Ezért ő azt javasolja, hogy szabjanak egy plafont az egészségbiztosítási hozzájárulásnak. Nyilatkozata a kormányváltási lázban eléggé elsikkadt, pedig legalább az őt kinevező Florin Cîțu ügyvivő kormányfőnek azonnal és határozottan el kellett volna határolódnia tőle.

De nem tette, és így megerősítette, amit már hónapok óta egyre világosabban látunk: hogy a tisztességes és hozzáértő kormányzást, az emberek szolgálatába állított államot ígérő Nemzeti Liberális Párt vezető gárdája lényegében fütyül a közérdekre és a legkevésbé sem érdeklődik a lakosság valós gondjai-bajai iránt. Ahogy Ludovic Orban fogalmazott tegnap a képviselőház éléről távozóban: egy romboló csapat minden vállalását megszegte, és szó szerint levegőbe röpítette Romániát, védelem nélkül hagyva polgárait a járvánnyal és a gazdasági nehézségekkel szemben. És mintha nem lenne máris elég baj, a pénzügyminiszter tovább feszíti a húrt. Vîlceanu ezzel az ötletével nem csupán azt erősítette meg, hogy fogalma sincs a milliókat aggasztó megélhetési bizonytalanságról – emlékezzünk, kinevezésekor azt sem tudta, mekkora a minimálbér –, hanem azt is elárulta, hogy nem az életszínvonal általános emelésében érdekelt, hanem az anyagiakban amúgy sem szűkölködők életének további szépítésében.

Ez nem csupán azért felháborító, mert egy olyan valakitől jön, aki politikusi pályafutása előtt csak a mama (állami szerződésekből viruló) cégénél dolgozott, hanem azért is, mert olyan társadalmi berendezkedést vetít előre, ahol csak az jut megfelelő orvosi ellátáshoz, akinek pénze van. Az oktatásban máris ez az elv érvényesül, az elmaradt vidékeken, nélkülöző családokban növekvő gyermekek esélyei a továbbtanulásra és felemelkedésre, a szegénységből való kikászálódásra gyakorlatilag elenyészőek, és ezen a távoktatás csak rontott. A liberális kormány és annak tanügyminisztere, no meg a (még el sem kezdődött) Művelt Románia programot hajtogató államfő ugyanúgy nem tett semmit e tagadhatatlan, tudományos mérésekkel és kutatásokkal is igazolt jelenség ellen, mint ahogy az elődeik sem. A közpénzből dőzsölők jól elvannak a maguk különnyugdíjjal bélelt bársonyszékében, fényűző kedvteléseik között meg sem fordul a fejükben, hogy az általuk nyomorra, butaságra és betegségre ítélt tömegeknek köszönhetik mindezt – a társadalmi szolidaritásról, állampolgári egyenlőségről, az élethez és egészséghez való jogról ugyanis valószínűleg soha nem is hallottak ezek a magukat okosnak és legyőzhetetlennek képzelő parvenük.

Jó lenne Vîlceanut is lapátra tenni a Cîțu-kor­mánnyal együtt, már csak azért is, hogy az utánuk jövők okuljanak. Hátha egyszer valakik megtanulják, hogy a minisztereknek nem a kiváltságosokért, hanem a köz szolgálatában kell dolgozniuk.