük van a családtámogatási és gyermeknevelési rendszer megújulására. Mindezek alapján eléggé határozottan látszik: a pártvezetők számolnak azzal, hogy kisebbségi kormányzás következhet hamarosan, mely során a PNL és az RMDSZ képviselőiből álló kabinetet kívülről, a parlamentből támogatja – és jelentős mértékben befolyásolja, korlátozza, felügyeli! – a Szociáldemokrata Párt.
Egy újabb – nyíltan vállalt vagy háttéralkuk mentén működő, valamiféle torzan értelmezett nemzeti érdekre hivatkozva – szociáldemokrata–liberális nagykoalíció pedig az RMDSZ mozgásterét is jelentősen csökkentené, hiszen a szövetség mostani bukaresti rajongói igen gyorsan és nagy lendülettel nevezhetnének be a Romániában a választások közeledtével időről időre megrendezett magyarellenességi versenybe.