Ahol nem, ott távoktatás lesz, ám ahol sikerül feltornászniuk magukat az említett küszöbértékre, ott is visszatérhetnek az osztálytermekbe.

Hogy ez a rendelkezés járványügyi szempontból jó-e vagy sem, e pillanatban kérdéses. Epidemiológusok határozottan állítják, az iskolákat nem lehet kiragadni az ország más közösségi tereiből, ezért véletlenszerűnek, tudományos szempontból megalapozatlannak tekintik a szóban forgó 60 százalékot, s azt vetítik előre, hogy a járványgörbe – mely éppen a napokban kezdett lefelé tartani – újra emelkedni kezd, s decemberre, év végére ugyanott lehetünk, ahol októberben voltunk. Mások, élükön a tanügyminiszterrel, úgy vélekednek, az online oktatás olyannyira súlyos károkat, pótolhatatlan veszteségeket okozott már a diákoknak, hogy valamilyen módozatot találni kellett arra, hogy lehetőség szerint folytassák a jelenléti oktatást. Előbbiek és utóbbiak nézete is megfontolandó, ám az bizonyos, hogy a távoktatás továbbra is ezer sebből vérzik, társadalmi hatása katasztrofális.

Csakhogy, mint eddig mindig, a kormány, az államelnök későre határozott. Ez a leginkább felháborító a jelenlegi helyzetben, hiszen érthetetlen, hogy miért csak a vakáció utolsó napjaiban hozták nyilvánosságra e döntést, mikor azt korábban is megtehették volna, oltakozásra is ösztönözhettek volna. Sőt, akár már a szeptemberi iskolakezdés előtt is rögzíthették volna e játékszabályt, csak akkor a liberálisok kongresszusa minden észszerűséget felülírt. Ám hogy most is késlekedtek e határozattal, minősíthetetlen. Iohannisnak most is fontosabb volt egy golfparti és egy egyiptomi kiruccanás, mint a közel hárommillió iskolás és pedagógusaik helyzete, a liberálisok pedig hatalmuk megőrzésével foglalatoskodtak. Felelőtlen, hanyag, a polgárok sorsára fittyet hányó ez a szemléletmód és politizálás, főképp egy olyan párt részéről, melynek teljhatalmú ura korábban a művelt Romániáról értekezett.

Viszont az iskolakezdés sebtében összetákolt kritériumrendszere továbbra sem oldja meg azt, amit a kormány, a hatalom mindeddig elnapolt. Továbbra sem mernek felvállalni olyan politikai döntéseket, melyek jelentősebben növelnék az átoltottság mértékét, de azt sem jelentik be, hogy e kérdéssel érdemben nem is kívánnak foglalkozni. Lesz ami lesz, valahogy csak enyhül majd ez a katasztrofális járványhelyzet, gondolhatják mérhetetlen cinizmussal. E nagy tehetetlenségben az oktatási minisztérium lépett egyet, kérdéses, hogy jogilag megalapozottan cselekedett-e. Egy szó mint száz, a ma iskolába indulók – Háromszéken sajnos nagyon kevesen – örvendezhetnek, kihasználhatják az iskolában töltött órákat, perceket, hiszen ezek a pillanatok – köszönhetően a hatóságok tétovázásának is – egyre értékesebbé válnak. És eközben szoronghatnak is, ugyan meddig tarthat ez az állapot, meddig maradhatnak közösségben? Sőt, gondolhatnak önhibájukon kívül otthon rekedt diáktársaikra is, eltöprengve azon, ugyan ők mit vétettek, hogy nem mehetnek iskolába?