Baróton három helyszínen hajtottak fejet az 1956-os forradalom és szabadságharc magyarországi és erdélyi mártírjainak áldozatvállalása előtt. A felszólalók méltatták a szovjet csapatokkal szembeszálló pesti srácok helytállását, kitértek az erdélyi szerveződésekre, a román állam megtorló intézkedéseire, és megemlékeztek azon 58 erdővidékiről is, akiket a forradalmat követő években a hatalom meghurcolt és elítélt csak azért, mert hittek a szabadságban. Felidézték Moyses Márton emlékét, aki 1956 októberében három társával – Bíró Benjáminnal, Józsa Árpád Csabával és Kovács Jánossal – együtt megkísérelt a forradalomhoz csatlakozni, ezért később börtönbüntetésre ítélték, majd az átéltek és az azokat az éveket követő ellehetetlenítése hatására 1970-ben Brassóban a kommunista párt székháza előtt benzinnel leöntötte és felgyújtotta magát.
A Baróti Szabó Dávid Középiskolában Jan Palach, Bauer Sándor és Moyses Márton emlékhelyénél Benedek Fanni diáklány azokról az évekről szólt, amikor a világháborút követő évtizedben a Rákosi Mátyás vezette államhatalom kisemmizte és a kegyetlen elnyomó apparátusával megfélemlítette a népet. Az elkeseredés és düh vezetett oda – mondotta –, hogy 1956 őszére küszöbön álljon a forradalom, majd az októberi és novemberi napok eseményeit elevenítette fel.
Szokoly Elek marosvásárhelyi közíró és emberjogi aktivista Moyses Márton nagyajtai szülőházánál 2005-ben mondott személyes hangvételű beszédét ismételte meg; lehetett közvetlen: az önkéntes tűzhalált vállaló Moyses Márton a Bolyai Farkas Líceumban osztálytársa és közeli barátja volt. „Becsületesebb, szabadabb életet akartál – akartunk, ha megengeded –, nem szégyen, hogy elestünk e harcban, másoknak is beletört már a foguk, de megpróbáltad – megpróbáltuk, ha megengeded –, s nem maradt nyomtalan. Te elmentél örök ifjan, mi itt maradtunk megöregedni, elfogatlanodni, megkopaszodni, hogy csupasz körmünkkel kaparjuk ki az élet sarkából az elrejtett igazságodat, mely nélkül élni lehet ugyan, de nem érdemes. Te is itt lehettél volna velünk, végezhetted volna mindennapi anyagcserédet, lelki kopoltyúidon át öncenzúrázhattad volna a kibírhatatlant, hogy ne kelljen bedilizni, de te korábban mérlegre tudtad tenni a valóságot, hogy a haszonban mennyi az ár, hogy élni aprópénzre váltva is lehet ugyan, de nem érdemes” – fogalmazott Szokoly Elek.
Védelmezzük értékeinket
A Petőfi Sándor utcában az 1956-os emlékműnél Benedek-Huszár János polgármester arról beszélt, hogy a háborút követően az emberek még hittek abban, hogy minden olyan lesz, mint korábban, pedig már hónapokkal a háború vége előtt, Jaltán ötven évre előre eldőlt Európa sorsa. Hamar kiderült, milyen jövőt szánnak a nagyhatalmak a Sztálin által saját hatáskörébe rendelt országoknak. Elcsalt választásokat követően jött a megfélemlítés, az államosítás és a kollektivizálás.
Legelsőként a keletnémetek, majd a magyarok, csehszlovákok, lengyelek lázadtak, 1989 novemberében ledöntötték a berlini falat, végezetül a véres karácsonyt követően a Temesvárról induló forradalom Romániában is megdöntötte az átkos rendszert. A magyar forradalom nem maradt az ország határain belül, hiszen egy vérből valók vagyunk, Erdélybe is átgyűrűzött hatása.
Demeter László muzeológus az elmúlt három évszázad szabadságharcaira tért ki: mindegyiket leverték, de mindegyik megacélozta erőinket, erősítette élni akarásunkat, sőt még az olyan tragédiákat is túléltünk, mint Trianon. Akik legyőztek, letiportak, elszakítottak végképp eltörültek volna a föld felszínéről, de mi mégis itt vagyunk, szülőföldünkön megmaradtunk, ápoljuk kultúránkat, odafigyelünk történelmi emlékeinkre, épített örökségünkre és erősödik közösségünk. A hatvanöt évvel ezelőtti események üzenete – köztük 58 erdővidékié, aki valamilyen módon szerepet vállalt benne –, hogy a honfoglaláskor vállalt feladatunkat lássuk el továbbra is, álljunk helyt, védelmezzük értékeinket és méltósággal éljük mindennapjainkat – mondotta Demeter László.
Szabó Előd, a Háromszék-Felsőfehéri Egyházkör esperese, ürmösi unitárius lelkész áldásában úgy fogalmazott, ahogy a hittel élő ember számára nincs lehetetlen, úgy a forradalom tisztaságában hívő srácok számára sem volt megvalósíthatatlan, s küzdöttek rendületlenül – akár a logika ellenében is – a végsőkig kitartva.
Szokoly Elek a művelődési ház kistermében mesélt középiskolai legjobb barátjáról, Moyses Mártonról, az 1956-os történésekről, az azt követő évekről, az önálló Bolyai-egyetem felszámolásáról és letartóztatásáról is. Moyses Mártont tüzes lelkű embernek mondotta, aki nem tartóztatta és türtőztette magát, hogy kimondja mindazokat az igazságokat, amiért érdemes volt meghalni is.
Az emberjogi aktivista bírálta a Székely Nemzeti Tanácsot, hogy a nagyajtai mártír emlékét kisajátítva hozta létre a Moyses Márton-díjat, és adományozta azt Beke Istvánnak és Szőcs Zoltánnak. Bár meglehet, hogy a kézdivásárhelyi fiatalok ártatlanul ültek a román állam börtöneiben, de a díjnak nevet adó és a díjat kapók értékrendje annyira eltér az övéktől, hogy előbbi nevében tiltakozniuk kell azoknak, akik ismerték őt – fejtette ki véleményét a nemrég tartott díjazás kapcsán Szokoly Elek.
