Az utóbbi két-három hónapban felgyorsultak az események: a Fico-kormány legkisebb pártjának főnöke, a köztörvényes bűnözéssel gyanúsítható Jan Slota olyan magyarellenes kijelentéseket — sőt, fenyegetéseket — tett, amelyek már minden tűréshatáron átmentek. Ezeket soha nem utasította vissza sem a szlovák államfő, sem a kormányuk mostani vezetője, Robert Fico, s a mosolygó harmadik, a kormánykoalíció második erejének számító párt vezére, korábbi kormányfő is cinkosan és cinikusan dörzsölgette a kezét. Ez Vladimir Meciar, a kiérdemesült ökölvívó. Ami az elhíresült Malina Hedvig megveretése után kialakult elhidegülés után forróvá mérgesítette a magyar—szlovák viszonyt, az nem is annyira Slota elmebeteg kijelentéseivel duzzadt igazi konfliktussá, mint a Slota-párt, a tót nemzetiek oktatásügyi miniszterének intézkedései révén, mik oda vezettek, hogy szlovák—magyar hibrid tankönyveket kezdtek megjelentetni a Felvidéken, száműzve az ezeresztendős helyneveket, azokat 1919 utáni kitalációkkal helyettesítvén. S következtek a szlovákiai magyar iskolákat sújtó sorozatos diszkriminatív intézkedések, a források elvonása, az európai uniós pályázatokból való tendenciózus kirekesztésük. Mindezekre jó néhány lapáttal rátett a pozsonyi parlament is, mely már korábban kimondta a Benes-dekrétumok (a magyarok kollektív jogfosztottságának elve) sérthetetlenségét, s újabban a Magyar Koalíció Pártját ítélte el azért, hogy képviselői részt vettek a Kárpát-medencei magyar reprezentánsok fórumán. Szlovákia ezt a saját belügyeibe való beavatkozásnak tekinti, holott az igazság az, hogy ő avatkozik be más országok ügyeibe. Nem írok ,,belügyet" itt, mert ilyenről az Európai Unióba való belépés után már nem lehet (lehetne) beszélni. De Szlovákia beszél, s úgy tűnik, hogy számára az uniós csatlakozás csak arra volt jó, hogy még erősebben definiálja ,,nemzetállami" jellegét. Ez a fából való vaskarika gondolkodás egy semmiből lett állam kivagyiságát tükrözi, mely pillanatnyilag egy kivételesen gyors gazdasági emelkedés délibábjára alapozódik. A délibáb pedig nagyon gyorsan szerte fog foszlani, hiszen tót atyánkfiai hirtelen felfutása csaknem teljes egészében a külföldi beruházásokra, az oda telepített autóiparra alapozódik. Hát ezért kell a rezzenetlen arcú, kiismerhetetlen szándékú Robert Ficónak a ,,magyar kártya", hogy összeomlás esetén is meglegyen a szükséges ellenségkép.

A dolgok eldurvultak, s szinte szükségszerűen vezettek el a tragikomédia tartományába. Ide tartozik a dunaszerdahelyi rendőri brutalitás, a magyar szurkolók megveretése. Tévedés ne essék, egy pillanatig sem értünk egyet azzal, hogy magyar futballhuligánok flangáljanak akár otthon, akár a határokon kívül, azzal sem rokonszenvezhetünk, hogy valószínűsíthetően nyilas egyenruhába öltözött ,,nosztalgiázók" koszorúzzanak a határ másik oldalán. A kérdés csak annyi: milyen veszélyt jelentettek ezek a közbiztonságra!? Még fontosabb kérdés: milyen határokról beszélünk? Úgy hírlik, hogy az integrált Európában, főleg annak schengeni térségében már nincsenek is határok, szabad gazdasági és szellemi áramlás van csupán, mely egykoron elvezet a valóban Egyesült Európai Államokhoz... Ám ehhez le kellene bontani a nemzetállami idiotizmust, s az autótolvaj maffiózó Slotának is illene megtiltani egy új kisantant megszervezésének szándékát Magyarország ellenében. De ez történik, s ezen egyáltalán nem segített Gyurcsány Ferenc és Robert Fico miniszterelnökök Révkomáromban tartott hét végi találkozója, mert mindkét politikus teljességgel alkalmatlan mind a kétoldalú problémák kezelésére, mind pedig országaik valódi európaivá tételére. A szlovák—magyar, magyar—szlovák viszonyban nem is lesz béke mindaddig, amíg Trianont nem kezelik úgy, ahogyan volt: területrablás, az önrendelkezés elvének csúfos megtagadása. Meddig tart még ez?