Szárazajta református templomában a 77 esztendővel ezelőtti tragikus eseményekre emlékeztek tegnap. A fejet hajtók közt voltak a tizenhárom mártír – Elekes Lajos, Gecse Béla, Nagy András, Nagy D. József, Nagy Sándor, Málnási József, Németh Gyula, Németh Izsák, Szabó Beniám, Szép Albert, Szép Albertné Málnási Regina, Szép Béla és Tamás László – utódai közül többen, és olyanok is, akik a Iuliu Maniu Önkéntes Zászlóalj betörését és kegyetlenkedését – gyermekként – átélték.
Kelemen-Karikás Árpád lelkipásztor a Pál apostol efézusbeliekhez írt leveléből vett igére (5:15-16) alapozta prédikációját. Mint fogalmazott, sokszor panaszoljuk, nehéz időket élünk, ha tehetetlennek érezzük magunkat, ha a helyzeten nem tudunk változtatni, segíteni, ha tehetetlenséget, bizonytalanságot érezünk, ha a jövőtől félünk és aggódunk, ha elfáradtunk a mindennapok munkájában. Bármilyen korban éljünk, ezeket legtöbben érezzük és kimondjuk. Az ige viszont sokkal többről szól, amikor gonosz időkről beszél, hiszen a gonoszban kimondatlanul is ott az ellenséges és káros. „Hetvenhét éve nemcsak nehéz időket éltek, hanem emellett ott volt az emberi gonoszság, ami rátevődött ezekre a nehézségekre. Az istentelenek ármánykodása, acsarkodása és gyilkos szándéka” – mondotta.
A tiszteletes felidézte: 1944. szeptember 26-án az iskolaudvarra összegyűjtötték a falu legjavát, és sok kegyetlenkedés, megaláztatás történt. Aztán évekig némák maradtak a harangok, mert megtiltották, hogy megszólaljanak, még istentiszteletre sem hívogathattak. Most, amikor mégiscsak szép ruhát ölthetünk, bizonyos korlátozások mellett gyülekezhetünk, emlékezhetünk és imádkozhatunk, azt mondjuk, nehéz időket élünk? Gondoljuk meg, miket mondunk, mikor panaszkodunk – fogalmazott.
Az emlékezők az iskola előtt felállított emlékműhöz vonultak, ahol az IKÉ-sek szavalatból és énekből álló műsorát követően, a Történelmi Vitézi Rend törzskapitánya, Bartha Imre szavalta el Wass Albert Nagypénteki sirató című versét. A szárazajtai gyökerekkel rendelkező Papp Attila sepsiszenntgyörgyi református lelkész a hetvenhét esztendővel ezelőtti eseményeket a Szárazajta történelmébe örökre beíródott időpontnak mondotta, a kegyetlenkedők céljaként pedig a félelemkeltést nevezte meg. „Az emberi történelem azt igazolja, hogy mindig is voltak időszakok, és mindig is lesznek olyan időszakok, amikor bizonyos érdekcsoportok azt akarják, hogy az emberek féljenek; mert aki fél, az nem tud alkotni szépet, jót, aki fél, nem tud igazán szeretni, aki fél, annak már nincs ereje ahhoz sem, hogy szóljon, hogy kiáltson. Mit tehet az ember? Meg kell szabadulnia félelmeitől. És ebben Isten áll a segítségünkre. Igen, az az Isten, aki szerette ezt a közösséget, aki ezt a közösséget meg tudta erősíteni, talpra tudta állítani akkor, amikor a félelem lett úrrá az emberi szívekben, az emberi lelkeken. Mert az isteni szeretet pontosan abban mutatkozik meg, hogy azt a rosszat, ami esetleg a siralom völgyében várna ránk, azt is javunkra fordítja” – mondotta a tiszteletes.
A megemlékezés a kegyelet koszorúinak elhelyezésével, a székely és magyar himnusz közös éneklésével ért véget. Közreműködött a helybeli rezesbanda.
