ÖNKORMÁNYZATI LÉGITÁRSASÁG. A Bihar megyei önkormányzat tegnapi ülésén elfogadta a nagyváradi önkormányzattal közösen alapítandó légitársaságról szóló határozatot. Az ülés előtti online sajtótájékoztatón Ilie Bolojan megyei tanácselnök és Florin Birta polgármester ismertette a társaság tervét.
Florin Birta elmondta: a társaságot Air Oradeának fogják nevezni, a nevet a múlt héten lefoglalták az illetékes hatóságnál. A céget 15 millió lejes alaptőkével jegyzik be, a város 60 és a megye 40 százalékos részesedésével. A polgármester elmondása szerint a társaság hétköznapokon három, hétvégén pedig két járatot indít Bukarestbe, emellett heti négy nemzetközi járat indítását tervezik négy, fontos csomópontnak számító repülőtérre. Megjegyezte: elkészült az üzleti terv, amely alapján hamarosan el fogják dönteni, hogy sugárhajtású vagy légcsavaros repülőgépeket állítanak üzembe, és azt is, hogy bérlik vagy megvásárolják ezeket. Ilie Bolojan megyei tanácselnök a térség stratégiai jelentőségű projektjének nevezte a légitársaság megalapítását. Szerinte Nagyvárad és Bihar megye ezáltal felkerül a fejlődés globális térképére, és vonzóbbá válik a befektetők számára. (MTI)
SZÉTLOPTÁK A KÖZVÉCÉT. Több százezer eurós kár keletkezett Suceaván egy közvécében, mielőtt még hivatalosan átadták volna azt. Az elkövetők több mint 500 ezer lej értékű berendezést loptak el a létesítményből, és ez csak akkor derült ki, amikor 2021 áprilisában hivatalosan is átadták az épületet. Az ismeretlen tettesek még a szennyvíztisztítót is ellopták, a légfúvóval és a vezérlőpanellel együtt (300 ezer lej értékben), valamint a szivattyúcsoportot (vezérlőpanellel, hidroforral), de más berendezéseket is, összesen mintegy 110 ezer euró értékben. A munkálatokat már 2020 szeptemberében befejezték, ám az átadás csak 2021 áprilisában történt meg, utána további 3 hónapot késlekedtek a kárfelméréssel, és rendőrségi feljelentést tulajdonképpen csak 2021 júliusában tettek. A nyomozást nehezíti, hogy a közvécénél nem volt térfigyelő kamera, és azt sem lehet pontosan tudni, hogy a lopásokat mikor követték el. (ziare/Transindex)
ÉVFORDULÓT ÜNNEPEL A SAPIENTIA. Húsz éve, 2001. október 3-án nyitotta meg kapuit a Sapientia EMTE. Húsz év alatt sokat fejlődött az intézmény: az akkori két oktatási helyszín – Csíkszereda és Marosvásárhely – azóta kiegészült Kolozsvárral, majd Sepsiszentgyörggyel, és folyamatosan bővül az oktatási kínálat is. Az idei jubileumi rendezvény a húszévnyi fejlődés ünnepe – szögezték le felhívásukban a szervezők. Kiemelték: a program egy részét a város lakói és az ide látogatók számára is hozzáférhetővé teszik. Ennek megfelelően a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának parkolójában megszervezett zenei programokon mindenkit szeretettel várnak szombaton 17 órától. Először Smoothnoise zenél, majd Szabó Balázs Bandája koncertezik, végül pedig a Halott Pénz egyik tagja, DJ Venom lép fel. Látványban sem lesz hiány: a csíkszeredai kar nemrég felújított épületét kivilágító fényjátékkal is készülnek a szervezők. (Maszol)