Kereken 15 éve, hogy a kovásznaiak a központi parkban felállított Likas-kő emlékműnél emlékeznek a magyarországi ’56-os forradalomra. A népes résztvevők megszokott tábora idén nem gyűlhetett össze. Egy nagy méretű kokárda a kopjafán, egy kis csokor virág a kő likába – ez jelezte, hogy minden korlátozás ellenére megemlékeztek az ’56-os hősökről. A COVID-járvány miatti szigorítások okán nem gyülekezhettek a kovásznaiak az emlékműnél, de a hősök előtti tisztelgés nem maradt el: az eseményt a városközponti református templomba költöztették a szervezők. Nem telt meg ugyan az istenháza, de jelen volt a Havadtőy Sándor cserkészcsapat, énekkel-zenével a Kikapcsolsz zenekar.
A rendezvény fő szónoka Ertsey Attila, a magyarországi Kós Károly Alapítvány kuratóriumi elnöke volt, szónoklata emlékezetes marad a kovásznaiak számára. Beszédében az ’56-os forradalom eseményeinek ismertetése után hosszasan boncolgatta a jelen kihívását: az emberiség ellen irányuló világ-összeesküvést, melynek részleteire is kitért. A szónoklat a hallgatóság körében különféle véleményeket váltott ki. Legtöbben azt mondták: nem olyan fekete az ördög, mint ahogyan az előadó mutatta. Volt olyan hallgató is, aki mindent félretéve a szónoklat közben kiment a templomból.
Nagyobb empátiával hallgatták Bedő Zoltán, a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesületének elnöke beszédét, aki honfitársaihoz szólt az 1956-os magyar szabadságharc kitörésének évfordulóján. „Az akkori hősök szembeszálltak az akkori világ legnagyobb haderejével. Szembeszálltak, mert a szabadságvágyat egy ideig el lehet fojtani ugyan, de kilőni, kiölni nem lehet a magyar népből” – hangoztatta.
Ft. Péter Arthur, a kovásznai Szent István Király Római Katolikus Plébánia lelkésze arról beszélt, hogy az igaz ember életét két szó teszi teljessé: vallani és vállalni – ez utóbbi sokszor szalmalángként van jelen csupán – mondta a plébános. „Jaj nekünk, ha csak valljuk az eszmét, de nem vállalunk, életünket nem igazítjuk az eszmékhez” – mondotta.
A templombeli megemlékezés a magyar és székely himnusz eléneklésével zárult. A jelenlévők ezután egyénenként, kis csoportokban az ’56-os emlékműhöz vonultak, ahol elhelyezték a megemlékezés koszorúit – így a Likas-kő, virágokkal, nemzeti színű szalagokkal díszítve, újból felöltötte október 23-i megszokott látványát.
