Alkotmányellenes a törvénytervezet

2021. szeptember 30., csütörtök, Belföld

A nép ügyvédje szerint alkotmányellenes módon tenné kötelezővé a kormány az uniós digitális COVID-igazolványt az egészségügyi dolgozók és a szociális otthonok alkalmazottai számára a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet idején.

Az ombudsmani hivatal tegnap közölte, hogy egy alkotmányjogi panasz nyomán megvizsgálta azt a két közvitára bocsátott jogszabálytervezetet, amelyek hatályba lépésével azoknak az orvosoknak, nővéreknek, akik még nem oltatták be magukat vagy nem gyógyultak meg a koronavírus-fertőzésből, saját költségükön kell majd rendszeresen teszteltetniük magukat ahhoz, hogy dolgozhassanak. A nép ügyvédje felhívja a figyelmet arra, hogy a két jogszabály megszegi az alkotmánynak a munkához és a szociális védelemhez való jogról, a jövedelemszint szerinti diszkrimináció tilalmáról, illetve a szociális otthonok lakóinak jogairól szóló cikkelyeit, sértik a jogegyenlőség elvét, és a jogszabályokkal okozott hátrányaik aránytalanok a kitűzött célokhoz képest. Az ombudsmani hivatal arra is felhívja a figyelmet, hogy az alkotmány szerint a jogok és szabadságok kizárólag parlamentben elfogadott törvényekkel korlátozhatók, sürgősségi rendeletekkel nem.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 399
szavazógép
2021-09-30: Belföld - :

Hírsaláta

ÖNKORMÁNYZATI LÉGITÁRSASÁG. A Bihar megyei önkormányzat tegnapi ülésén elfogadta a nagyváradi önkormányzattal közösen alapítandó légitársaságról szóló határozatot. Az ülés előtti online sajtótájékoztatón Ilie Bolojan megyei tanácselnök és Florin Birta polgármester ismertette a társaság tervét.
2021-09-30: Belföld - :

Tartalékolnak a járványkezeléshez

Az RMDSZ javaslatára döntött mai ülésén a kormány arról, hogy, az állam tartalékalapjából 457 millió lejt különítenek el gyógyszervásárlásra és az intenzív terápiás kezelés költségének fedezésére – jelentette be Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.