Nagy D. István
Bárhogy és bármivel is magyaráznák, egy dolog kétségtelen: tombol a járvány. Napok óta kitartóan tízezer feletti a frissen azonosított koronavírusos fertőzöttek száma, megállíthatatlanul vörösödik be az ország, az egészségügyi rendszer már megint teljesítőképessége határához érkezett, riasztó iramban nő az elhunytak száma. Az általános siralmas helyzetre ráadásként, mintegy átokként visszatért a kórháztüzek réme is, máris hét áldozatot követelve a konstancai járványkórházban, egyben egyértelművé téve: a járványfronton békés hónapokat e téren is sikerült elvesztegetni, és már a korábbi hullámokban szomorú körülmények között megismert, alapvető gondokat sem sikerült orvosolni.
Lobogtathatja bőszen Florin Cîţu kormányfő a számokat, melyek alapján ők bizony sokkal több pénzt adtak, mint bárki korábban az ágazat fejlesztésére, az újabb járványhullámra való felkészülésre, az osztogatásnak a nyomát nem igazán látni – tisztelet a kivételnek. Az pedig már egyenesen lesújtó, hogy maga a miniszterelnök elismeri, hogy bizony a rendszert felkészületlenül érte a járvány, de ez alkalommal is megpróbálja másokra áttolni a felelősséget, akik állítólag nem megfelelően költötték el az általuk biztosított komoly forrásokat.
Kérdeznénk tisztelettel, az ország jó gazdáiként – aminek ők magukat tekintik – hol voltak, amikor ezeket az életbevágóan fontos beruházásokat, fejlesztéseket el kellett volna végezni, miért nem sikerült időben ellenőrizni, hol tart mindaz, amire nem kevés pénzt szórtak szét? A válasszal sajnos tisztában vagyunk: vérre menő vetélkedés a pártelnökségért, koalíciós belháború, kicsinyes személyes bosszúk és összetűzések vették el drága idejüket, melyet egyebek mellett a járvány újabb hullámára való felkészülésre kellett volna áldozniuk. Az elhanyagolt, félresöpört, tessék-lássék kezelt és ezért halmokban álló problémákra nehéz jó kifogást találni, maradnak tehát a lózungok (sok-sok pénzt adtunk), erős jelmondatok (gyors megoldásokat követelünk, eljárunk, felelősségre vonunk, büntetünk!), és természetesen a felelősséghárítás. Ahogyan láthattuk azt például a kudarcos oltáskampány esetében is, melynek következményeit – esetszám, súlyos betegek, elhunytak – most látjuk igazi mélységükben.
Mindent összevetve a jó eséllyel épp végnapjait élő Florin Cîţu vezette kabinet nagyon megérett a távozásra, akár holnap is megbukhatnak. A gond csupán az, hogy ez nem old meg semmit. A vírus sem fordít hátat az országnak, és az egészségügyi rendszer sem lesz egyik napról a másikra felkészültebb. Ráadásul a hétvégi, tízezreket megmozgató egyebek mellett kormány-, megszorítás-, korlátozás-, oltásellenes tüntetések bizonyították: bárki kerül majd a bársonyszékbe, herkulesi feladat elé néz, hiszen a szomorú helyzet ellenére egyre nő a járvány- és oltástagadók köre, élükön olyan politikusokkal, akik még a halál árnyékában sem hajlandóak lemondani félrevezető, hazug lózungjaikról, botrányra alapozott utcasarki politizálásukról. Amivel ezreket csalnak lépre, anélkül, hogy valós megoldásokra képesek lennének.
