Kulcsár-Terza József a kommunizmus idejével hasonlította össze a jelenlegi helyzetet, kifejtette, előrelépés valóban történt, hisz megvan a választás szabadsága, és a szólásszabadság is adott, de felhívta a figyelmet arra is, hogy Románia még mindig nem hajlandó elismerni a kollektív jogokat. Példaként említette, hogy öt zászlót adományozott Kovászna megye tanácsának, de egy végleges bírósági döntés eltávolíttatta a székely és a magyar lobogót. Beszélt Beke István és Szőcs Zoltán jogtalan elítéléséről is, az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozat ígéreteiről. Elmondta azt is, hogy kétszer terjesztette a román parlament elé Székelyföld autonómiastatútumát (ennek angol nyelvű változatát egy székely zászló és három térkép kíséretében ajándékként adta át a jelenlevőknek), mindkétszer visszautasították, anélkül, hogy érdemi vitát rendeztek volna, a többség még mindig az elszakadás eszközének látja az autonómiát, ezért párbeszédre, a valós szándék jobb megismertetésére volna szükség. „Az idő egem, minket igazol, hisz nem kérünk mást, csak ami jár, ami Európa más államaiban bevett gyakorlat” – hangsúlyozta. Állítását megerősítették a konferencián részt vevő más előadók is, a dél-tiroli képviselő az ottani autonómiát ismertette, de felszólalt egy gagauz előadó is, aki elmondta, önrendelkezésük nem tökéletes ugyan, de legalább van.

A képviselő kifejtette, érdeklődéssel követték beszámolóját, sok kérdést tettek fel, és számos meghívást is kapott, jó lehetőségnek bizonyult a konferencia a kapcsolatépítésre. Ugyanakkor az ott szerzett tapasztalatok alapján a bukaresti parlamentben is vitákat szervezne az autonómiáról és a kisebbségi jogokról, nagy szükség van a párbeszédre, mert az a tapasztalat, hogy a román politikusok többsége nem ismeri e témákat, „ezekről a problémákról nem tárgyaltak Bukarestben kellő módon”.