Az udvaron saját virággruppjaim voltak, a nagy körtefa alatt jókat lehetett aludni, és a padlásról, fásszínből mindig érdekesebbnél érdekesebb kincsek kerültek elő. Színházi előadást is játsztam az udvaron összegyűlt szomszédoknak. Huszonöt bani volt a belépő, Doina néniék még cukorkát is adtak. Az első szerelmem Bene volt, a szász fiú a szemben lévő házból, olyan szép kék szeme azóta sincs senkinek. Bánatomra következő nyáron már nem találtam, elköltöztek Németországba.

Sok barátom, barátnőm volt a Cenk alatti utcákban, mindig vártak, de legjobban mégis a nagymamával való csatangolásokat szerettem. Végig bandukoltunk a Kapu utcán a kedvenc cukrászdánkig, ahol megkaptam a világ legfinomabb csokifagyiját. Vagy felmentünk Bolgárszegbe a barátnőihez. Jópofa, vidám „öreglányok” voltak egytől egyig. Sok éve nincs már hová hazajárni Brassóban, nehéz volt és időbe telt ezt megszokni. De továbbra is egyik kedvenc városom.

Két hete, vasárnap délután verőfényes napsütés, és kedvem szottyan sétálni a brassói utcákon. Félóra, és már ott is vagyunk. Nosztalgiázom a javából, mutatom az épületeket, a kis hátsó utcákat, zugokat, melyekhez ezernyi emlék köt. Minden sarkot ismerek, mindenről eszembe jut valami. Persze, a Kapu utca már egészen másképp fest, mint gyermek- és fiatalkoromban. Elegáns üzletek, teraszok, kávézók, temérdek turista, nyüzsgő-pezsgő élet (még így, vírusidőben is), akár egy nyugat-európai nagyvárosban. Nem a hely változott, az mindig pont ilyen szép volt, csak most elegánsabb, puccosabb.

Elsétálunk a Fekete-templomig, majd kiválasztunk egy hangulatos teraszt, és leülünk egy kávéra. A téren lévő egyik padon meglátok egy idős nőt egyedül üldögélni. Mellette két nagyobb bevásárlószatyor, a lábánál kutya pórázon. Feltűnő jelenség. Fehér kötött sapkája alól kikandikálnak a festett vörös tincsei, erős a sminkje, és erős színekbe öltözött. Nappal szemben ül, szinte mozdulatlan. Lassan árnyékba kerül a pad, a nő átül kutyástul, szatyrostul a naposabb oldalra. Mi sem sietünk, jó itt nézelődni, beszélgetni. Fizetni készülünk, amikor észreveszem, hogy egy idős férfi ül a nő mellett, de nem túl közel hozzá. Nem láttam, mikor érkezett.  Egyre hűvösebb van, felállnak, és tétovázva elindulnak egy irányba. A férfi átveszi a szatyrokat, a nő viszi a kutyát. Összetartoznak vagy most ismerkedtek meg? Meg-megállnak, váltanak pár szót, továbbmennek, aztán eltűnnek a városháza sarkánál. Mi is indulunk, az autóhoz egy másik utcán megyünk vissza, én megint mesélek.

Itthon eszembe jut a kutyás nő, és mellette szatyrokkal a férfi. Bandukolnak, vasárnap este Brassóban valahová…